Verebi Éva
Életre megérve
Megbotlik velem a deres, szürke reggel,
kabátom alá kúszik a kék szín hideg,
borzongásom kuncogja a sárga blúzom,
s puha, lila kesztyűben a kezem pihen.
Cukrászdák, ölelések, templomtornyok
A vörös, hosszú hajú, harmincas éveiben járó nő a Kossuth utcai óvoda játszótere mellett sétált el. Keze, ahogy gyermekkorában is szokta, végigzongorázott a kerítés színesre mázolt vasrácsain. Átlagos, mégis kellemes külsején egy-egy fürkésző tekintet szívesen megpihent.
Emberben jártamban
Magunkról könnyűt írni nem tudok,
mert bennünk az a jó is oly nehéz,
a sorsunkba írt remény ösztönös,
és nem hagy pihenni e földtekén.
Maradok észrevétlen
Mind rest, ki csak hátul sunnyog,
és olcsó, düh perzselte szózatát,
hazug hangosan csak ott veri,
ahol bólintnak, bár fanyalgva óraszám.
A Holnapnak
Bánat fészkel a lélek bugyrában,
és bús hangján siratja baját,
amíg odakünn jár-kel az élet,
s tollászkodva kelleti magát.
Vályog versus vasbeton
Hitetlen vitázik mindenki mindennel,
hossza se vége az örökös pörnek,
megnyugvó pontot, a kalapácsütéssel
talán a hitvesi ágyban sem kötnek.
Védőszárnyak
Napkeleti csend honol a tájon,
őz szökell, a pillantás összeér,
levél megrezdül, zümmög az élet,
s elszalad vele az erdei fény.
Időradír
Vannak tájak, és vannak emberek, akik nem tűnnek el nyomtalanul az életünkből. Hozzánk nőnek, mint föl-fölszakadó heg, hiába próbálja eltüntetni az időkemény radír. Hiába lyukas a papír, mint múltunk tanúságai új lapot nyitnak életünk minden fejezetén. A jó gyorsabban szertefut.
Most már így
Belém költöztek a hétköznapi csodák,
rügyfakadástól lombhullásig szólnak,
s hosszúra nyújtóznak velem
a mézszínű órák, percek és a pillanatok.
Csak semmi pánik
Hallgat a múzsa, csendes a róna,
nem kápráztat szemet a csalóka délibáb,
hajamon az ökörnyál színtelent sző,
szikesen lustaság, baktat a vers, a láb.
Fénytörések
János apja a földet még aranykoronában számolta. Utolsó sejtjében is annak fölszántott illata tartotta az akaratot, túlélni, és megtartani valamennyit. Nem sok maradt az ősi birtokból, és a téeszek elvették annak is nagy részét. Belerokkant, meghasadt a szíve. Apjuk után három fia és legkisebb lánygyermeke osztozott a maradékon.
Visszatalálni
Ó, te romlatlan idill, gyermeki „Én”!
Kiben angyalszárnyú
májusfa szőhette még
szív zegzugában is a fényt,
s buzgó, gyöngy-piros vér
festette, fonta csokorba,
Jelek
Arckontúrok, szemek mögött,
harsogó csönd, fürkész az élet.
Ártatlan, tüzes, azúr és meleg barnák,
fedetlen s takarva napjaikat járják,
Őszi pillanatok
Meleg ősz-barnából szívemben csöndet fésül
narancsba fordulón a nap, örömre készül.
A szél túr hajamba ujjaid zenéjeként,
Ózonlyukak
Míg érik a szó a számban,
érkezik-e már a gondolat,
vagy megérzek és gondolok,
s betűkké fon az alkonyat.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások