Márkus László | Ezek a nyuggerek… (14.)

Szépirodalom - próza

Ezek a nyuggerek… (14.)

 

Pár napja Kedvesemmel, Athéntól cirka 1000 kilométerre, majonézes rántotthalat ebédeltünk, kukoricás rizzsel. Eszegetés közben megállapítottuk, hogy az Akropolisz most is nagy hatással van az emberekre – ránk is –, mindenhol turisták grasszálnak és fotóznak cefetül.
Az meg különösen tetszett nekünk, hogy a fegyelmezett japán csoportok verőfényben is bőszen vakuzzák apró kompaktjaikkal vagy középkategóriájú tükröseikkel a látnivalókat. Bár zseniális nemzet a japán, hiszen ők gyártanak minden valamirevaló fotós masinát, de arra még nem jöttek rá, hogy ezek a vakuk mindössze 3-5 méter hatótávolságúak, este is. Nappal lófityinget sem érnek.
Megcsodáltuk a görög tengerpartot, a vakítóan fehér homokot, a hihetetlenül kék eget, mely a távolban szerelmesen simul össze az azúrszín tengerrel.

Katt…

Kávénkat már a Hyde Park színes forgatagát lesve kortyoltuk, hallgatva az ezernyelvű tömeg gajdolását.
Átkapcsoltunk.
Hiába no, kicsi a világ.
Minden jól megfér itt Pécsett, a légkondis szobánkban…

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezek a nyuggerek… (14.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés