Márkus László | Magány

Szépirodalom - vers

Magány

 

 

A magány éjszaka a legerősebb, mint a láz.”
Truman Capote

 

Laptopon kijelzőjén lagymatag sorokat les
és duzzogva ölel, a teltcsípőjű Éj.
Érzi,
Ma nem háljuk el frigyünk,
Hiába kecsegtet új álmok ígéretével,
Nem bújok vackomba vele.
A Hold hámozatlan
hideg orcáját semmi nem rejti.
Máskor dicsérném,
Tán még dalban is.
Ám én a Hajnalt várom szívrepesve,
meglesném bájait.
Himnuszt írnék hozzá,
Méltót,
Ünnepit.
Köröttem angyalszárnyak suhognak,
Erős kezek ragadnak meg,
Karöltve szárnyalunk.
Nini,
Ott a Csomolungma meg a Nanga Parbat.
Innen nem olyan nagyok.
Emitt a Nazca-fennsík,
végre megcsodálhatom.
Vízi világ.
Nem is sejtettem,
Egy angyalszárny, mint csónak motor?
Hopp!
Épp, hogy elkerültük Jónás torkát,
Meg azt a nagy, otromba hálót.
De jó!
Most csillagokkal játszunk.
Te vagy a fogó,
Mondom egy üstökösnek
s meglógok előle.
Majd vakmerően,
Mint Dugonics Titusz,
Fejest ugrunk a fekete lyukba.
Segítség!
Segítsééég, nem ereszt!
Az angyal eltűnt.
Fotelomba huppanok.
Csapzottan,
Bambán bámulok elsötétült monitorra,
majd ki az ablakon.
Az égen régen már a Nap ragyog.
Ó, Éj!
Te csalfa cafka, ismét legyőztél.
Magaddal vitted újra vágyaim.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Magány”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés