…a pillanatba simít a szellő,
érintése puha, elcseni a kendőm,
kíváncsi kertek alja, kirándulás,
kondul a harang, bérmálkozás,
delel a vasárnap, a kisfalú lakta tér,
húsleves illata éhes gyomrunkig ér,
hajlik az ifjúság bársony könnyű teste,
almavirág szentség, tudatlan a lelke,
s a kék, eredendőn és bűntelen szép,
zeng, szinte zene, szűzi az alak,
festett vásznon láthatatlan hasad,
és átcsókol az aggastyán világ,
szirén hangja búg, szédítőt kínál,
s a mindent, dalol a hullt levél,
a tél, a tavasz, a nyári tincsek,
és a kvintek tiszta távolsága,
létezésem megkopott világa
üde ruhát ölt, elbomlik a fáj,
ráborul a köd, oly erős a vágy,
csak még egy lendület, telt szárnycsapás,
hisz van még időm, karom kitár…,
de erőtlent állok az utca kövén,
kijózanodás, s lábam szárán végig
szalad, a múlt siet, illan tova, még
bizseg az ujjaimon, ringat a szó:
volt ilyen egyszer, valahol, valamikor…

2024. február, Jégbontó hava

Megosztás

Tweet