Ezt tudom nyújtani, szerelmem, –
egyre kevesebbet;
nem gürcölök, mégis emelkedem…
Elragadt e karvaly este!
Hogy ne kelljen fájni ostobán,
Veled voltam már mostohább –
s nem ügyeltem a rendet,
egyre nehezebb terhed lehetek —
Tétovák már a jeleim, azt hiszed?
(Mogorván didergek a verandán,
téblábolok kéziratok között;
helye-nincs ajtón dörömbölök):
Engedj be vádjaim udvaráról,
gubbasztó nyomorúság-porából
– Fény-ízű csókjaidért!
(Jel, 2003. február)
Hozzászólások