8.
A mudéjar építészet (IX-XVI. század)
Kasztília – Sahagún
Az iszlám csaknem nyolcszáz esztendős jelenléte alatt az Ibériai-félszigeten építmények sokasága született meg az Omajjádák, az Almorávidák, az Almohádok és a Naszridák uralkodása alatt.
Ezenközben a félsziget keresztény ,,térfelén” a preromán, a román és a gótikus stílus hódított.
Kasztília – Madrigal, kazettás famennyezet
Az ún. mudéjar jelenség a keresztény és a muzulmán építészet sajátos keveréke, a gyökeresen eltérő világot jelképező építészeti formák asszimilációja. A mudéjar a legegyedibb spanyolországi építészettörténeti stílus, mely méltán nevezhető a keresztény visszahódítás legfontosabb kulturális örökségének. A keresztény uralom alá kerülő arabok voltak a mudéjarok, akik békében élhettek, ennek fejében építészeti tudásukat új uraik javára fordították. A mudéjar építészet egyszerre része a muzulmán és a keresztény művészetnek.
A mai Spanyolország minden területén megtalálhatók a mudéjar stílus nyomai, ahol megvalósult a keresztények és a mozlimok legalább pár évtizedes békés együttélése. Ez azt jelenti, hogy az arabok által
Calatayud
Toledo – Cristo de la Luz
soha meg nem hódított északi sávot és a keresztények által csak 1492-ben visszafoglalt Granadai Királyság területét leszámítva minden spanyol tartományban fellelhető a mudéjar építészeti örökség.
Minden tartomány más jellegű és eltérő gazdagságú mudéjar emlékkel rendelkezik. Az északi országrészekben többnyire a román stílusjegyek keveredtek össze az arab építészeti elemekkel, míg délen a gótikus stílus dominál a mudéjar elemek mellett. (A keresztény visszahódítás elhúzódása miatt (722–1492) ma már a művészettörténészek a mudéjar stílust is évszázadokon átívelő stílusnak tartják.)
A mudéjar központjai pedig azok a városok és területek, ahol a legtöbb mudéjar ember élt, illetve
Toledo – Santa María la Blanca
ahol a legintenzívebb kapcsolat alakult ki a keresztények és a mozlimok között. Ilyen városok Toledó és Sevilla, ilyen területek Aragónia és Kasztília. Egyes becslések szerint a XIII. században Aragóniában 200 ezer muzulmán élt keresztény uralom alatt.
A mudéjar építészeti öröksége
A mudéjar építészet jellegzetessége a tégla, a kerámia és a gipsz használata. A csúcsív, patkóív és vakívek együttes megjelenése; a csempék díszként való felhaszná
Sevilla – Alcázar
lása a homlokzatokon (azulejo) és a kazettás famennyezet (artesonado). Az arabeszk és moreszk díszítőmotívumok a belső terekben. Legjellemzőbb a minaretszerű tornyok, harangtornyok
és köralaprajzú templomok és lakóépületek építése. Kialakult udvari és népi mudéjar stílus is: előbbire a legjobb példa a sevillai Alcázar, melyet Kegyetlen Péter (1350–1369), Kasztília királyának uralkodása alatt alakítottak át a muzulmán mesterek. A népi mudéjar számos megjelenési formája található meg Aragóniában, Teruel, Zaragoza, Calatayud és Tarazona városok által alkotott négyszögben. Említésre méltó még a toledói Fényességes Krisztus-mecset, mely nem csak építészetében, hanem nevében is ,,hibrid”. Falaiban hordozza az egész spanyol történelmet, hiszen a vizigót épületet mecsetnek építették át, majd keresztény templommá szentelték az évszázadok folyamán.
A mudéjar a legszebb példája annak, hogy a népek relatív békés együttélése milyen különlegességekhez vezethet. A mudéjar két külön világ építészetéből született, mely újfajta szerkezetekkel, újfajta látásmóddal gazdagította nem csak a spanyolországi, hanem az egész világ épített örökségét. Ebben a formában csak a mai Spanyolország területén figyelhetők meg ezek az egyedi építészeti jelenségek.
9.
Az Izabella stílus (kb. 1460–1510)
Izabella stílusú patio
A csak Spanyolországban honos építészettörténeti stílusok sorában a mudéjart az Izabella stílus követi. Az Izabella stílus a spanyol későgótika jellegzetessége; mudéjar elemek keverednek az olasz reneszánsszal és a spanyol későgótikával. Olyan nagyszabású szerkezeti újítást nem hozott, mint a mudéjar, de az épületek érdekes formavilága, díszítései mégis egyedivé teszik a spanyol és az egyetemes művészettörténetben egyaránt. A stílust Kasztíliai Izabelláról nevezte el (estilo isabelino) Émile Bertaux francia művészettörténész.
Az Izabella stílus érdekessége, hogy az ebbe a stílusba sorolt épületek megjelenése rendkívüli változatosságot mutat, a fent felsorolt jellegzetességeken túl az építésük ideje köti össze őket. Spanyolország egyesítésében nagy szerepet játszó Kasztíliai Izabella a stílus névadója, és a polgári házaktól egészen a katedrálisokig terjed azon épületek skálája, melyeket e stílusba soroltak be hosszas viták után a művészettörténészek.
