Holdfény, csillagos éjszaka,
Mondjátok el néki még ma éjszaka,
Hogy:
SZERETEM!
Mint őszi szél a hulló levelet,
Mint téli táj a csillagos eget.
Mint tavaszi napfény a fagyott szíveket,
Mint nyári zápor a forró földeket.
Mint rab madár a szikrázó kék eget,
Mint hervadó virág az életvizet.
Mint fák ága a zöld levelet,
Mint magányos lélek a szerelmes szemet.
Mint árva gyertya a gyújtó kezeket,
Mint dörgő ágyú a békejelet.
Mint fájó szív a halálszellemet.
Azért, mert szívem szeret.
Szereti, ahogy levegőt veszel,
Szereti, ahogy ránézel, de nem látod őt.
Szereti a hangod, a mosolyod, csillogó szemed.
Szeret, ha egyedül vagy,
Szeret, ha tömeg vesz körül.
Szeret, ha alszol,
Szeret, ha ébren vagy.
Szeret, ha nem is szereted,
Mert ő attól még szeret.
Szereti a ki nem mondott szavakat, mit elrejt a szád,
Szereti fogaid halk koccanását,
Szereti szíved titkos dobbanását.
Szívem csak egyszerűen… SZERET.
Holdfény, csillagos éjszaka,
Ne szólj néki soha!
Mégis, ha szád szóra nyílik,
Tedd akkor, mikor álmodik.
S tedd úgy a Szerelemnek,
Hogy mikor felébred, megtartson feledett emléknek.
Holdfény, csillagos éjszaka,
Vigyázzatok rá Mindig és Soha!
Hozzászólások