Augusztus első hetében jön a 16. Ördögkatlan Fesztivál! • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Augusztus első hetében jön a 16. Ördögkatlan Fesztivál!

„Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete”
(Friedensreich Hundertwasser)

Védnökök: †TÖRŐCSIK MARI †CSEH TAMÁS

 

2023. augusztus 1 – 5. között kerül megrendezésre a 16. Ördögkatlan Fesztivál. Ajánlónkban a szervezők levelét közöljük, változtatás nélkül.

 

Tovább álmodunk.

Tizenhat éve már, hogy ébren álmodunk. Ébren, mert tisztában vagyunk a múló idővel, hogy másfél évtized eltelt velünk, veletek, a Katlannal, és tudjuk-látjuk, hogy az úgynevezett nagyvilágban mennyi csúf dolog történik és az velünk is megtörténik – de azt a közös álmot, amiről kezdetek óta szól mottónk, azt igenis tovább álmodjuk, mert tudjuk, hogy az álmainkból megszülető másik valóságra nagyobb szükség van, mint valaha.

Nehezedtek a külső körülmények a 2008-as születés óta. De könnyebbek is lettek, mert sokan vagyunk, nagyon sokan, akik hiszünk abban, hogy legalább öt napig az emberi igényesség, kíváncsiság és szeretet uralhatja azt a kicsi szigetet, amit Dél-Baranyában együtt létrehozunk. Örökös védnökeink (Törőcsik Mari és Cseh Tamás) fogják kezünket, és súgva biztatnak bennünket-benneteket: „Legyetek nem-normálisak és bízzatok azokban, akikből árad a szeretet”, súgja Mari, majd Tamás hozzáteszi: „A világnak mindig lesz egy-két olyan szeglete, ahová el lehet menekülni”. Tamás, talán egyetértesz, az Ördögkatlan ilyen kicsi szeglet. Ide bújunk, ide gyűlünk, és hisszük, hogy lehet szépen és jól.

 

2023-ban Cseh Tamásra emlékezünk, aki idén lett volna 80 esztendős

CSEH TAMÁS 80

„A fesztivált megnyitom!” 2008 nyarán ez hangzott el a nagyharsányi tornaterem alkalmi színpadán – és védnökünk, Cseh Tamás elindította az első Ördögkatlant. Mi most a 16. találkozásra készülünk, Tamás 80 éves lenne az idén. Ő nincs már köztünk. De szívünkben, képzeletünkben velünk lesz, és hogy ez így legyen, jobbik részünket visszük a Katlanba. Na meg számos olyan programot, ami megidézi őt. És a szabadságot visszük, amit mindig is képviselt. Dalaival, az Indiánnal, filmjeivel, rajzaival… életével.

 

DÍSZVENDÉGEK – 2023

A MAGYAR ZENE HÁZA

Megtiszteltetés számunkra, hogy ez a pillanatok alatt népszerűvé vált intézmény birtokba veszi a nagyharsányi református templomot, sőt Beremenden is felbukkan egy nagyszínpaddal. Egyúttal jó érzés olvasni a Zene Háza küldetését, mert szerénytelenül úgy gondoljuk, az Ördögkatlan eddigi másfél évtizedében mi is ezt képviseltük: „Feladatunknak tekintjük, hogy közösséget építsünk, közösségi élményeket hozzunk létre, és miközben ápoljuk a hagyományokat, az intézményt jellemezze a progresszivitás, a kísérletezés és a felfedezés öröme – a kiemelkedő minőség minden téren. Határok nélkül szeretnénk a lehető legszélesebb műfajkínálatot nyújtani. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy fórumot adunk fiatal zenésztehetségek számára és támogassuk az egyéni hangokat, az unikális megszólalásokat, a fősodortól eltérő produkciókat és színtereket.”

