Az Éj előhúzta
kabátujjaiból
a sápadt Holdat
a csillagokkal,
markába fogva
rázogatta őket,
majd egy elegáns
mozdulattal
a végtelen űr
lila bársonyára
vetette valamennyit.

Szeleburdi csillagok
verődnek alakzatokba,
miként ovisok a réten,
csak a vén Hold
különcködik,
opálos udvarában
nem tűr meg senkit.

Herkules Bereniké Haját
fésülgeti kedvesen,
Nyilas Hattyúra
és Darura cserkel,
Kis Medve lopva
dézsmálja Nagy Medve
mézes bödönjét,
Nagykutya Kiskutyával
Rókát ver fel,
Farkas kerget Hiúzt,
míg a Bika Oroszlánnal
tusakodik bőszen.

Ég alján már a Hajnal
pironkodik szerényen,
vért fröcsköl
a tóparti nádasra,
elsápad az Éj,
majd zsebébe söpri
az egész rakoncátlan,
vidáman hunyorgó bagázst.

A Nap nem kapkodja el,
komótosan kapaszkodik
a jegenyefa csúcsára.

Megosztás

Tweet