A történelemben nem egyszer fordult már elő, hogy egy népcsoport népirtás áldozata lett, de az kevésszer, hogy olyan „észrevétlenül” történjen ez, mint 1915-ben a törökországi örményekkel. Előzményként följegyezték, hogy az oszmán birodalomban 1892 és 1896 között már indult ellenük irtóhadjárat, ekkor 274 000 örményt mészároltak le csak azért, mert keresztények voltak. Az új század elején az „Ifjú Török” Mozgalom ultranacionalistái 1908-tól pontról pontra dolgozták ki az ottani örmények likvidálásának „menetrendjét”, és amikor kitört az első világháború, elérkezettnek látták az időt megvalósítására. Ürügyként azt hozták föl, hogy a keresztény örmények együttműködnek az országra törő orosz pravoszláv cári csapatokkal. „Lavinaszerű” módszerük szerint elsőként április 24-én a hatóságok 200 örmény vezetőt tartóztattak le Konstantinápolyban, majd az értelmiséget „fejezték le” mindenütt. A börtönökben ugyanis „észrevétlenül” számolhattak le velük. A hadseregben szolgálatot teljesítőkre sújtottak le ezt követően úgy, hogy munkaszolgálatra rendelték őket, ahol ezrével pusztultak el.
Ezek után nem volt akadálya annak, hogy a katonák védtelen falvakra csapjanak le, ahol válogatás nélkül megöltek minden öreget, asszonyt, gyereket, vagy gyalogmenetben hajszolták őket a szíriai sivatagba, a biztos pusztulás felé. Az is „kedvenc módszerük” volt, hogy a nőket háremekbe csukták, a fiúkból pedig „janicsárokat” faragtak. A mészárlást a Kaukázus-béliekkel folytatták, hasonló kegyetlenséggel. Összesen 1,5 milliónyian pusztultak el, de még ma is kevesen tudnak erről, az igazi rehabilitáció a világ előtt még mindig nem történt meg. Hajtsuk meg tehát fejünket a mártírok emlékére, emlékezzünk kegyelettel a múlt század első népirtására!
Hozzászólások