Romhányi Alma | Ragyog

Szépirodalom - vers

Ragyog

A hűs szellő és a gyenge napsugarak
lágyan simogatnak, kiráz a hideg.
Még őrzi a nyár emlékét a gyümölcsfák
alatti avar bódító illata.
A vénasszonyok ruhájukkal ékeskednek,
én meg újra feketében vagyok.
Fehérben lennék, ha Te is, de nem,
Biztos (ha) Nem Akarod.
Igen. Már emlékszem.
Ez volt az, itt nevettél, itt ismertél,
itt láttál úgy(an úgy, ahogy a többit is).
Gyűlölnöm kell, de mégis, kívül az utca,
a levegő fagyos, fojtóan száraz
tenyerét tekeri torkom köré és
rekedten gúnyolódik rajtam: „Már nem.”

Lefekszem, összekuporodok.
Merre vagy? De hisz’ ismerem ezt az illatot.
De miért van az, ha megérzem,
Hogy a szívem még mindig ragyog?

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Ragyog”


  1. Hadd folytassam Ha egyedül

    Hozzászóló: Blake Chesterton Wabmerku | 2012. június 1., 04:51

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés