Pásztor Anna második gyermeke, Zoé baba születése után is rendületlenül koncertezik. Anna egyébként sem a „szürke, a tömegbe csendesen beolvadós” típus, de két gyerekkel koncertezni? Interjúnkból kiderül, bizony, így is lehet. Sőt!
Mikor láttam, hogy az Anna and the Barbies idén is koncertezik, alig hittem a szememnek, hisz nemrég született meg a kislányod. Rögtön tudtam, hogyha beszélünk, biztosan megkérdezem, hogy van-e rajtad kívül más nő, aki két gyerekkel turnézik. Számomra ez elképesztő és lenyűgöző egyszerre. Hogy csinálod?
Fotó: Szabó Dániel
Hát igen, egyrészt meredek, de nem kérdeztem körbe a környezetem, hogy lehet-e ilyet csinálni, mert úgyis azt mondanák, hogy nem lehet, én meg úgyis olyan dolgokat csinálok általában, amit mások szerint nem lehet. Másrészt B verzió nincs, ugyanis a zenekaromnak illenék nem éhen halnia. A tágabb értelemben vett zenekaromnak szintén, ugyanis most már olyan szinten csapódnak hozzánk művészek, technikusok, hogy egy egész hajónyi legénységünk van, és ők is tőlem függenek. Ezért nem az van, hogy a kismama elmegy másfél éves szülési szabadságra és kék ködbe burkolózva otthon babázik. Így is volt egy pár hónap kihagyás, de komolyan tőlem függenek emberek és a családjaik is, hiszen a zenélés lett az életük. Ráadásul korábban a zenekari tagok többsége dolgozott és én vettem rá őket, hogy hagyják ott a melójukat és „csak” zenéljünk, és azóta megy igazán a dolog. Szóval most már nem tehetem meg, hogy akkor most azt mondom, hogy én most másfél évre kiszállok, már csak azért sem, mert a saját családomat is életben kell tartani.
Szóval, jó sok családért vagyok felelős – hálistennek – és így 21. századi amazon anyaként az ősök szokásait követem én is, amikor is ugyanígy nem volt megállás, és szántani, vetni, aratni, állatokat gondozni kellett és a nők vitték magukkal a földre a babát. A kukorica sor végén ott volt a baba egy kis kendőben vagy egy ringatóban kitéve, és ha odaértek megetették és mentek tovább dolgozni. Vagy az afrikai nők, akik még ma is úgy élnek, hogy magukra kötik a babát és mennek vízért vagy a földekre. Én is szavannai módon magamra kötöm a babát – egy gumírozott rongydarabba, amit hordozónak vagy kangának vagy mittudomén minek hívnak – és megyünk koncertezni. A turnébusz után megy egy személyautó és abban vagyunk benne: apa, baba, másik baba, nagymama meg én. Ha a nagyobb kisfiú is jön – Benji, ő most két és fél éves – akkor nem rángatom őket oda a koncertre, mert az már egy nagyobb gyereknek unalmas. Most például a Lovasi-féle darabbal Miskolcon voltunk és addig, amíg lement a darab, egy barátnőmmel és apával elmentek villamost nézni meg fagyizni, a kisbaba meg ott volt apán és a darab előtt meg után rohantam megetetni, sőt itt még a szünetben is.
Anna és Beni
A saját koncertem meg úgy néz ki, hogy oda mindig apával meg a kisbabával megyek, és mindig van egy csendes iroda, ahol biztonságba, nyugalomba felállítunk egy babaparadicsomot és amíg a másfél órás koncert megy, addig apa figyel a babára és a koncert után az az első, hogy besietek az öltözőbe és megetetem a picit. Mire beülünk a kocsiba hazafelé, már mélyen alszik. Nem rángatom kocsmákba vagy ilyesmi. Igaziból egy pici babának mindegy, csak anyával legyen, és ez így is történik ilyenkor, mindig érzékeli, hogy apa ott van, anya ott van, autózni szeret, anyaszagot szereti, szóval igaziból mindent megkap, amit otthon kapna. Könnyebb megoldani, mint gondolná az ember, csak előszörre meredeknek tűnik.