 

MÁSIK JÁNOS

Másik János Kaland Barátom

Majd minden nyáron velünk van, igazán ideje volt, hogy díszvendégnek válasszuk, hiszen Másik János az egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb, virtuóz magyar zenész és előadó. Szabad és besorolhatatlan, már csak ezért is kötődik szorosan az Ördögkatlanhoz. De azért nem véletlen, hogy 2023-ban, Cseh Tamás születésének 80. évfordulóján tűzzük fel rá ezt a címet. Ahogyan a Presszóban Géza szavaival beszélget János és Tamás:
– Asztalon, pohárban az összes érdemjelem!
– Tűzze fel, hm, hm, hm, de szép!
Szégyen, de Másik Jánosnak díja szinte semmi. Hogy ő 2023-ban az Ördögkatlan díszvendége, az nem díj, hanem ajándék. Mi kapjuk tőle, az egyik legnagyszerűbb magyar muzsikustól.

 

JURÁNYI HÁZ

Mikor, ha nem most, amikor tízéves „A Jurányi”?! Így magában használjuk a szót, „A Jurányi”, hiszen a tíz év alatt fogalommá vált. Minden színházi ember menedéke, fészke, búvó- és megmutatkozó helye, legalábbis azoké, akik úgynevezett függetlenek, alternatívok, „mezítlábas”, szabad alkotók, – és akik már csak ezért is, közel állnak hozzánk, a katlanosokhoz.
És mikor, ha nem most, amikor egy a „semmiből” megszületett intézmény a nehezedő (nagyon-nagyon nehezedő) körülmények között még mindig él és születésnapját ünnepli?!
Szóval néhány Jurányis produkcióval találkoztok az idén az Ördögkatlanban, köztük szellemes, fiatalos, szembesítő, személyes, családias előadásokkal.

 

KIEMELT PROGRAMOK

 

Fiatal színházak

Puszták népe

A Katlan öregszik, de mi a fiatalok pártján állunk, ők még nem szakadtak szerteszéjjel. Sok nagyszerű előadást hívtunk, amit fiatalok hoztak létre. Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztálya a Liliomot és a Merlint játssza, Regős Simon és társai a Puszták népét dolgozták fel, Pál András osztálya egy Csikágó-mjuzikelt magyarosított, Fodor Orsi rendezése dokufikciós előadást hoz a Trafóból, székesfehérvári fiatalok a legendás Petőfi Rockot idézik meg, a pécsi OSZIP diákjai Kohlhaasról és két Koreáról mesélnek, kaposvári színészhallgatók Arany Jánossal és Shakespeare-rel érkeznek…

 

Katlanirodalom

Az Ördögkatlan mélységesen konzervatív abban a tekintetben, hogy meggyőződéssel vallja: olvasni jó. Szóval hogy az irodalom fontos. Érkezik többek között az Európa Kiadó (Háy János, Bódis Kriszta), a Jelenkor (Visky András), a Corvina (Csáki Judit-Csuja Imre), a Magvető (Nádasdy Ádám, Krusovszky Dénes, Tóth Kriszta, Boldizsár Ildikó, Szabó T. Anna, Dragomán György)… Líra Irodalmi Délutánok bizonyítják majd, hogy igazunk van.

 

Hagyományok Háza

Régóta velünk vannak, de az idén igazán csúcsra járnak! Birtokba veszik Beremendet, és Folkligettel, Folkudvarral, utcai táncházakkal mutatják fel a magyar kultúrát. Felsorolni is lehetetlen: Paár Julcsi éneke, a Sárarany muzsikája, a Ziránó színházi előadásai, ékszerkészítés és lélekmadár-faragás, kosárfonás és nemezkészítés, népi játszótér és kékfestő-kiállítás, meseszó gyereknek és felnőttnek… és még a Petőfi-féle forradalmi lepényt is megkóstolhatjuk, mert mindannyiunk Sándora így szerette azt Jókai bableveséhez.

 

Rezervátum

Indián tábor

Egy régi indián jóslat szerint a jövő emberisége egy világot átszövő nagy pókhálóban fog vergődni. Ez most történik! Cseh Andrisék a Játéknap segítségével idén valóban egy rezervátumba költöznek, hogy egy saját világot építsenek, és onnan induljanak hadiösvényre megküzdeni a XXI. század régebbi és újabb kihívásaival: egy indián tábor sátrai közt küzdenek az elsüllyedőben lévő emlékezet, érzékelés, imagináció, természetes intelligencia és a szerelem ügyéért.
A rezervátumban öt indián sátor (tipi) áll majd a központi tűzgödör körül: A T.I. (természetes intelligencia) sátra / Az érzékelés sátra / Az emlékezet sátra / A képzelet sátra / A szerelem sátra

 

MINDEN MÁS

Címszavakban a sokféleség, ami az Ördögkatlan sajátja:
– az Iskola utca 35. Teremben dalszöveget írhatsz Tamás meg nem írt dallamára;
– Both Miklósnál ukrán táncházban rophatod;
– Tim Carroll és Alexis Milligan workshopjának nyilvános prezentációját nézheted az amfiteátrumban;
– Dinyés Daniék mezítlábas éjszakai szerenádjait hallgathatod a strandon;
– Romsics Ignácot hallgathatod a közösségi emlékezetről;
– régészkedhetsz a Nemzeti Múzeum munkatársaival;
– Cseh Tamás dalait hallgathatod a Csíktől és Kiss Tibitől, a Csaknekedkislánytól és a Balatontól, Beck Zoliéktól és Lovasi Bandiéktól…

Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!

További felsorolás helyett ajánljuk az Ördögkatlan Fesztivál honlapját
(https://www.ordogkatlan.hu) és facebook-oldalát (https://www.facebook.com/ordogkatlanfesztival)

Mindenkit várunk, aki velünk szeretne lenni, akkor is, ha vékony a pénztárcája! Ezért alacsonyan tartjuk a bérletárainkat.
https://tixa.hu/ordogkatlan2023

Bérletár: elővételben 24.000, helyszínen: 30.000 Ft
Jegyár: elővételben: 6900, helyszínen: 8900 Ft

Az egyre nehezedő körülmények között a Katlan életben maradásához a jegybevételen és a remélt állami támogatáson túl szükségünk van további forrásokra. Ha tudsz, segíts. Többféle lehetőséget kínálunk. A jeggyel vagy bérlettel egy csomagban Mezítlábas, Csíkos vagy Mezítlábas-Csíkos Katlanbarát támogatóvá válhatsz, azaz a vételáron felül 5.000 Ft, 10.000 Ft, illetve 20.000 Ft összeggel támogathatod a Katlant. Arra is van lehetőség, hogy jegy- vagy bérletvásárlás nélkül nyújts támogatást: látogass el a https://tixa.hu/ordogkatlan2023-katlanbarat oldalra.

És természetesen idén is lehet kiemelt szponzorbérletet vásárolni, mi pedig megpróbáljuk ezt néhány kedvességgel megszolgálni:
https://www.ordogkatlan.hu/2022/11/09/szponzorberlet-iden-is

Legyünk együtt újra a 16. Katlanban!

*

S ahogy minden alkalommal, idén sem lehet másképp: a fesztiválon tudósítóként, programgazdaként, önkéntesként, fellépőként rendszeresen jelenlévő szerzőink – Bandi Szabolcs, Gyenese Andrea, Komlós Attila, Márkus István, Prim Péter, Szabó Márk József – nevében is őszinte szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe a korábbi Ördögkatlan Fesztiválokról készült írásainkat, beszámolóinkat, amelyeket ide kattintva lehet elérni.

Egyúttal már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 16. Ördögkatlan Fesztivál programjaként augusztus 5-én szombaton 14.00 órától a Nagyharsányi Szoborparkban kerül megrendezésre a Hetedhéthatár író-olvasó találkozója, Hetedhéthatáron innen és túl címmel. Aki eddig csak olvasta az online kulturális magazint, most meg is hallgathatja a novellákat, verseket az írók, költők előadásában, sőt, kérdezni is lehet őket! Akikre számítunk a programon: Balizs Dániel, Hajnal Éva, Hajnal Mária, Hekl Krisztina, Smelka Sándor, Szigetvári Krisztián, Tátrai S. Miklós.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS