Van pillanat • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Van pillanat

 

Van pillanat amit szívedbe vésel,
egy érintés száz vallomással ér fel,
alkony, ami csendben hull hajadra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Szitál a fény, árnyékkal olvad össze,
lásd, ami volt elmúlik mindörökre,
ajkad nem nyílik szépre sem panaszra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Igéz a csend, mint mágnes vonz a távol,
tükörszilánk lesz napjaid javából,
könnyekből gyöngy, nyakláncnak összerakva;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra

sodor a lét, homlokod mögé bújva
emlékeztet s te emlékezel újra,
és rab maradsz, a tévedések rabja;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS