Magyar Milán | Sziget Fesztivál, 2007. augusztus 8-15. Budapest, Hajógyári sziget

Kultúra, művészet

Sziget Fesztivál, 2007. augusztus 8-15. Budapest, Hajógyári sziget

Keresztülhömpölygött rajtunk a 15. Sziget Fesztivál a maga zene-, ember- és esőözönével. Ezek közül csak az eső lehetett szokatlan a szigetlakók számára, amely rendhagyó módon az össznépi buli jó pár napját elmosta. Ennek köszönhetően az idei Sziget legemblematikusabb helyszíne a Nagyszínpad környéke volt, ami leginkább egy első világháborús tüzérségi gőzhenger által szabdalt, alkohollal és esővízzel teli kráterekkel tűzdelt csatatérre emlékeztetett. A „műveleti területet” vasárnap estére sikerült viszonylag megközelíthető állapotba hozni a mini-markolók által odahordott homoktöltésekkel. A betemetett sártengert nem bolygatta meg Sinead O’Connor koncertje, aki nyugodt, összebújós, dorombolós zenéjével inkább egy kisebb, családiasabb színpadon melegíthette volna fel igazán a nagyérdemű lelkét. A soron következő Faithless koncert mind a törzs-, mind az alkalmi rajongók tetszését elnyerte elektronikus mennybemenetelével. Annak sem kellett túl messzire mennie, aki több adrenalinra vágyott, a Pesti Est Színpadon ugyanis energiafeltöltést és ugrálóizom-fejlesztést tartott a Rage Against The Machine tribute zenekar, alias Guilty Parties. Őket az egyik leghitelesebb feldolgozás-csapat követte: a Faith No More Tribute Band. Hűséges közönségük a technikai malőrök és a szemerkélő eső ellenére sem hagyta el őket, amit meg is háláltak az ominózus banda klasszikusainak elővezetésével. Kinek a következő naphoz, kinek a „nagy szigetes éjszaka” rejtelmeinek további kutatásához szolgálhatott szusszanásként a Jazz Színpadon Eric Truffaz kibővült zenekarának füstös, jazz-es, chill-es koncertje. (M.M.)

„Thank you! Jaj, ne haragudj…” – köszöni meg a vásárlást az egyik pultos lány az idei Sziget hatodik napján. Sokaknak ez a fő problémája a fesztivállal: évről évre több külföldi látogatja a rendezvényt, szinte nem hall az ember magyar szót a tömegben elvegyülve. Így a hazai előadók kiszorulnak a Nagyszínpadról (ebben az évben csak a Kispál és a Borz, a Quimby és a Tankcsapda lépett itt fel), és következmény a jegyárak emelkedése is. Ezzel párhuzamosan viszont javul a „szolgáltatás” minősége.

A zenei élmények mellett a szervezők – ahogy az már lenni szokott – gondoskodtak a délelőtti-kora délutáni szabadidő hasznos eltöltéséről, hiszen idén is egymásnak adták a sátrakat a legkülönbözőbb szervezetek a Civil Szigeten, nevezhettünk sport-, kártya- és videojáték(!)-bajnokságokra, de tai-chi is szerepelt a mindennapi műsoron. A hét nap fő vonzerejét mégis a több mint tizenöt helyszínen megrendezett, kétségkívül változatos koncertsorozat adta. Akár véletlenül is beleütközhettünk olyan produkciókba, amelyekre aztán sokáig szívesen emlékezünk vissza. Ilyen volt a Jazz színpados Chalga koncert. A négy férfi (gitárok, ütősök) és három nő (hegedű, szaxofon, ének) alkotta zenekar csodás népzenéjével varázsolta el maroknyi közönségét egy délutáni órán. A Sziget kiváló alkalom az éppen aktuális zenei trendek követéséhez, idén különösen sok volt a sallangmentes, lendületes rock koncert. A korábban a Carmenben süvöltő Szilágyi „Szizsó” Zsolt új zenekara, a hiteles rock arcokból álló Partyzän szinte a teljes bemutatkozó albumát eljátszotta, a csörgővel megtámogatott egyszerű számok sokszor a korai Cult munkásságára emlékeztettek. A HammerWorld sátorban rajtuk kívül óriási hangulatot teremtett a Zorall a maga táncdal-metal egyvelegével, de a „testvércsapat” Junkies sem maradt el mögöttük – ami a sorokban tomboló ifjakat illeti. Időutazást tehettünk a nyolcvanas évekbe a finn Hanoi Rocks, a svéd Hammerfall és a főleg régi Pokolgép és Omen dalokkal színpadra álló Kalapács zenekar segítségével. A szálló por és szikrázó napsütés nem is kínálhatott volna jobb keretet az amerikai Eagles of Death Metal Nagyszínpados fellépéséhez; a sivatagi alaprock be is indította a közönséget. A Tankcsapda vezére, Lukács László ízelítőt adott a hamisítatlanul magyar kommentárokból – „annak a pár tucat embernek, aki érti itt még ezt a nyelvet” –, egyébként a csapat a teljes életműből szemezgetett, a csaknem húszéves dalok és a legújabb slágerek jól megfértek egymás mellett.

A fesztivál csúcspontját azonban mindenképp a Tool koncertje jelentette. Szokás a zenekar stílusát „art rock”-nak nevezni, amit igazolt is a jó másfél órányi betekintés különleges művészetükbe. Általános vélemény, hogy a Tool nem a Szigetre való, hiszen nem a tiszta, könnyed szórakoztatás a célja. Ezen kívül az amerikaiak megtehetik, hogy az énekes Maynard James Keenan a közönségnek sokszor háttal, a dobos mellett foglal helyet, egyedülálló hangján és testének látható körvonalain kívül egyéb kapcsolatot nem létesít a hallgatósággal, valamint nem adnak ráadást, ha ők úgy ítélik meg, hogy vége a műsornak. Szerintem viszont igenis itt volt a helyük, pontosan ennyi embernek kellett hallania őket! Egyedülálló, vetítéssel és lézerekkel operáló látványvilággal, minden apró rezdülésre kiterjedően, lemezminőségben előadott zseniális dalokkal – amelyek hossza nem mindig maradt tíz perc alatt –, szavakkal nehezen visszaadható élményt nyújtottak. (N.T.)

Mit is kívánhatnánk a jövő évre? Hasonlóan színvonalas programokat a közönségnek, kulturálta(bba)n szórakozó közönséget a Szigetnek!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Sziget Fesztivál, 2007. augusztus 8-15. Budapest, Hajógyári sziget”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés