Verebi Éva, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Verebi Éva

Verebi Éva írásai: 40
Verebi Éva

Olvadáspontkorban

A színtelen barakkok között poros szél kergette a száraz leveleket. Szürke felhők ültek derékig a tájra, s a hajnali ködben még a csönd is süketebb volt, mint pár évszázaddal korábban. Füstös, nyögésszerű hangok szűrődtek, isten tudja honnan, a fül, félig álmából tápászkodott volna.

A Zenéhez

Úgy szól, zsong nekem
ez a puha, meleg dallam,
befon a zsibongó,
édes-bús, izgalmas szín,
megízlelem omlós,
búgó karamell szíved,

Sirató

A Duna-Tisza köze rónáin fekszem,
Krisztusom áldott, szeletnyi testén,
hol sötét árnyként hajol fölém
a rózsák tüskéjén vérző bal felem,

Klímaváltozatlanság

„Nagypénteken holló mossa két fiát,
Ez a világ kígyót-békát rám kiált…”
Zord volt az ősz, spontán szülés.
Szédültek a felhők, és a sortüzek,

Ok és okozat

Fanni két Zsolttal utazott aznap. Az egyik, közvetlen munkatársa, a másik, aki az autót vezette pedig a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozott, de az ő önkormányzati intézményük állományában volt. Nem először fordultak meg Budakalász bentlakásos utógondozó pszichiátriáján.

Szeretlek

Mint a szó repül szárnya nélkül,
követtem lassú léptekkel léptedet,
s benned ébredve ott haladtam,
hol még te vagyok, s nincsenek kételyek.

Fikciók, strófák

A Téridő, e Végtelen, rácsos abrosz
vágyakat gyújt, hűs fénye sebesre karcol,
érzéseknek gyöngyöt gurít, asztalt terít,
s rég kihunyt ragyogást volt csillagból hevít.

Értetlenség

Ha túl sok a kérdés és a kétség,
melyben elkopik a pillanat,
a lassú halál felőrli az érzést,
s íze, eszenciája örökre bent ragad.

Apám és a vihar

Napjaim csöndes percein süt át
apám szeméből a tengerkék csepp,
testéről a hóba mártott lepel,

Tündérmajor

Samó Zoliék Tündérmajorban laktak, félórányi járásra tőlünk, a kisvárostól, ahova nagyapámékat 1956 után költöztették. A neve a mesék birodalmát idézte a gyerekekben, de a felnőttek csak ritkán emlegették. Inkább csak tanyának nevezték. A háború mély sebeket hagyott a városon.

A Világ Gondolata

E Gondolat
már járt itt korábban.
Tüzek és zűrzavar
hátán lovagolt,
s míg megkerülte értem
e végtelen világot,

Nap mint nap

Gyertyám fénylik, az imádság suttog,
ezer felé száll féltő gondolat,
édes Jézusom tehozzád szólok
e csillagfényes estén.

Mély csend ül bennem.

Hó szitál békét tisztuló tájra,
illatot hoz, mintha anyám sütne,
s apám jeges idődiót törne,
a jégvirágos távol.

Isten arca

Csöndes rohanással
átnyargalt rajtam az idő,
sóhajtól rezdült egy falevél,
harang kondult
a faluszéli templomházban

Futó gondolatok

Száll, súg a szél, a jövő öltözik,
fényre nyílik a jeles levelekben,
kifutott hajóknak vitorlavásznán
siet, s kikötők egén megpihenhet.



Archívum

Hirdetés