Csák Gyöngyi írásai

Vérző szíve
elpusztítja gazdáját.
Nincs feloldozás
a hazugság bűne alól.

már meglelted
hazád odafenn,
égbolt-lakó –
milliók között
hogy ragyogsz –

A radaragyú és szívű
fecskéket néztem.
 
Tudtam örülni
mások örömének.

Őrzöm
A rendíthetetlen
rendíthetetlenségét
rendületlenül.

Semmibe meredő
tekinteteddel háborúzok,
pedig várom kopogtatásod –
vacognék – átlátszó üveg,
ebben gyönyörködnél?

A második megállónál szállt fel
markáns arca görög szoborra hasonlított
bár öreg volt, sasorrát fölöttébb fennhordta,
félmeztelen lihegett a hőségben

A ház előtt
várakozó autóból
sötét alak bámult
ablakomra hosszan

vágyódva nézek múltunk kihalt utcáira,
tájékozódom az égről elüldözött csillagok
csupasz sötétjében, érzem jelenléted,

Kavicsnagyságú bolygón
íródik sorsom –
tányértörés-lázadásoknál
csendes káromkodásoknál többre
nem futja rebelliómból.

Milyen hülyeség mostanában
lélekről, lelkiségről beszélni mikor
bekeményít a közöny, mint új dizájn