Karádi Kázmér írásai

Ledőlt a kereszt
A Golgota hegyén,
Fájdalom járja át az eget,
S odafenn ragyognak a csillagok.
Egy zugban tanítványok ülnek búsan,
Nem értik, hogy mi történt,

Kezed puhasága érinti arcomat,
S szíved dobbanása mindennél fontosabb nekem,
Szemed sugarában csillagok dalolnak,
Érzem itt vagy velem.
Holdfény rezzen bőröd felszínén,
S a Nap izzó heve megcsillan válladon,

Hűs lugasnak
Nyárt ölelő zöldjén
Fénybe hulló kék egek
Boltíve alatt születtem.
Bíbor palástban rózsák
Nyíltak a kertben,

Ó, gyönyörű Hölgy!
Csillagfényből születtél,
S hullócsillagok övezték szép sorsodat,
A Hold ragyogása vonta be alakodat,
Folyók völgye zengte hangodat,
Tengerből jöttél könnyű lábbal a partra,

Mint a pára száll
A légben a bús fény,
Aranylón hinti virágát
Dús színű mezőn,
Kél a szél, s önt mézet
Egy szép tálba megtermékenyítőn

Hegyein, dombjain hűsége villogott,
Kendőbe törölt arcán tájai haláltusája,
Ősöreg mandulafáján fájdalom reménye
Hozta sóhajait.
Állott szemlélve a gonoszokat

Feküdj a szélnek jó vitorlám,
Vidd hajómat távoli vizekre,
Az istenek majd ambróziát öntenek
Naptól tikkadt ajkamra.
Verjék a habok hajóm oldalát,
S ne feledjék nevem az öblös kikötők,

Hegyek felett, s a rónán
Hol a Nap vörösben fürdik,
Galagonya, s csipkebokor virágzik,
Ódon templomok csendjében
Olykor mély harang kong.

Hallgatom a csöndet,
Szépséges éjszakám virágát,
Hűs köveken forró lábam nyugszik,
S fejemet a falnak támasztom,
Kívül reked a világ.

Varázslatos az ég,
De a vihar után
A varázs eltűnik.
Nem láttad tüzünket,
Figyelmeztető jelünket?