Sz. Kozári Piroska | Emlékek Gebauer Ernőről – 1.: A Mester táskája

Kultúra, művészet

Emlékek Gebauer Ernőről – 1.: A Mester táskája

Úgy rendelkezett az 1950-es évek derekán a helyi kultúrpolitika, hogy a Pécsi Dolgozó Képzőművészek Esti Iskoláját áthelyezzék a Déryné utcában levő (Mária utca) Doktor Sándor Kultúrház (régi nevén Pécsi Nőegylet) épületébe. Természetesen nem a gyönyörű színpaddal ellátott terembe, hanem az udvari alagsori nagy helyiségbe. Ez is alkalmas volt az alkotó munkára. Nagyobb volt a terem, ám déli fekvése miatt többet tréfálkozott velünk a megvilágítás. A rajzbakok ugyanazok voltak, a tanáraink is: Erdősi András és Gebauer Ernő, kivéve Martyn Ferencet, de volt egy szenzációs különlegessége. Nyugati falán volt egy talptól mennyezetig érő csodálatos tükör, arasznyi széles, faragott, aranyozott, barokk kerettel. Tükörfelületén sehol egy mákszemnyi hiba.

– Ez egy igazi velencei tükör – állapította meg Erdősi tanár úr. – Jó lesz nekünk, mert így kontrollálni tudjuk a munkáinkat, mert a tükörből visszakiáltanak a hibáink.

Valóban. A tükörkép visszaszólt. Fura felismerés volt, hogy a tükörből a jobbkezesek balkezeseknek tűntek.

Az alagsori helyiségekben működött egy biológiai szakkör is. Ezt abból következtettük, hogy a konyhaféle, vizesblokkal ellátott helyiségben lombikok, kémcsövek garmadája jelezte, hogy valamilyen kísérletező társaság is tevékenykedik itt a sarokház nyugati részében, csak más időben, mint mi.

A mester, Gebauer Ernő mindig egy fekete viseltes aktatáskával járt. Ez a táska valahogy a személyiségéhez tartozott ugyanúgy, mint ahogy a messziről való felismerés után, széles karlendítéssel levéve kalapját, elegánsan, kissé meghajtva magát köszönt. Mindenkit ezzel a széles gesztussal üdvözölt az utcán.

Az idősebbek, de mi se tudtuk, hogy mit hord mindig a táskájában.

Soha nem néztük, hogy hova teszi le. Egy esti rajzfoglalkozáson azonban a tükör mellett, a sarokban láttuk a földön a táskáját. „Mi lehet benne, hogy ennyire félti a táskáját, mégis a földre teszi?” – csigázódott fel a képzeletünk. Összesúgtunk a rejtély felett.

– Meg kellene kérdezni! – hiszen közismert volt a mester nyitottsága, udvarias, őszinte közlékenysége!

– Hogy veszi ez ki magát? Mi jogon merészelünk mi, ifjak, csak úgy megkérdezni, hogy mi van a táskájában? Semmi közünk hozzá.

– Majd később! Először csak figyeljük! Hátha magától megoldódik a rejtély!

Így sugdostunk egymás között. Látszólag rajzoltunk, de az eszünk a kíváncsiságunk miatt állandóan a mester táskája körül járt. Én közel ültem a sarokhoz és hallottam is valami neszfélét a táska felől. Sőt! Egy odatekintésen alkalmával, mintha finoman az oldala mozdult volna.

Alig vártuk, hogy szünet legyen és kivonuljunk a konyhaféle helyiségbe kezet mosni. Ott tárgyaltuk a táskaügyet. „Cica lehet benne? Akkor nyávogna. Ha kutyát vinne, előbb-utóbb nyüszítene. Egér? Az ki tudna bújni, meg minek vinne haza egeret? Talán halat visz vacsorára és még él, mozog.”

Így találgattuk nevetve a mozgó táska rejtélyét, amikor valaki meglepetten felkiáltott:

– Gyerekek! Innen a rácsos mosogatómedencéből eltűntek a békák!

– Honnan tudod, hogy ott békák voltak?

– Mert láttam, amikor a festéshez vittem a vizet.

Tehát voltak békák, nincsenek békák. Ezek szerint a mester menekíti a békákat. Figyeljünk tovább! Majd, amikor megyünk haza, megkérdezzük, hogy miért teszi. A foglalkozásból visszalevő időt ki is dobhattuk az ablakon, mert csak ímmel-ámmal rajzoltunk. Közben ide-oda járt közöttünk a ki fogja megkérdezni „én, te, ő”-je. Végül én felvállaltam az illetlen kérdés feltevését.

– Kedves Mester! Tessék mondani! Miért mozog a táskájának oldala?

– Az titok. Mentőakció! Én kérem abban a táskában életeket mentek.

– Milyen életeket? – dadogtam zavaromban.

– Ó! Szegény kis állatokat. Ők is Isten teremtményei. Tetszik tudni, itt a szomszédságban a gonosz biológusok bizonyára rajtuk akarnak kísérletezni. Én észrevettem, és megmentem őket a kínzásoktól.

– Milyen állatokat?

– Kedves kis békákat.

– Hova tetszik vinni őket és mi lesz a sorsuk?

– Haza a kertembe. Ott aztán elengedem őket. Hadd örüljenek az életnek. Én járok legjobban. Minden este ingyen békakoncertet hallgatok. – Mindeközben atyai elégedettséggel mosolygott.

– Nahát! Nem gondoltam volna, hogy még a békák életének szívügyét is lelkén viseli – szaladtak ki a számon a csodálkozásom szavai.

– Igen kérem! Vannak lelketlen emberek, akik az életet kísérletnek fogják fel, pedig az nem arra való.

Kis gondolkodás után még hozzátette: „Bárcsak az emberek elleni kísérleteket valahol, valaki leállítaná! … De erre csak az Isten képes!”

________________________

A Gebauer Ernő Emlékév honlapja: www.gebauer2012.hu

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Emlékek Gebauer Ernőről – 1.: A Mester táskája”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés