Születnünk kell

Mindig, így a mostani időkben is nehéz kiszakadni a gondokkal terhelt mindennapokból. Az éhes lélek, gyomor, a sikertelenség és oly sok minden, a legtöbb esetben nem enged a szívhez semmit. Egy alkalommal, egész napos szolgálatban voltam egy hajléktalanokat ellátó és befogadó intézményben.

Szóljatok szép szavak

Ha majd az égről, csöndben lehull
az utolsó, elfáradt kis csillag,
ha majd Isten, tenyerén már
csak a megtért lelkeinket tartja,
amikor nem kell már az anyag,
a végtelennek adathordozója

Miként nevezzelek?

Aki szalad, az nem látja,
csúf is, szép is, nem bánja,
szeret, ha jó, s ha rossz leszek,
hisz a világnak rendje ez.
Fáradt lettem, s voltam már,
a nincs a vannal kiabál,

Visszaeredni minden elejére

„De docta ignorantia”
(A tudós tudatlanság)
Nicolaus Cusanus

Húzd, húzd! Zenét, a keserves mindenit!
Még bölcs, barbár zenét pedigrés füleknek!

Túl sokat költünk

Költünk erre, költünk arra,
pénzért adunk és veszünk,
és eladunk bármi áron,
s jó pénzért többet teszünk.
Levetett holmi gazdátlanul,
siralmas sorsán évődik, lapul,

Kis ébresztős játék

Siklik az álom a kis patakomban,
röpteti szárnyát, serceg a nád,
meglesi közben az ég hegye-dombján,
én kicsi szívem ébred-e már?
Kis-Balatonban a tócsa lubickol,
hold süti hátát, hajlik a nád,

Igen

Talán ha nem lennél,
talán ha én se lennék,
ha semmi nem lenne,
csak akkor lennék nyugodt.
Zsarnok az érzés,
mert zsarnok, önző az ember,

Bevallom

Ha rólam bármit mondanak,
az néha idegen,
mért látja így, én nem tudom,
ki érti ezt?
Ha rólam nem szól semmi sem,
az rémiszt idebent,

Mit tud a Remény?

Hóhullás jó. Benne a csönd, és a nagy hallgatás.
Végvillanás után jön csak a látó vakhatás,
s a végessé zsugorodott, addig hitt végtelen,
robbanni kész halmazában feszül új életet.

Aludni szeretnék

Mostanában többször
vágyom már a csendet.
Beburkolódzom zöld rét
alkony paplanjába,
lassan engedem be
múltérzetek
tiszavirág csokrát,

Gyakran

percegő színek hangok
sóhajok simult szép idő
búj’ szívem forró melegén
át fölreszketni ritmust
kéknefelejcs tavasz sóhajt
kerekded érzést sodor

mint lenne jó

nincs és régen sem volt s ezután sem lehet
szárnya szegett embernél több és színesebb
romlottan ragadozó szép szegény legény
reszkető remény fáradt álmot taposó

Lelkes Miklós, szerzőtársunkra emlékezve – II.

Kedves Miklós!  Érdekes, izgalmas, és legfőképpen misztikus a lélek fogalma, léte, szerepe az ember életében, ez vitathatatlan. Ki is fog rajtunk a megfejtése, megismerése évezredek óta, bármit is írtak eddig róla. Bár volt alkalmam e témában sokat kutakodni.

Lelkes Miklós szerzőtársunkra emlékezve – I.

Amikor, csekély számú, elsősorban társadalomkritikai és a hit kérdését boncolgató témákat érintő verseimmel kimerészkedtem a nyilvánosság elé, botorkáltam az ismeretlenben, és keresni kezdtem a kapaszkodókat a „helyet”, a személyeket, akik írásaikkal, valamiért mélyebben megérintenek, mint más, akikben egy kicsit magamra ismerek.

A Világ nem jobbul (Lelkes Miklósnak)

A világ nem jobbul, soha semmit.
Csak tér kell, s talán rájövünk,
idő Istenünk diófát ültet,
s égi ágakra mi csak ránövünk.
A világ, ma olyan, mint régen volt.
Szív, értelem nehezen viseli,