Kedves Attila!
Azt írod,
szeretnél gazdag lenni.
Hát, igen,
ez nem sokat változott, mind vágyakozunk!
Mi sem ettünk még libasültet, de semmi baj,
én a sültcsirkét jobban is szeretem.
A szomszéd Marika néni néha megajándékoz bennünket,
előfordul, hogy jut belőle nekem egy egész felsőcomb,
bár,
az öcsém ilyenkor úgy tud kérlelni a szemével,
hogy legtöbbször megosztom vele az enyémet is.
Ruhára nincs gondunk,
apa rokonai Londonban élnek.
Amikor csomagot kapunk, még csokit is találunk a ruhák között.
Gyakran elképzelem,
milyen jó lenne egy egész táblányit behabzsolni,
de mindig hétfelé osztjuk.
Az igazság miatt.
Anyánk kijavítgatja, kimossa a ruhákat,
így még Julikának is kitart, mire örökli.
Ő a legkisebb.
Kuglert még nem láttam,
de azt olvastam róla, leginkább a mignonra hasonlít.
Azt ettem a Petiéknél, amikor meghívott a születésnapjára.
Fura volt,
mert evés közben is a testvéreim jutottak az eszembe.
Csak egy kis darabkát tudtam a táskámba rejteni nekik,
de az sajnos szétkenődött.
Nem dicsekedhetem fűnek-fának én sem,
de azért nincs ám okom panaszra, szerető családom van!
Mindenki jól tanul, és igazat mond nálunk.
Ezt a szüleinktől örököltük, ha egyáltalán örökölhető az ilyesmi.
A nagymama azt mondja,
ez azért van, mert nincs tévénk,
meg azért, mert nem babrálunk folyton valami kis kütyüt,
mint az osztálytársaink.
Hát, én szívesen babrálnék,
de nem futja rá.
Most rohannom kell,
apának segítek az újságkihordásban.
Jól jön az a kis mellékes, mert nemsokára anyák napja!
Végre befizethetjük az elmaradt villanyszámlát,
és megvehetjük az összes költeményedet,
amire anyukám olyan régóta vágyik!
Mégiscsak más, mint egy könyvtári könyv!
Ezt majd soha nem kell visszavinni!
Hozzászólások