Hajnal Éva írásai

Megzabolázván restségem, papírra vetem a lelke
met. Elcsámpult szavakkal buzgósint írok,
tán hexameterre is rátalálhat alább.
Hála, hogy eme restség okán nem háborodik rám,

madárricsajban megfürösztve
térdepeltél a gyönge földre
virágzó ingben láttalak
szoknyád szélére ült a nap

talán nem is lát-tál
talán nem láttalak
üvegdarabkákkal fel-ka-ris-tolt szavak
csak úgy
ki

ha úgy kezdődne ez a versem
hogy egyből áthúznám az első két sort
vagy ha átsétálnék rajta sáros cipővel
vagy átrobognék a versen egy teherautóval
csak foszlányok maradnának belőle
jó esetben

Akárhogy is haragudtam rád
Mert pillanatnyilag haragudtam
Már tudom csak a beszélgetés hevében
Néhány jelentéktelen véraláfutás
Semmiség
Mással is

Azt mondod: le a hétfővel?
Töröltessék?
Értem én, miről szól a versed!
Fontos, erős vers, Tandoriért,
de nekem egy kicsit beakadt ez a hétfő-dolog!

ablak alatt vár egy madár
apró lába hideg lába
nem mozdul
nem jár
áll

ez a régi fotó
a bátyámék lakásában készült 1988-ban
szerettem náluk
igazi otthonuk volt
rengeteg könyvvel
gőzölgő húslevessel

Kedves Attila!
Azt írod,
szeretnél gazdag lenni.
Hát, igen,
ez nem sokat változott, mind vágyakozunk!
Mi sem ettünk még libasültet, de semmi baj

Uram, védelmező ölelésedből kiengedtél.
Azt mondtad: felnőttem, repüljek magam.
Nem tudtam, hogy minden madár elköltözött már.
Nem készítettél föl erre.
Nélküled értelmetlen bolyongás.