Videcz Ferenc | Visszhang

Szépirodalom - vers

Visszhang

Arcomon évtizedek csapadékvize mosta barázdák.
Rétegesen rakodott fövenyén üledék-iszapágynak
Tört emlékcserepek, szenesült faparázs maradéka,
Őstenger fenekére leszállt, kifakult csigaházak,
Perzselt csont, lékelt koponyák barlangnyi fejemben;
Algás árnyalatú térkép, felhőszakadáskor
Mélybe törő, zavaros tajték ragacsos vetüléke
Elfedi fényereit hasadékban a füstnyi aranynak.
Húszezer éves lábnyoma kőlándzsás, nagy elődnek,
(Hány veszedelmet, hány sebet ért meg gyatra korunkért!),
Vérrel, üszökkel kőre vetített ős-ikonosztáz
Hirdeti: győzni akart, totemeknek adott ma nem ismert
Áldozatot: sikerért, létért te-magad vagy a váltság!
S hol vagyok én, ura gépelmék formálta világnak:
Botladozó, tehetetlen korcs, ha magamra maradnék.
Hajdani sámánok lelkét kutatom, de az ősök
Szellemidéző tülke helyett csönd harsog a mélyből;
Megtagadott, fals visszhangként brekegésre silányul
Forrásként fakadó szavaim gordonka-zenéje.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Visszhang”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés