Postásy Csaba írásai

…Szállni, mint a madarak
Hogy fiókáik ne éhezzenek
S az árral szemben úszni
Mint a lazacok, hogy mielőtt
Meghalnak utódot nemzenek
Szép és nemes dolgok ezek

Legalább nem ázik be
Akkor hogyan igyam le
Magamat a sárga föld alá
Való vagyok, mert hagyom
Hogy az életnek nevezett
Imbecillis társasjáték

Először megtaláltalak valahol egy
Rózsabokor alján megszeppenve
Vagy csak kitaláltalak magamnak
Tán feslett álmaimra festettelek
Egy szesztengerbe fulladt éj után
Betoppantam párnázott életedbe

Forró évek, fülledt ének
Dalolnak a felejthetetlen
Festett testedben lüktető
Züllött, varázslatos emlékek
Hosszan-mélyen-keményen

A szelek szárnyán árván
A nap árnyékában lesülni
Sánta paripámon lomhán
Egy tébolyult éjbe loholni
Fakó fellegek felett fénylő
Hulló csillagokkal csacsogni

Eszel, ha van eszed
Ha van mit – s miből
Levegőt is veszel néha
Egy átlátszó semmiből
Ám a Szerelem is lételem

Csenevész, csupasz
Csapdába zárt lelkem
Csókolnám ébredésed
De tovatűntél  a selyem
Illatú kéjes éj peremén

Egy csepp csend
Ha csobban, cseng
Lecsengett tétova léted
A csuporban egy csupasz
Csalogány csiripel csalfán

…Mi más lenne
Ha nem a Szerelem
A levegő is fontos, ám
Elvagy cseppet nélküle
Halak álmaiban lebegve
Enni és inni is kell persze

Köröttem zord hegyek
Ám én mindent látok –
A fájdalmasan fáradt hajnalt
A forró delet harangozó napot
Az önfeledten muzsikáló estét