Igen, ahogy most hallgatlak nekem is úgy tűnik, hogy ez tök jó. Leginkább csak logisztika és szervezés kérdése…
Így van, de mivel nem szokták ezt az emberek csinálni, nem megszokott. Nem vagyok egy harcos amazon, de nem az anyáknak van kitalálva a mostani világ. Számukra nehezen élhető. Babakocsival sem lehet rendesen közlekedni és nem sokan segítenek a villamoson, és a munkaadók is úgy vannak vele, hogy jaj, csak terhes, és gyermekes nőket ne kelljen foglalkoztatni. Pedig milyen könnyen megoldható lenne például egy irodában, hogy ott legyen a baba, jó mondjuk gépsorok mellett nem, de még talán azt is meg lehetne oldani, ha nem fertőzésveszélyes amit gyártanak. Szóval egy csomó hátrányos megkülönböztetés éri az anyákat, pedig ha nők vezetnék ezeket az irodákat, mint ahogy ezt az egész bagázst én vezetem – állandóan az van, hogy én vagyok a főnök (nevet) – akkor más lenne a helyzet. Én azt mondtam a zenekarnak, hogy a baba jön! – és mindenki megértette, és a baba ott van a koncerteken, és működik a dolog, teljesen jól működik.
Na igen, pont akartam kérdezni, hogy az oké, hogy te jól, de a fiúk hogyan viselik a babás, zúzós rock-koncerteket?
Hát nem mondom, hogy egyszerű egy rock and roll bandának azt lenyelnie, hogy már megint terhes a főhős – nyilván nem az a legrockandrollabb dolog, hogyha a frontember rendszeresen teherbe esik – és ilyen ötletei vannak, ami miatt 3-4 hónapra meg kell állni (nevetünk). Meg ugye kétszer 6 hónapra le kellett csendesedni, mert mivel ott voltam a színpadon a babával a pocakomban, a színpadnak csöndben kellett lennie, így a Marshall erősítőket le kellett halkítani és hát ezt sem szeretik a rockerek. De mivel látták, hogy az erőm az csak nő és igenis van benne némi rock and roll, ha az ember végig nyomja terhesen is, végül megértették és el is fogadták, hogy nekem nincs más választásom. Mindenkinek van gyereke a zenekarban, vagy van aki most szeretne, és ők is tudják, hogy ez az élethez hozzá tartozik. És amúgy is fantasztikus időben jött a baba, ugyanis most már megengedhetjük magunknak, hogy babázzunk pár hónapot és én meg már nem várhattam tovább amúgy sem. Nekem most van még időm arra, hogy egy boldog hátországom, egy boldog családom legyen és természetesen nem várták el tőlem, hogy feláldozva magamat gyermektelenül masírozzak végig a rock and roll életen. Mert egy dolog a zene szeretete meg mindent odaadás a művészetben, de másik oldalról meg az élet úgy kerek, ha az embernek gyönyörű szép gyerekei vannak és nem érdemes ezt kihagyni.
Igen, ezt én is így érzem, egyetértek veled. És tetszik az, amit mondtál az elején az anyasággal és a munkavállalással kapcsolatban, hisz Te tökéletesen jó példa vagy arra, hogy a babázás és a szenvedéllyel végzett munka is mehet egyszerre…
Így van, bárhol szinte. Nem tudom elképzelni pl egy irodában, hogy ne férne el a baba és épp akár két tárgyalás között, meg lehet etetni a gyereket vagy foglalkozni vele. Annyira simán meg lehetne ezt oldani. Vagy két nő (barátnő) felváltva vigyázza egymás gyerekeit és dolgozik. Szinte nincs olyan munkahely, ahol ne lehetne ezt valahogy kialakítani, talán csak akkor, ha valaki egy vasöntödében dolgozik. Szóval, ha valaki nagyon szeretne dolgozni, ha nem is teljes állásban, de részmunkaidőben biztosan megoldható lenne a baba és a munka együtt.
