nem festettem meg
a buszon mellémszegődő bolondot,
hosszú meséiből felszálló igazat;
a hála különös fényét vibrálni
tekintetében, amiért végighallgatom
hiányzik még Kőbánya
csavargójának szőrös arca –
zsákjában a visszaváltó felé
csörömpölő üvegek
nem köszön rám a sarkon
nem kér több cigarettát –
mesélték, az állomáson húgyába
fagyott egy reggelen.
na és az öregasszony?
a tabló nélküle mit sem ér
vasárnapokon tűnt fel
a templom felé araszolgató,
magában beszélő jelenés
nem adtam lábat a félembernek,
aki tolókocsiban, plédtakaróval
gördül minden új tavasz elé
tud mosolyogni! – lám
ebben a mosolyban, ami
a lelket összetartja, és
ecsetért kiált, sokkal élesebben,
mint rátarti tulipánfáimon
a rózsaszínek és halványlilák.
(1988. április)
Hozzászólások