Postásy Csaba írásai

Tán túl sokat szerettem
Vad, őrült ketrecekben
Sokat remegtem a világ
Rút cselszövéseit balgán
Letüdőzve, mélán lesve

…Az élet része, ne félj tőle hát
Nem múlhat el, ami a Semmiből
Született, hisz a Semmi is az
Életből született, ami a Halál
– Bizony legszervesebb része!

Szeretem a szépet
A szépben az épet
Az épben az éppent
Hogy bármikor megtörténhet
Megölelhet egy pillanat,

Ölni jó, uralkodni mégjobb
Más népek felett  – Is kék
Az ég, ám ha felgyújtod
Már Vörösen ég, ó be szép
Mint a vér, ömlik az erekben
S már a folyókban is űz a tűz

…Igen, a Szerelem fáj
A Szerelem megsebez
Ám ez a fájdalom szép
Izgató gyöngyöző gyönyör
Verítékes vérben ázó seb
Mely saját magát gyógyítja

Mi más lenne – A Szerelem
Mely feltölt, s életben tart
Hetedhéthatáraidon túlon is
Szárnyalnak megváltó álmaid
Ám ha lemerül, meghal még
A fürge értelem is,

Mikor rád zuhan a tetszhalott
Csendpárnán szimuláló éj réme
A lopott fénnyel nagyképűsködő
Csalfa csillogásnak nincs szava
Tenmagad vagy s háborgó lelked
Tele széppel, jóval s felesleges

Elvarázsolsz, mikor meglátom
A Varázslatos Tested, Babám
Festem is elvarázsolt soraim
Varázsillatú sorsunkat az égre
Hogy ragyogja be őrült életünk
Itt a Földön, úgy a Mennyben is

…Egy ostoba hangorkánban
Békepercek csak merengnek
Ebben a Kibaszott Világban
De ha nem kell, Hajrá, srácok!
Ketyegjen hát a Végítélet órája
S Pusztuljunk el Mindahányan!

…Születtek a távolba révedő
Múltamat felkoncoló álmaim
Szeplőtelen szerelmes jövőről
A végeláthatatlan, lefejezett
Ész nélkül, észrevétlenül múló
A paplan alatt is remegő időről