Én is visszavettem azért a tempóból olyan módon, hogy heti két koncertet adunk csak. Hiszen azért a másik fele meg az, hogy itthon is 100 %-ban helytállni, főzni, mosni, takarítani, vendégeket fogadni, ellátni a gyerekeket és közben a zenekarral is foglalkozni, az úgy sok is lehet. Két végén sem lehet égetni a gyertyát, szóval végül mindkettőből vissza kellett vennem és lejjebb adni az igényekből. Nem kell minden áldott nap háromfogásos kaját csinálni itthon, a gyereket sem kell kétszer mosdatni naponta és a ruhákat sem kell feltétlenül vasalni. Nyáron heti 3 koncertnél több nincs amúgy meg kettő egy héten, hogy ne boruljon ki a bili.
Láttam az Aranyanyu díjátadón a fogadalmat – amit a többi mamival közösen elmondtatok – arról, hogy ünnepélyesen fogadjátok, hogy adtok magatoknak kimenőt. Hogyan valósítod meg ez a hétköznapokban?
Fotó: Attila Kleb
Nekem egy koncert mentálisan, lelkileg óriási feltöltődés, de fizikailag teljesen leépülök, mert olyan energiákat mozgósítok. Másik oldalon a babával levés, a főzőcskézés, a játszás, a hétköznapi lét is tölt lelkileg, de fizikailag az is rohadt fárasztó néha. Én egyikből a másikat táplálom oda-vissza, de közben vadászok a percekre és félórákra esetleg órákra, amikor dobja az élet a feltöltődés lehetőségét. Mikor mind a két baba elalszik, akkor jön az én időm, egy forró zuhany, vagy egy félórás jóga, de nem kényszeresen, mert ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Van, hogy úgy sétálok a kislányomat hordozva, hogy közben átmozgatom magam, nyújtózom, tornázom közben, ha meg mindenki elalszik, akkor jön az én időm, olvasok, szöveget írok, zenét hallgatok, megnézek egy fél filmet, vagy egy egészet, megiszom egy pohár bort. Mivel nincs időm barátnőkkel turkálókba mászkálni és órákat dumálni, vagy meditálni, ezért az újfajta töltődési lehetőségeket keresem a hétköznapokban, az úgy nevezett „jutifalikat”. Ahol az élet dobja a lehetőséget, ott kell kihasználni és megsimogatni az embernek a saját buksiját, hogy mennyire ügyes. Nem szabad a végletekig sanyargatni magunkat.
Tudod, a repülőgépeken is a menekülési tájékoztató szerint is először a saját szádra kell tenni a maszkot, hogy tudj levegőt venni és utána fel tudd tenni a babádra. Én ezért reggelente, ha mást nem, egy gyors frissítő zuhany és egy kávé után egy kis sminket feldobok, hogyha belenézek a mikró üvegébe, akkor ne az legyen, hogy egy rém néz vissza rám, akitől még jobban elmegy az életkedve az embernek. Ez lelkileg fontos, mert abból a 10 percből azt nyerem, hogy én igenis jól nézek ki, anya ma rendben van. De ha az van, hogy rögtön nekiesek a házimunkának és a gyerekgondozásnak, annak lehet az a vége, hogy rettenetesen érzem magam és rettenetesen nézek ki egészen estig.
(Mivel megjelent a stúdióban – ahova Anna visszavonult – Benji, aki egy dudáló majomról mesélt és Zoé baba sírni kezdett a háttérben, itt megszakadt a beszélgetés Annával, és kb. fél óra múlva folytattuk.)
Te most abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy mindkét nemből van egy-egy. Tapasztalsz különbséget a lánycsecsemők és a fiúcsecsemők között? Szerinted is igaz az a mantra, hogy determináltak a lányok és a fiúk közötti személyiségbeli különbségek?
Ahogy én látom a környezetemben, ez kisemberfüggő, hogy ki milyen habitus. Nem attól, hogy lány vagy fiú az illető. Van nagyon jól alvó lány és fiúbaba ismerősünk is, akik mindketten nyugisak és csendesek. Ahogy van izgága nő is és nyugodt férfi is, szerintem a babák egy adott természettel jönnek. Szerintem sokkal inkább azon múlik, hogy az anyuka milyen idegállapotban van a terhesség alatt és a szülés után. Én az első terhességemnél sokkal idegesebb voltam, és jobban féltem a szüléstől, a terhességtől és magától az anyaságtól is, így a kisfiam tök izgága baba lett, aki 24 órás odafigyelést igényelt, el nem tudtuk képzelni, hogy valaha kialusszuk magunkat.
Zoéka pedig annyira nyugodt, kooperatív baba, hisz én is nyugodt voltam a terhesség alatt, a szüléstől sem féltem egy percig sem, ez érződik rajta is, meg szerintem az ő természete ilyen. Én nem nagyon hiszek ebben a fiús baba – lányos baba dologban, meg általában a sztereotípiákban, sem gyerekben, sem felnőttben.
Persze lehet azt mondani, hogy ne féljen az anyuka a szüléstől meg a többi dologtól, és akkor nyugodt babája lesz, de mondani mindig könnyű. Nyilván, ha az ember fél, akkor fél, ez van, az emberek többsége fél az ismeretlentől. Ráadásul, ha rossz szülésed volt először, akkor nyilvánvaló, hogy még jobban félsz a következőtől, szóval könnyű azt mondani, hogy legyél nyugodt, csinálja, meg aki tudja.
Tényleg és neked milyenek voltak a szüléseid? Mindkettő könnyű, mint a terhességeid?
Igen, mindkettő terhességem nagyon könnyű volt, vagyis én nagyon jól éltem meg őket. Ugyanis én nagyon nem mentem bele abba a terhes vagyok állapotba, azaz nem feküdtem felpolcolt lábakkal, terhes üzemmódba kapcsolva. Én visszautasítottam minden olyan extra komfortot, ami azzal járt volna, hogy akkor segítsük fel a kismamát, meg te már ne csináld, ezt meg ne csináld amazt. Nyilvánvaló a józan ész határain belül, nagyon vigyázva a saját magam és a baba egészségére, de én a 7. hónapban hagytam abba a rock koncertezést és asszem a 9. hónap végén is kamrát pakoltam, és igenis felmentem a lépcsőn, sétáltam, sportoltam, jöttem-mentem. Nem volt olyan, hogy kettő helyet ettem, meg extra vitaminokat szedtem és így meg is úsztam a vizesedést, meg az extra túlsúlyt és hasonlókat. Ami szerintem nem hátrány a szülés után, mert nem lehet jó azzal kezdeni, hogy van rajtam mondjuk 30 kiló túlsúly, ami zavar, aztán arra jön a kialvatlanság és az új helyzetek és máris nem érzem jól magam a bőrömben, mint kismama. Én lélekben rákészültem a babára, olvastam, meditáltam, hangolódtam, de testben nem engedtem el magam, így fitten tudtam kezdeni az új szakaszát az életemnek, amiben már két baba is van.
Akkor a 40 felett szülök, és veszélyeztetett terhes vagyok szerep sem volt a tied, ugye?
Nem, szerencsére olyan volt a dokinőm, hogy látta, hogyan állok hozzá az egész terhességhez és nem erőltette ezt a dolgot. Volt egy kisbabánk, 39 éves koromban, aki elment, és az akkori orvosom rögtön úgy kezdte, hogy akkor veszélyeztetett terhes vagyok, akkor óvakodjak a testmozgástól, a szexuális élettől stb, és mindent megtiltott nekem, mégis elment a baba, úgyhogy igazából nem ezen múlik. Ha egy nőnek a teste készen áll a baba kihordására, akkor ki fogja hordani, ha pedig nem, akkor hiába fekszik otthon, vagy polcolja fel a lábát, szerintem nem ezeken fog múlni, hogy velük marad-e a baba vagy sem. Nyilván emelni nem szabad és veszélyes sportokat sem szabad űzni, de a két szélsőség között érdemes az arany középutat keresni a terhesség alatt is, és nem szabad a teljes önmagam elhagyása felé menni, mert ez a babának és a mamának is ugyanolyan rossz.
És apás szüléseid voltak?
Igen, bent volt hála a jó égnek a párom is mind a két alkalommal. Én nem vagyok híve annak, hogy az ember riogassa a szülés történetével a körülötte élőket, én is rengeteget hallottam. De olvastam rengeteg olyan szüléstörténetet is, ami gyönyörű volt. Főleg a háborítatlan szülésekről, ahol orvos mellett bába vagy dúla is jelen van. Ezt tudom is ajánlani mindenkinek, mert nagyon fontos, hogy jó szülészorvost válasszak és jó dúlát vagy bábát. Javaslom mindenkinek, hogy minél több embert vigyen be magával a szülőszobába, főleg azért mert a szülés a jelenlegi kórházi körülmények között olyan, mint egy harc vagy egy háború, ahol nagyon fontos, hogy hányan vannak veled és hányan ellened. És ha ott van veled a párod, meg a dúlád meg a barátnőd és sikerült olyan kórházat választani ahova beengedik ezeket az embereket az már eleve egy jó felállás. Addig kell menni, keresni, amíg találsz olyan kórházat, ahol van nyugalom, ahol el lehet vonulni és hasonlók. Pontba lehetne szedni ezeket a szempontokat a kismamáknak.
Azaz köteleznek-e arra, hogy fekve szülj vagy szabadon vajúdhatsz; lehet-e dúlát és másokat bevinni; rögtön odaadják-e a babát vagy inkább elviszik; a köldököt hagyják-e pulzálni és csak utána vágják el; ha vérzel és császározni akarnak, lesz beleszólásod a gerinctáji érzéstelenítés adásába, kérhetsz bármilyen fájdalomcsillapítást; beleegyezel-e a gátmetszésbe vagy gátvédelemmel szülsz, vagy abba, hogy kapj oxytocint és burokrepesztést. Szerintem kellene csinálni egy több pontos kérdőívet, amit az orvosok meg a kismamák együtt kitöltenek a szülés előtt, és ami mintegy szerződés működik és így be lehet menni a kórházasdiba és nem éri meglepetés a kismamákat.
Én nem akarok senkit rémisztgetni, nem akarom, hogy azt gondolják, hogyha a Pásztor Annának is rossz volt, akkor nekem miért lenne jó, de nekem nem volt jó élmény egyik szülésem sem. De talán ez azért volt, hogy én erről tudjak beszélni, és hogy fel tudjam hívni sok ember figyelmét, hogy oda kell figyelni és akkor lehet máshogyan is. Körbe kell kérdezni és nem szabad az embernek a kisbababáját meg magát csak úgy kiszolgáltatnia bárkinek. Igazából változnia kell az orvostudománynak, vagyis a kórházi lét ezen oldalának, ahhoz, hogy egészségesen és tökéletes pszichével kerüljenek ki a babák és a mamák a kórházból. A legeslegfontosabb, hogy a kórházakban ne rettentsék halálra az anyukákat, mert minden nő tud szülni. Az 50-60 százalékos kórházi császározási statisztika helyett simán lehetne 5-6 %-os kényszercsászározás csak. Mert valóban rengeteg kisbabának és mamának megmentik az életét, de közben rengeteg felesleges császár és beavatkozás van, mert az orvosok nem tudnak várni, vagy sietnek valahova és burkot repesztetnek, gátmetszenek, oxitocyn-t adnak, majd császároznak akkor is, ha nem kell. Mindenbe bele avatkoznak, miközben az élet és a születés ennél sokkal természetesebb. Ezeket meg kell beszélni előre és akkor nem lesz borzasztó élmény a szülés a baba és a mama számára, ami kihat az egész életükre azután.
Neked sikerült ezeket a mostani szülésednél megbeszélni az orvosoddal? Vagy sajnos te magad is azt tapasztaltad, amit fent elmondtál?
Fotó: Kottipas Kovács Atti
Nagyon érdekes, mert tényleg minden körülmény adott volt ahhoz, hogy fantasztikus szülésem legyen, fogadott orvosom volt és szülésznőm és előre megnéztem a szülőszobát a Bajcsy Klinikán, ahol abszolút baba-mama szülészeti osztály van. És a második terhességem olyan szépen, nyugodtan haladt előre, hogy minden jel arra mutatott, hogy természetesen megszülök. De sajnos még ilyen körülmények között is az utolsó pillanatban jelezték, hogy megváltoztak a szabályok január 1-től és a szüléssel 40 hét + 10 napig lehet várni. Annak ellenére, hogy sem én, sem a baba nem volt kész még a születésre, azt mondták ez a szabály és meg kell indítaniuk a szülést. És még úgyis, hogy nekem nagy a szám és fogadott orvosom volt, azzal találtam magam szemben, hogy el kellett indítani a szülést és persze ennek is császár lett a vége. Mert a baba még nem volt kész megszületni és én ezt éreztem is, és ezt ki is hangsúlyoztam és kértem is, hogy adjanak még egy hetet vagy 10 napot, de – minden nagyképűség nélkül – még úgy is, hogy én ismert nő vagyok, nem foglalkoztak a kérésemmel és csak azt hajtogatták, hogy megváltozott a rendszer és ez most a protokoll és megindították a szülést. Akkor képzeljük, el mi lehet azokkal a nőkkel, akik nem ismertek és nincs ekkora szájuk, mint nekem?
Nagyon, nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert nagyon szerettem volna természetesen szülni és nem azért mert én egy vudu félistennő vagyok, aki csak az ősi dolgokban hisz, mert az első szülésemnek például úgy mentem neki, hogy, hogy hülye aki nem császárral szül, mert ez a 21. század és csak kikapják a kisbabát és kész. De aztán ráéreztem, hogy a természetes szülésnek nagyon erős lelki okai vannak, és miért sokkal fájdalommentesebb, ha nincs semmi komplikáció és természetes ütemben zajlódhat a szülés. Ami nagyon ügyesen fel van építve, megvannak a fokozatai és megvannak a hormonjai, amit a szervezet közben termel és ezekkel együtt felejthetetlen élmény lehet a szülés és nem válik egy kórházi cincálássá, ahol szanaszét szednek és halálra rémülve, kiszolgáltatva fekszel egy műtőasztalon. Szóval sajnos ezzel én is szemben találtam magam. Először azért, mert én szerettem volna császárral szülni – csak akkor a kórházban azt mondák, hogy várunk és kipróbálunk mindent, amit lehet – de mivel bennem lelki blokk volt, nem is működött a szervezetem, annyira fogtam a babát, annyira vigyáztam rá az első vetélésem élménye miatt is, hogy egyáltalán nem is indult meg a szülés, és ezért kellett a műtét. Másodszor pedig szépen ment volna minden, csak a kórház fékezett be és azért lett császár a vége, úgyhogy mind a kétszer megjártam a hadak útját. Először 15 óra vajúdás után lett császár, most meg 8 óra vajúdás után. Gondolkoztam, hogy vajon miért alakult így, és arra jutottam, hogy talán azért, hogy tudjak róla beszélni.
