Csák Gyöngyi írásai

Kiijedt torkomból
a mérgezett alma
elmúlt mellőlem
a törpék sírása is.

Tiéd ez a délután,
neved fakó zászlajára tűzi
nyugtalan erekben izzik
utánozhatatlan sorsod

Szövődik egyre
a kiismerhetetlen
jövő fonala.

Szemeim körül sötét karikák
behúzott néhányat a hirtelen jött
keményöklű tél,

embernyi seb lüktet a
sziklás magányban
élesztgetem dalaimmal
keselyűcsőr-tépte testét

Rendületlen
hordja a köveket,
mint gyémántjait kiveti –
ilyen a tenger

Mint újranyitott akták
vagy feltárt sírhelyek,
visszakúsznak gyakran,
akárha régi kísértetek.

Nincs sivárabb a novemberi kertnél,
virágok fejét a fagy lemetszi,
füvet fojtanak dérnyirokcsomók

Koszolódó függönye mögött
egyre sóvárabb a képzelet
homlokon csókoló  helyett
a kupán vágó múzsa szól

nehéz
csöndű
fáradt
béke