Ketté hajló fájások között rejtőzködik
az élet. A boldog szőlőskert világ
tegnapja üde, ma épp keserű párlat,
a reggeli ölelés sír, fűben heverésző
meleget csenne magához, de a bánat mély,
és borús felhőkké gyűri az ígéreteket.
Szájszegletnél sós íze mar, a holnapot
ringató éj lecsurog sápadt arcomon,
s a besurranó, holtomiglan bókok,
valahol belül oly’ üresen csengnek.

Fáradt miértek csellengnek a sötétben,
újra, meg újra sebet marnak a lüktető szívben,
s egy mélyszürke, elejtett szó rászárad
a csókok színezte napfényes képre.
D-mollban kong, néha megül a poros polcokon,
százszor felütött könyvek lapjai közt bújna,
míg kifakult, hajdan eperszín, fodros ruhájában
a remény szorosan átöleli a szívet, és feloldja
a múlt s a várandós holnap sötét tónusait.

És sok lesz a fény, ismét rámvetül,
bordűrös szavak búgnak köröttem,
s vajon látszódom-e én, e nagy fényben,
s hallatszik-e az én hangom a felszín alatt?

2024. április, Szelek hava

Megosztás

Tweet