Most volt ez a Rózsák forradalma tiltakozás is, az is erről szólt, úgyhogy biztos, hogy változások lesznek. De addig is az embernek kérdezni kell és érdemes akár az utolsó hónapban is orvost vagy kórházat váltani, hogyha nem érzed magad biztonságban, ugyanis annál kiszolgáltatottabb helyzet, mint mikor beindul egy szülés és akkor derülnek ki dolgok és te tehetetlen vagy és csak fekszel, mint egy darab hús, az borzasztó és az egy életre beüt. Ezt nem szabad hagyni, bármikor ér váltani és igenis ér kérdezni és ér kérni! Vannak jobb és kevésbé nyitott orvosok és igenis addig kell menni – akár egy másik településig utazni két órát, hiszen úgysem olyan gyors egy szülés – amíg nem találsz egy olyan embert, akiben tökéletesen megbízol. Hiszen életünk csúcspontja a szülés, ami meghatároz sok mindent. És az egyik legfontosabb dolog a szülésben, hogy ahogy a baba megszületik, akár császár, akár természetes szülés, a babát azonnal adják oda. Kérjék meg a bábát, hogy rakják oda a babát az ember arcára, nyakára, ha császáros. Én a Benjikét nem kaptam meg először, csak megmutatták nekem, pedig óriási dolog. Zoét odarakták az arcomhoz és teljesen más érzés így, ugyanis ilyenkor olyan mintha egy „play” gombot benyomnának és megindul az anyaság, egyébként enélkül nagyon nehezen vált az ember egy gyermektelen életből az anyaságba. Nehezebb feldolgozni, nehezebb átállni, esetleg hosszú hónapok kellenek hozzá, ha meg megvan a kémia és az érintés és hozzádér a gyereked, azonnal anyává válsz és kedvel, szeretettel, energiával, szinte állatias ösztönökkel kezded el azonnal ápolni és védeni és óvni. Ezt igenis ki kell harcolni, hogy a babát azonnal adják oda, mert lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de amikor elviszik a babát rögtön és nem látod, nem érinted, nem szagolod meg, akkor valami elementáris dolgot vesznek el tőled. Ott kell hagyják veled, hogy érezzétek meg egymást és együtt lehessetek rögtön az elejétől fogva! Bárki, aki most fog szülni, először ezt követelje ki, és ahol azt mondják, hogy ez nem biztos, oda ne is menjen szülni, mert különben óriási lelki sérülést szenved az anya és a gyerek is, hogyha ez a kezdeti kapcsolat nincs meg. És ez nem elég a következő nap, a következő órában, ez azonnal kell, ahogy a baba a pociból kikerül.
Most így, ilyen tapasztalatok után esetleg megfordult a fejedben, hogy szülnél még?
Hát ez érdekes, én az első teherbe esésemig még csak a késztetést sem éreztem, hogy gyerekem legyen, a párom nagyon érezte én meg úgy belementem. Aztán a második baba előtt, mivel az első nagyon nagy váltás volt, néha éreztem azt, hogy én ezt még egyszer nem akarom, de aztán elég gyorsan jött, hiszen a nagyobb még csak két és féléves. Aztán a második terhességem utolsó szakaszában előjött a gondolat, hogy milyen lenne, ha három lenne és el se hittem, hogy én ezt gondolom (nevet). Azóta szoktam morfondírozni rajta, hogy milyen lenne, hogy akkor kettő legyen, vagy három. Nem tudom rá a választ, azt sem érzem, hogy feltétlen kéne, de azt sem, hogy biztos, hogy nem kéne. Most, amíg szopizik a picike, és amíg növöget, biztos nem hiányzik majd egy harmadik. Aztán meg szeretnék egy lélegzetvételnyi szünetet és egyetlen nyarat majd, amit végigbulizhatok, hiszen mégiscsak egy rocker vagyok egy rock zenekar élén és kikérem magamnak, hogy öt éve nem tudok egy jót bulizni! (nevet). De semmi sincs kizárva, mert bejön nekem a babázás…
Hozzászólások