Karádi Kázmér írásai

Ó, gyönyörű Hölgy!
Csillagfényből születtél,
S hullócsillagok övezték szép sorsodat,
A Hold ragyogása vonta be alakodat,
Folyók völgye zengte hangodat,
Tengerből jöttél könnyű lábbal a partra,

Mint a pára száll
A légben a bús fény,
Aranylón hinti virágát
Dús színű mezőn,
Kél a szél, s önt mézet
Egy szép tálba megtermékenyítőn

Hegyein, dombjain hűsége villogott,
Kendőbe törölt arcán tájai haláltusája,
Ősöreg mandulafáján fájdalom reménye
Hozta sóhajait.
Állott szemlélve a gonoszokat

Feküdj a szélnek jó vitorlám,
Vidd hajómat távoli vizekre,
Az istenek majd ambróziát öntenek
Naptól tikkadt ajkamra.
Verjék a habok hajóm oldalát,
S ne feledjék nevem az öblös kikötők,

Hegyek felett, s a rónán
Hol a Nap vörösben fürdik,
Galagonya, s csipkebokor virágzik,
Ódon templomok csendjében
Olykor mély harang kong.

Hallgatom a csöndet,
Szépséges éjszakám virágát,
Hűs köveken forró lábam nyugszik,
S fejemet a falnak támasztom,
Kívül reked a világ.

Varázslatos az ég,
De a vihar után
A varázs eltűnik.
Nem láttad tüzünket,
Figyelmeztető jelünket?

Egy Világban
Ezernyi felderítetlen Világ.
Így életünk szenvedélyes csoda.
S szirmok intenek légies
Csókot Neked.

Láttam magamat
A Nap fényében.
Láttam dübörgő,
Bömbölő energiát,
Mely széttépte testemet.

Volt az ének melyben
Magamra maradtam,
S vacogva ringtam
Nyirkos hullámokon.