________„nem elegendő, hogy kitessék:
________föl kéne szabadulni már!”
És emlékezzenek, kik még emlékezni tudnak,
hogy volt itt egykoron egy fölszentelt hely,
emlékezni, kik még akarnak effélét tenni,
hogy itt már a múlt csak temetetlen test.
Amit látni fáj, ha megérted még a régi szót,
s nem adsz a bűnnek bocsájtó glóriát,
és szív-ész nélkül zajongó gyógyír szólamokat
e népnek, akin tart még a sorvadás.
Üszkös végtagoknak címzetes sarut hímeznek,
büntetlen, gyalog járkálhat ideát,
de valami mégis hiányzik, más lett odabent,
innen töltik, s ott már ürítik is a poharát.
És jól figyelj, értelmed, szíved legyen majd résen,
ha beszélik, újra itt a Kánaán,
és a „nem, nem, soha” visszasírt földeken is már
új Bábelt építnek’, s nélküled hazát.
Aztán, hogy „másnak e tájék” egykor mit jelentett,
s hogy itt „bő kalásszal” miként szőkült a szerelem,
kit űzött, már akkor is, és mi oly nagyon messze
imádott, macskaköves, „öröm-városa”, veszte,
„föl-földobottan”, visszahullva nagy szerelemben,
se lángját, se hő szavát nem érti már meg egy sem.
Ó, ki emlékszik majd akkor rátok, ringató karok,
édes dajkák hangja, „cserebogár, sárga cserebogár”,
ha törött üveggolyóként hunyja „kék szemét az ég”,
mert elfogy addigra, kiket látni még érdemes volt…,
– hisz kihalt egy faj, isteni, az ősmagja elveszett.
Holtak lelke és poémák könnyeznek legott,
csak az égből zúgnak sürgetőn a voltidőkről
a széllel, ki ha erre jár, itt mindig fölzokog.
Ne hagyj hát el, ó, bitang, háborgó természetem,
ne hagyj nyugodni egyetlen könnyelmű percre sem,
s ha fogyna, tűnne a hitünk, mutatkozz, Istenünk,
ki őrködsz, ha őrködünk Krisztusod sorsa fölött!
2019. június 4.
Idézett költőink:
József Attila: Hazám, Altató,
Radnóti Miklós: Nem tudhatom,
Juhász Gyula: Milyen volt,
Ady Endre: Öröm-város volt a hazám, Föl, föl dobott kő
Petőfi Sándor: Szülőföldemen
Hozzászólások