Postásy Csaba
Lehettem volna…
…Kő egy hegy tetején
Parlagfű egy ápolt kert ölén
Vagy egy macska hulla
Az óceán közepén
Nyáron hulló hó
Napfelkelte az éj peremén
Sic transit gloria tempus
Megrepedt az Idő
Visszafelé folyik a Jövő
S bár a súlya lefelé húzza
Elpárolog –
Egy lebegő
Tán
…Egy mosoly, amit adtam
Tán egy buta gondolat
Amely elrepül
Ha már én nem leszek
Tán tudtam szeretni
Szívből, igazán
Dance
A Tánc maga a fiatalság
A Ránc pedig maga
A felvarrt idő
De ha a Tánc véget ér
A Ránc még él veled
S együtt múltok el –
Szerelem
Vajon mi?
Talán egy érzelem
Vagy hiánya annak
Ami Nincs
Pedig lehet, egy ajándék
Amit csak egyszer kapsz
Álnyom
Volt egy fura álmom
Nem voltam más
Csak egy lábnyom
Ifjúságom homokjában
Fújt a szél, a tenger
Habja elöntötte
Tél
Hideg az ágyam
Hideg a párnám
Hideg az álmom
Fázik a vágyam
Pedig együtt égett
Bíbor ízű tűzgolyó
Exitus
Csak magamnak köszönhetem
Hogy ÉNÜLÖK szüntelen
A győzelem jele nélkül
Hull belőlem az értelem
Hősi halált halt neuronjaim –
Sírhantjukra kopjafát állítok
Az utolsó bölcselet
Az élet jutalomjáték
A természet megajándékozta
Magát Veled
S ha néha úgy érzed
Átkozott a Világ
S benne léted kiált
Hal-álom
Az élet csak egy álom
Vagy egy porló lábnyom
Egy mennyei tengerpart
Csiklandós homokjában
Ám ha jő a jövő
A gőgös dagály
A szerelem
Nem tudjuk, mi az
Csak egy érzés
Vagy az érzelem Maga
Vagy csak hiánya annak
Ha Ő nem lenne
Örök rejtély
Est Pesten / Hajdanán
Fúj a szél
És hull a ló
Nyomában a citrom
Verebek eledele
Bogarak menhelye
Hempereg benne
Blues
Kidugtam fejem
A szédülten robogó
Földgolyóm ablakán
A napszél simogatta
Vénülő szemem
Haldokló csillagok
Ó, szeress
Itt az Ószeres
Használt ruhát
Cipőt veszek
Zsákomban viszem
Messzi ködbe
A fáradt lelkeket
Piroslámpás nejed
Ha betévedtél egyszer
Agyad vesztetted kétszer
Vettél volna szerelmet
Gubancos öleléssel
Másnapos hányással
Muskátlid ölén
