Verebi Éva
Lepke, lepke szállj a tenyerembe
Hol élek én? – most az élet kérdez,
bentről szól rám, és remegve kérlel,
s míg napként elfogy, remél, mint este,
és újat szít félholtból, ha reggel.
Újraírva
Én is kértem,
még régen,
hogy a patakkal
a tengerbe érjek,
de mint oly sok
minden elfogyott,
elszívta a klíma
Könyörgés
E zavaros időkben
már nem kereslek
évezredek vakolási
alatt föl alig ismerlek
Téged, hát nyújtózz
le értem a mélybe,
Az első kiűzetések kora
A nap égetett, a hátam sütötte,
az útszélen por, mellettem autók,
elhúztak, és volt, aki jól rám dudált,
őrült ez a lány, hogy épp itt bandukol,
Ó, Tisztaság
Egyszer rég azt mondták nekem,
éjjel élnek a csillagok,
mikor bennem is gyúl a láng,
és mennék hozzád Angyalom.
Csak lassan, szótlan, szelíden,
nyugodt lépésekkel járnék,
Prelúdium és fúga
Míg a reggel fölragyog a hegyen túlról,
idepergetve legelső fénysugarát,
bőrünkön időz, s fut is a friss, üde szél,
s itt hagyja szívünkben napkelet illatát.
A magányos orgonista
A kint és bent relatív, csöndes magánya
kezem fején vár, most hamvasat játszik,
ujjaim mozgásán halkan elidőz,
kék ér figyel két, apró folt között,
mit üzen a fentről a zenész.
Mit is ér ma annak a sorsa…
A rét virágos, a kő mohás,
hol gránát csapódott egykoron.
Karszti kövek, még meséltek?
Ki hallja meg a hangotok?
Utazásaim 1.
Igen, az utazás szerelem. Gondolatban kezdjük, és bizonytalan-bátran, nem túl nagy, de fontos úttal indulunk, anyáink óvó, apáink erős, szerető karjaiba. Aztán lépések asztaltól ágyig, ajtótól a fáig, majd onnan is tovább, iskolapadtól szerelmekig, mélységekbe, magasságokba, hegyek csúcsaira.
Száműzötten
Nos, poéta, elsiratom álmaid,
amit reggel durván szétrugdalt egy végszó,
mert hiába sűrű, erdős gondolat,
szálfa gerinceden átnyargalt a vadló.
Romtalanítás
A Rejtély, mi látszólag mindennapos,
egyfelől dalos, másik csak az igaz,
mert lyukas zsákban a lóláb is csahos.
Megszokott eső az ablakon zuhog,
Szakadt keresztöltés
Csupasz írás bújik, vacog,
ágak, zöld levelek nélkül,
jelenkornak kemény váza,
nyers-tömör a függelékük.
Vetésforgó helyett
Ruhánkat akarják váltani megint,
és húz bennünket átkozott hínár,
megizzaszt a gőzölgő, lidérces láp,
nem tudunk áthidalni rajta,
ott, kint talán ember, ki áll?
Mi Vándorunk
Térj be Vándorunk, rég jártál erre.
Elhagytad nyájad, becsuktad ablakod?
Miért e nagy csönd körülötted?
A Világ, a Bánat sír, és vár nagyon.
Föloldódás
Néha sírni szeretnék,
néha csak hagyni,
hogy nagyon fájjon,
mossa át könny a jajt,
kőszívű emberek,
hát lássátok csak,
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások