Tiszlavicz Mária | Régi, elfelejtett karácsonyok

Szépirodalom - próza

Régi, elfelejtett karácsonyok

Glória idegesen araszolt a dugóban. Még csak délután fél öt volt, de már sötétség ült a városon, a lámpák sápadt fényében kavargott a hideg. A délelőtti hóesésből csak a csúszós latyak maradt mindenütt. Az utcákat megtöltötte a kipufogóbűz és a kürtőskalács édes illatának egyvelege, karácsonyi zene és nevetés szállt. December 23-a volt.

Glória nem szerette a karácsonyt. A sok macera az ajándékokkal… „Mit vegyek anyádnak? – kérdezgette minduntalan a férjét. – Minek örülne a nővéred gyereke? Vegyünk a nagyinak üvegtálat? De két éve is azt kapott…”

Persze meg lehetne oldani valami karácsonyi, giccses cukisággal, de az nem olyan. Glória nem szerette a haszontalan ajándékokat, azt szerette, ha az illető hasznosítani is tudja, amit kapott. Pulóver, robotgép, meleg zokni, szappancsomag, egy új tablet… csupa-csupa drága, de hasznos holmi.

Mire nagy nehezen mindent beszerez – „nekem mindegy”, mondogatja a férje segítség gyanánt –, jön a következő dilemma: az ünnepi ebéd. Mit főzzön? Maradjon a megszokottnál vagy keressen valami újat? Milyen süti legyen? Mákosbejgli? Azt alig szereti valaki, de a nagyi ragaszkodik hozzá. Kipróbálhatna valami új receptet. Persze, a dió ára az egekben, sehol nem lehet szép halat kapni, az áruház üvegkádjában úszkáló pontyoktól meg felfordul a gyomra, és az összes polc ki van fosztva, mintha nem az ünnep, hanem a világvége közeledne.

Végül minden évben ugyanaz a menü: halászlé, mákos és diós bejgli, malacsült. És persze mézeskalács. Már szeptemberben retteg azoktól a napoktól, amikor a lakás minden szabad felületén mézeskalácsok száradnak. De ha a gyerekek annyira szeretnek díszíteni! És közben jól összekennek mindent a ragacsos mázzal…

Glória idegesen a dudára tenyerelt, amikor elé kanyarodott egy szemtelen sofőr.

– Karácsony van, ribanc! – kiáltja vissza neki az autó sofőrje, és csak hajszálon múlik, hogy Glória ne ugorjon ki és pofozza fel a férfit.

A gondolatait inkább visszairányította a családjához. A fa már megvan, ajándékok becsomagolva, a halászlét ma előkészíti… „Szinte semmi dolgod sem marad huszonnegyedikére, szívem, csak meg kell teríteni az asztalt!” – mondta neki a férje tegnap este.

Még hogy semmi dolga! A lakás meg önmagát takarítja ki, mi? Glóriának már előre fájt a háta a porszívózástól és a felmosástól. A törölgetésről meg a fadíszítésről nem is beszélve… És még ott az ünnepi ebéd!

Az órájára pillantott, mindjárt öt. Glória hirtelen már nem is akart annyira hazasietni.

Egykedvűen haladt, és próbálta meglátni a szépet az ünnepben. Nem sikerült neki. A délután is egy merő rohanás volt, hogy megszerezze a férjének szánt bőrkesztyűt. Amit aztán felvesz egyszer, legfeljebb kétszer, és ennyi.

Glória legszívesebben sikoltott volna, de már ahhoz sem volt kedve.

A forgalom lassan megindult, és jó tíz percet tudott menni egyenletes tempóban.

Már a lakótelep közelében volt, amikor felfigyelt egy kislányra a járdán. A kislány a nagyszülei között lépkedett, arcán boldog mosoly terült szét, és néha felmutatott valahová az égre, vagy a környező házakra. Glória csupán azért követte a kislány pillantását, hogy addig is teljen az idő.

Szíve kihagyott egy ütemet – a kislány egy ablakra mutatott, ahol már állt a karácsonyfa.

Glória ledermedve ült a vezetőülésben, gondolatai visszaszálltak nagyon-nagyon régre. Abba az időbe, amikor még kislány volt.

Amikor még elhitte, hogy a karácsonyfát és az ajándékokat az angyalkák hozzák a kis Jézussal együtt.

 

Minden évben, december 24-én délután, mikor az ég kezdett szürkébe hajolni, átjöttek hozzájuk a nagyszülei, és sétálni vitték a kis Glóriát. Akkor még fehér volt a karácsony, nagy pelyhekben hullt a hó, és minden tiszta fehérben ragyogott.

– Tudod, az angyalkák nagyon sietnek ám ilyenkor, mert sok a dolguk – mondogatta a nagypapája. – Nagyon sok helyre kell karácsonyfát és ajándékokat vinniük.

– Képzeld, van ahova már megérkeztek! – tette hozzá a nagymamája! – Nézd csak, ott például az ötödiken… Már áll a karácsonyfa!

Glória imádta ezeket a sétákat, miközben együtt számolták a karácsonyfákat a nagyszüleivel. Mikor hazamentek, az édesanyja már az előszobában fogadta. Glóriának akkor nem tűnt fel, hogy csak a konyhában és az ő szobájában égett a villany.

Anyukája szép ruhába öltöztette, miközben Glória mindenáron azt akarta megtudni, jártak-e már itt az angyalok.

– Nem tudom – válaszolta mindig az édesapja. – De most hogy mondod, mintha valami neszezést hallottam volna a nappali felől…

Mikor Glória benyitott, már ott állt a feldíszített, kivilágított fenyőfa, alatta sok-sok ajándékkal.

Glóriát hangos dudaszó rántotta vissza a valóságba. Sebességbe tette az autót és gyorsan elindult. A szeme megtelt könnyel, szinte nem is látta maga előtt az utat. Azon kapta magát, hogy minduntalan a házak ablakai felé pislog, és már öt karácsonyfát számolt meg.

Amikor leparkolt és kiszállt az autóból, felnézett az égre. Csak állt ott egy darabig. Aztán lassan, óvatosan, egy hópehely táncolt az orrára. Követte még egy, és még egy. Havazni kezdett, olyan szép nagy pelyhekben, mint ahogy Glória emlékezett rá kislánykorából. Talán idén fehér lesz a karácsony…

Mosolyogva nyitott be a lakása ajtaján, gondosan a kabátja alá dugva a kesztyűt rejtő csomagot. Mézeskalács, káposzta és Domestos illata csapta meg, és szinte felbukott az ajtó előtt matató, nagyobbik lányában.

– Óvatosan, anya, el ne csússzál! Most mostunk fel, de talán már felszáradt…

Glória csak állt, és kerek szemekkel bámult a tiszta lakásra. A konyha felől a férje és kisebbik lánya bukkant fel.

– Apával rakott káposztát csináltunk, de csak holnap fogjuk megsütni! – csacsogta a kislány.

A férje megcsókolta, és gondosan lesegítette róla a kabátot.

– Kitakarítottatok…? – habogta Glória. – És rakott káposzta…

– Idén tényleg kipróbálunk valami újat – kacsintott a férje. – Nem megmondtam, hogy holnap már csak az asztalt kell megterítened? Senki sem tud olyan szép karácsonyfát hajtogatni szalvétából, mint te, édesem!

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Régi, elfelejtett karácsonyok”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés