Hagner Judit | Védőbeszéd a fehér lóért…

Kultúra, művészet

Védőbeszéd a fehér lóért…

Megint ez az üres fehér lap… megint a művészetről kellene… újra és újra. Megint ágaskodó indulatokkal vagyok tele, csordultig. A márvány ló(fej) némán tűri, hogy a körülötte állók miatta acsarkodjanak. Alkotója és “árulója”, az igen-igen (túl) szerény művész védekezik… hogy ő tulajdonképpen tudja, hogy ennek a lónak nincs helye ITT a Művek között (bár kicsivel előtte elszólta magát, hogy ez a kedvenc darabja).
A carrarai fehér márvány ló szíve fáj. Nem tudja elmondani – mint egyetlen ló se -, hogy mit érez, és mi lenne a jelentősége ebben a világban. Művészek és “hozzáértők” beszélnek, beszélnek, de minden szó, pro és kontra a fehér ló miatt csak lecsapódása egyéni érzéseknek és ízléseknek egy műalkotással szemben. Mert az. Műalkotás.
A fehér lófej körül fekete, szürke, fényes, fénytelen, kövekből készült, kőből-fémből komponált szépséges formák.
A lovacska idegen itt, de meleg test.
A csodálatos tárgyak testesítik meg a korszellemet, a modern művészetet. Ők hivatottak megmozgatni a fantáziát és elősegíteni a szemlélők művészi ízlésfejlesztését. Ha. Az enyémet nem. “Tán csodállak, ámde nem szeretlek” – mondom én is Petőfi szavaival.
Én bevallom, szeretném a fejemet ennek a fehér lónak a nyakára hajtani, és súgva megkérdezni: “Ló, lovacskám, hol jártál megint? Láttalak ám, amikor leszállt az éj, elrúgtad magad a földtől, és az ablakon át a csillagok felé száguldottál! Fehér sörényed lobogott a szélben és eltűntél a sötétkék bársonyégen… Talán egy ifjú mongol hercegnő várt rád, hogy szerelméhez vidd, talán csatlakoztál Bábel lovashadseregéhez, talán az orosz hómezőkre tértél vissza, mint rég-halott lovak szelleme, Napóleon vert seregéhez… talán utóda vagy a vadul vágtató lovaknak, akik őseimet keletről nyugatra röpítették? Vagy te vagy a “Fehér ló”, akinek a halála Dzsingisz Ajmatovot megihlette? Nem tudom. De honnan ez a sok kérdés, ha TE nem mozgatod meg a fantáziát? Itt vagy köztünk és hallgatsz.”
Most kell szólnom érted!
Amikor ezeket a szép, szürke-fekete és néha véletlenül (a művész szerint) előállott formákat már mindenki elfelejtette (és engem is!), te, hófehér lovacska még mindig élni fogsz, és indíthatod az emberek fantáziáját, ha egyáltalán van nekik…
… És Ön, kedves Művész úr, vallja csak be, ha megsimítja a fejét ennek a lónak, érzi, hogy ez a márvány melegebb, mint a “szépformák” márványa. Simítsa csak meg ezt a táncoló sörényt, aztán indul, mozdul a ló és vele a fantázia. Az ízlésfejlesztést pedig hagyjuk meg teóriának, az jön magától… vagy nem jön. Hát ennyi.
Az est “dófi”-ja én voltam. Nem szégyellem. Akik úgy vélekedtek, mint én, mélyen hallgattak. Ugyan ki akarná magát – rajtam kívül – blamálni avval, hogy a SZÉP tetszik neki?
De utolsó mondatom, fehér ló, Pegasus késői unokája, hozzád szól: “Ne feledd, hogy vannak szárnyaid!”

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Védőbeszéd a fehér lóért…”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés