1.
Már hetek óta azon tanakodom, miként írjak rólad, hisz én csak az öreg betyárkirály mondákból ismerlek. Szegényként, de gazdagként sem volt hozzád személyesen szerencsém. Tán méltó sem vagyok arra, hogy helybéliként írjak rólad, mert oly távol születtem a te híres Kondorosi Csárdádtól. De elfogadtam e rejtélyes kihívást, hogy jobban megismerjelek és most, hogy immár az a pillanat is elérkezett, amikor elolvassák rólad is szóló soraimat, olvasóimmal együtt én is azon tűnődöm, hogy merre is őrzik valójában Rózsa Sándor lábnyomait?
A híres Kondorosi Csárda régi épülete
Egy biztos, hogy betyárkirály létedre gyakran megfordultál a Kondorosi Csárdánál, ahol nemcsak élelmet és szállást kaptál, hanem ahol gyakran elrejtőztél a csárda kettős kéményében, majd a ma is látható titkos alagúton át elmenekültél a téged elfogni vágyó pandúrok elől. Sejtetted volna akkor, hogy a nádtetővel fedett kedvelt Kondorosi Csárdád öreg épületében ma sokak által látogatott híres Csárda Múzeum ismerteti vendégeivel betyárbéli tetteidet és korodbéli Kondorosát? Könnyű elképzelni, hogy becsületes betyár létedre te mindezekről már jó előre tudtál, hisz a felújított Kondorosi Csárdában is visszatérő vendég lehetsz valahányszor a szakácsbátyám arról számol be, mily jó érzés volt újból Rózsa Sándor kedvencét elkészíteni. S hej ha tudná betyárbátyám, hogy mily üde nedű az a bor, amelyet az arra járó vándor a Kondorosi Csárda pinceborozójában hajt fel. Hát hogyne tudná?
Csak a vándor az, ki bizonytalan találgatásaiban, s aki míg a csárda falai közt ballag vagy ücsörög, majd pinceborozójába vonul, hogy szomját oltsa, azon mereng, hogy tud e eleget rólad, híres betyárságodról, és a betyáréletről.
Részlet a muskátlis ablakokkal kedveskedő Kondorosi Csárda étterméből
Mesélj betyárbátyám, mesélj a Kondorosra érkezett vándornak! Hadd tudja a vándor ember mért is olyan módis rólad beszélni e vidéken!
Hiába unszolom, hogy meséljen. Így tétlenül s szótlanul, betyárosra pöndörített bajszáról tudom a legkönnyebben felidézni őt. Ezért aztán kissé zsémbesen kezdett rám tekinteni a litográfiákból, míg arra jutottam, hogy magam járok az ügy végére.
A róla szóló betyárnótákat, balladákat és mondákat szemlélve megbizonyosodott bennem, hogy úgy, mint a többi híres magyar betyár, Rózsa Sándor is egyfajta harcot és tiltakozást fejezett ki a korában uralkodó életformával és az elnyomó osztállyal szemben. A törvénnyel és paranccsal szembeszegülő cselekedetei megfogalmazzák a szabad élet utáni vágyat. Az ő harca megfogalmazhatatlanul egyben a parasztság, a pásztorok és az uradalmi cselédek szabadságideáljának a harca volt. Bandástól járta a vidéket, s míg a szegényt soha nem bántotta, a gazdagokat mindig zaklatta.
2.
Az 1848-as szabadságharcban Rózsa Sándor 150 fős betyárcsapatával sikeres harcot vívott a Délvidéken a szerb felkelők ellen. De katonai parancsot nem ismerő, fegyelmezetlen betyártársai miatt csapatát feloszlatták. Azt beszélik, hogy ha a szabadságharc után nem folytatta volna tovább rablásait, akkor Rózsa Sándorból a legjobb pandúr lett volna. Szegény betyárbátyám próbált ő becsületes életet élni a szabadságharc után, de kora előítéleteinek köszönhetően ez szinte lehetetlen volt számára. Így történt, hogy sorozatos rablások után pandúrkézre került, majd a szamosújvári börtönben életfogytig tartó büntetését töltötte.
Bal oldalon az új, jobb oldalon a régi Kondorosi Csárda épülete
Sem valamirevaló betyár, sem Rózsa Sándor, hanem a szegény magyarnak már csak a hajdan hírhedt betyárúrfik s a betyárélet édes romantikája maradt meg. Így van ez akármerre széles ez országban megfordul a vándor, de leginkább van ez így Kondoroson. Mert a kondorosiakat olyannyira átitatta Rózsa Sándor szelleme s betyárbátyánk híres Kondorosi Csárdája, hogy tiszteletére figyelemreméltó hagyományt teremtettek. Meg hát aztán tudniillik, a helyiek igazán megadják a vendégfogadás módját akár a Kondorosi Csárdában, akár tanyáikban és vidéki házaikban, de főleg az évente augusztusban megült szertartásos Betyárnapokon. Beszéltem már olyan vándorral is, aki a Betyárnapokon olyan jót mulatott, hogy fájlalva egyre csak azt hajtotta: „Hej, de jó volna, ha Kondoroson egész évben Betyárnapokat ülne a magyar.” „Ne bánkódjék urambátyám – mondom néki –, mert a Kondorosi Csárdában egész évben betyáros tálakat készítenek sőt mi több, ha kegyed úgy kívánja a jó szakács még Rózsa Sándor kedvencét is elkészíti.”
