Nyugdíjba vonulásomat akceptálandó, pár perccel tizenhét óra után megállt karórám mutatója. Gondolom, ezen gesztusával a műszak végét jelezte, meg azt, hogy egy nyuggernek nem kell már méricskélnie az időt.
Nem oda Buda.
Felkerekedtem, hogy keressek egy órást az elemcsere miatt.
A plázában egy kedves, ifjú hölgy vette kezébe öreg szerszámomat.
Mikor volt benne az elem cserélve? – csicseregte.
Talán egy szűk éve – morfondíroztam.
Akkor ennek még egy évig mennie kell – felelte bájos mosollyal, és helyére tolta a mutatóállító véletlenül kihúzódott srófját.
Égtem, mint a Reichstag.
Egy férfiember nem lehet ilyen magának való…
Köszönetet mormolva kisomfordáltam az üzletből.
Mondd, ó, Uram!
Egy nyuggernek törvényszerűen el kell hülyülni?
Hozzászólások