Hetedhéthatár | csak ülök a téren

Szépirodalom - vers

csak ülök a téren

 

 

csak ülök a téren
nézem mint játszik
megújuló magyalbokrok
haragoszöld levelein
a nap áldott fénye
ifjúságom idézi
szelíden melengeti
egykor délceg hátam
simogatja tarkóm
kedvessége elernyeszt
szemben a padon
torzonborz alak
mogorván kortyolja
silány borát
lábánál kutyája
konzervdobozt nyalogat
jó nap ez nekik
ma is megadatott minden
ami az élethez kell
odább a placcon
gördeszkás srácok
mutogatnak egymásnak
újabb kunsztokat
molett hölgy vonszolja
elhízott dakszliját
mindketten unják
ezt a napi rutint
kaján mosolyú nyugdíjas
pénzért sakkozik
vidám vietnámi sráccal
nem tudva vesztésre áll
már az első lépés óta
nyurga tinipár
csókolózik önfeledten
míg övék a jövő
enyém csupán a múlt
őszülő fejemre
örök mementóként
flaszterbezárt japánbirs
elhaló szirmai peregnek

 

Print Friendly

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “csak ülök a téren”


  1. Ott ülök a téren, egy másik padon, te nem látsz engem, de én a te szemeddel mindent látok. És azt mondom ez így igaz!

    Hozzászóló: Sógor Zsuzsanna | 2017. június 3., 06:25

Szóljon hozzá!



Archívum

Facebook