Nézem az egyre fakóbb litográfiákat, s mintha Rózsa Sándor zsémbes tekintete is megenyhült volna azóta. Hogyne enyhült volna, hisz a kondorosiak az idén is megülik augusztus 16-án és 17-én az immár hagyománnyá vált legendás VIII. Betyárnapokat. Jól tudja a betyárkirály, hogy a kétnapos rendezvény hangulata, valósággal felidézi Rózsa Sándor napjainak utcai hangulatát. Az elballagó vándor s az idelátogató vendég, könnyen találkozhat ilyenkor lovakkal, betyárruhába öltözött lovasokkal, csárdabéli szépasszonyokkal és természetesen díszes fogatokkal. A kondorosiak és a vendégek közötti találkozás öröme, a közös mulatság, és a szintén hagyománnyá vált Rózsa Sándor pogácsájának szabadtéri közös elkészítése megerősíti a helyiek és az idelátogatók közötti kapcsolatot és barátságot. S ha tudná, bizonyára a betyárkirály is elmondaná, hogy pogácsáját évente több mint 120-an szaggatják, s hogy a finom tésztából évente több mint 20 ezer pogácsát sütnek közösen. Nagyon is kedvére való mindez Rózsa Sándornak, mert a Kondorosi Csárdájához támasztva hátát betyárosan mosolyog, miközben pöndöríti hosszú bajszát. Elégedetten nézem, miként száll el zsémbes betyárkedélye.
3.
Betyáros hajnali ébresztés a kondorosi utcákon
Már hogy ne derülne jobb kedvre a betyárkirály, amikor e jeles Betyárnapok ünnepén a legnagyobb izgalmat Rózsa Sándor hasonmás versenye jelenti. Nagy kihívás ez mindazoknak, akik beneveznek e versenybe, hiszen a férfiembernek nemcsak ábrázolata kell legyen hasonlatos a híres betyáréhoz, hanem lovagolnia is kiválóan kell, a karikással pedig ügyesen kell bánnia, akárcsak Rózsa Sándornak. A betyárromantika hangulatában még a fogathajtó versenyt is megnézheti az idelátogató, az idén még hozzá az V. Polgármesterek fogatható versenyét, amelyet természetesen a Kondorosi Csárda előtti téren tartanak meg. E jeles napokra gazdag is, szegény is, kivétel nélkül mindenki Kondorosra látogat. Van is miért eljönniük, hisz ilyenkor a vendég bőven válogathat látnivalóból, ennivalóból és innivalóból egyaránt.
Kondoros egy dél-alföldi, közel hatezer lakosú nagyközség, amely Békés megye szívében, Szarvas és Békéscsaba, illetve Nagyszénás és Gyomaendrőd között található. A helyiek befogadó, jó szándékú és vendégszerető emberek, de azt gondolom: leginkább szerencsések, mert karnyújtásnyi közelségből szemlélhetik a magyar betyárkirály híres Kondorosi Csárdáját. Rózsa Sándor legendás csonkakontyos oromzatú, alápincézett, földszintes, ívpillérsoros tornácú, nádfedeles csárdája a Békéscsabát Szarvassal összekötő 44-es főút mellé épült 1784-ben, barokk stílusban. Nyolc fontos út találkozásánál épült, s ahogy egy régi magyar nóta mondja, a „Kondorosi Csárda ki van festve”, azaz a betyárok vendéglője e sorokkal várja újból látogatóit arra a helyre, ahol nemcsak a híres betyár, hanem annyi meg annyi költő is megfordult és ihletet merített:
Isten hozta nálunk mindig a vendéget,
Örömmel látjuk a fiatalt s a vénet.
Aki hord szívében tiszta indulatot,
Nyitva találja e szerény hajlékot.
Hogy a mai szép nap ide vezérelte,
Hogy osztozni kíván szívünk örömébe.
Négyes fogathajtás a kondorosi Betyárnapokon
Tisztességet adván e nap ünnepére,
Hálás szívvel mondunk köszönetet érte.
Egy tálból eszünk, egy pohárból iszunk,
Vidám szón, adomán jó szívvel komázunk.
Erősebb lesz nálunk a boldogság szála,
Összeköt bennünket szeretet és hála.
Kerüljenek be szívünkbe, házunkba,
Legyenek vendégünk ebédre, vacsorára,
A kifestett Kondorosi Csárdába.
A litográfiák egyre homályosabbak és fakóbbak lesznek, míg egyszer aztán arra ébredünk, hogy a Betyárnapokon vagy a híres Kondorosi Csárdában minden vendégnek meglesz a maga képzelete szerinti Rózsa Sándora. A litográfiáknál is szebb lesz ábrázolata, zsémbessége, pöndörített bajsza és betyár mosolya. S bár nekem sehogy sem volt alkalmam személyesen megismerni Rózsa Sándort, szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyre fakóbb, régi litográfiák segítettek megfogalmazni ábrázolatát.
Tollamból lassan, de elfogy a tinta. Tán túl régóta próbálom szavakba önteni Rózsa Sándort, híres csárdáját s a kondorosi Betyárnapok legendás hagyományát. A ménesgazda nagyot tüsszentett miközben felnyergelte lovamat: „Igaz beszéd” – mondta.
A litográfiák már majdnem teljesen fakók. Így aztán nem maradt más hátra, mint lóra pattanni, és megnézni a Kondorosi Csárda előtt megült Betyárnapokat augusztus 16-án és 17-én.
(A szerző felvételei)
(Megjelent: 2008. június-augusztusban, 3 részben)
Hozzászólások