beszűkült tudattal
lépdel költőnk
hálóját naponta kivetve
az élet tavából
szavakat húz ki
hogy aztán minden este
kopott padlásszobában
kóstolgatva sorba rakja
majd
újra meg újra megkavarja
próbálja százszor
ezerszer
sohasem lankadva
hite buzgónak tűnik
mégis csodákra vár
olykor múzsája csókjától
megittasulva
rímeket dobál
vissza a tóba
majd újra kifogva
irigykedve néz
rájuk csodálkozik
ki tudhat ilyesmit írni
hisz már rég elfeledte
benne lakik a költő
ki csodákra képes olykor
majd meglátja az utókor
fogadkozik
de nem jut ötről hatra
hamisan szól már a lantja
s lusta kínok között
utat törni
Apollónhoz fohászkodva
felfelé a Parnasszusra
Hozzászólások