Férc vagyok, ragasztott,
éj vagyok, álomkór,
idegín, fák levele –
fejszétlen fejsze
Hét házban heten ébredünk,
nyolcadikunk sírba merült.
Hét költő hány verse ér hazát:
harangot, felkelést, népharagot, békét.
Szimmetriáját vesztett teremtés.
Saját gyökerükbe botlanak a fák.
A dőlés vad rémületéből hirtelen
hatalmas rántás állítja őket: ágak.
… tudatmélysötét alakok/: formálódsz.
Merengve egy láda kincsen, a nincsen.
Füvek futnak vágtató lovak patái alatt.
Azt hiszem, a versben havazni kezd.
Katolikus vagyok,
tehát a helytartó egyház tagja,
az, ki mégis elvesztette nagyszülői házát.
Nyert? Nem nyert? De nyelt sokat.
A szerencse pártos.
A győztesek táborát gyarapítaná inkább,
ne játsszon itt apátiásdit.
Tudsz-e szárnyalni a jeges űrben, hó-angyal!
Vagy karod kitárva, lábbal kalimpálva
tusakodsz életre-halálra Isten-termő fával?
Április van. Ne tagadjuk tovább,
szenvedtem Tőled, Édesanyám.
Túlvédelmeztél, túlgondoztál.
Apám-anyám emléke helyén
Hirosima és Nagaszaki
pusztító lángoszlopa:
„A néppel tűzön-vizen át”,
de kérdezem, kihez-hova?