Az Izabella stílus építészeti öröksége
A Kagylós Ház ablaka
Az egyik legszebb példa a salamancai Kagylós Ház, a város közkönyvtára. Meghökkentő homlokzatdíszek, 300 jakab-kagyló díszíti az épületet, különleges ablakelrendezés és gótikus kovácsoltvas ablakrácsok jellemzik az épületet. Belső udvara, a patio az olasz reneszánszt vegyíti a mozlim elemekkel.
Mivel Salamancában minden épülethez egy-egy legenda is társul, így nem lehet kivétel az 1480 és 1514 között megépült Kagylós Ház (Casa de las Conchas) sem. Az építtető, don Rodrigo Maldonado de Talavera, a Szent Jakab-lovagrend tagja volt. Ha a kövek mesélni tudnának, ezt adnák elő: „Réges-régen élt egy csalfa asszony, akinek volt egy gazdag férje. Egy viharos éjszakán megszökött az asszony a szeretőjével és egy szakajtó arannyal. A férj megneszelte tettüket és Salamanca határában a szökevények elé vágott, ahol a szeretőt párbajban megölte. Az asszony megbomlott hajjal és bomlott
Infantando palota homlokzata
aggyal visszarohant a városba, az aranyat elrejtette a Kagylós Ház egyik kagylója alá, majd öngyilkos lett. Félőrülten ért a tett színhelyére a férj is, aki asszonya vesztét látva hagymázos állapotban kezdte letépkedni a falról a kagylódíszeket. De aranyát sosem találta meg, mert minden egyes kagyló levételekor egy életéve tovaszállt…” Így szól a legenda, és mivel a közkönyvtár előtt állunk, odabent még sok ilyenre bukkanhatunk. No, de mi a teendő? El kell látogatnunk 300-an Salamancába, mindenki levesz egy kagylót a homlokzatról, és akkor kiderül… hogy miként helyezték fel ezeket az egyenként kifaragott díszeket a falakra. Minden bizonnyal egyfajta tiplit rögzítettek a kagylók hátoldalára, hogy a kövek fugáiba könnyen beilleszthessék őket.
Ezt a mintát követték Ávilában és Guadalajarában is. Az előbbi a Csúcsos Ház (Casa de los Picos), az utóbbi pedig az Infantado hercegek palotája, melyeken apró piramisok alkotják a homlokzatdíszeket. A hercegi palota és a toledói San Juan de los Reyes katedrális kerengőiben mudéjar fakazettás mennyezettel is találkozhatunk.
10.
A spanyolországi reneszánsz (1500–1600)
V. Károly palotája Granadában
A 800 éves mozlim uralom és az arab építészet jelentős hatást fejtett ki az Ibériai-félszigeten. Emiatt az itáliai eredetű reneszánsz hagyományai nagyon nehezen tudtak gyökeret verni az egyesített Spanyolországban. A letisztultabb formák térhódítását megnehezítette, hogy a 16. században is jelen volt a mudéjar, az Izabella– és a portugáliai Mánuel-stílus burjánzó túldíszítettsége.
V. Károly palotája Granadában
Nagy nehézségek árán itáliai származású művészek, illetve Itáliában tanult spanyol építészek honosították meg a reneszánsz építészetet. Jelentős szerepet játszottak ebben a spanyol trónt elfoglaló Habsburgok (1504–1506 és 1516–1700 között uralkodtak); V. Károly német–római császár, aki I. Károly néven lett spanyol király, majd fia, II. Fülöp is reneszánsz stílusú palotát építtetett magának.
A spanyol reneszánsz rövid százesztendős jelenlétének idején kialakult egy új és egyedi
V. Károly palotájának alaprajza
díszítő stílus, az ún. platereszk (Plateresco) és a dísztelen reneszánsz, az ún. desornamentado, vagy más néven az Herrera-stílus, amely leginkább az itáliai érett reneszánsznak felel meg.
A spanyol reneszánsz minden tekintetben az itáliai mintákat követte, tehát legfőbb törekvései között szerepelt a kompozíciók kiegyensúlyozása, a formák tökéletesítése és legfőképpen visszatérés az antik modellekhez, a letisztult, klasszikus formákhoz. Fontos épületrész lett az ún. patió, az oszlopokkal körülvett belső udvar, amely hangsúlyos részét képezi a nemesi kúriáknak és az oktatási épületeknek egyaránt. (Az egyik legszebb példa a salamancai Escuelas Minores patiója.)
A legfontosabb reneszánsz emlékek Spanyolországban
Salamanca – egyetemi patió
Az első reneszánsz épület Don Luis de la Cerda y Mendoza megbízásából készült el Cogolludo-ban 1492–1495 között, melynek építésze Lorenzo Vázquez volt. Az elsők között
A granadai katedrális metszete
említésre méltó a granadai székesegyház királyi kápolnája (Capilla Real), mely Florentino olasz szobrász keze munkáját dicséri. A sigüenzai székesegyház főszentélye a spanyol Michelangelóhoz, Alonso de Covarrubiashoz kötődik. A salamancai Monterrey palota szép példája a nemesség reneszánsz korabeli építkezésének. A palota Rodrigo Gil de Hontañón tervei alapján készült el.
Pedro Machuca szintén Itáliában tanulta meg az építőmesterséget, ő V. Károly megbízása alapján tervezte és építette a granadai Alhambrában található reneszánsz palotát, mely római és klasszikus formáival és nagyságával befejezetlensége ellenére is a spanyol reneszánsz első időszakának legkiemelkedőbb alkotásaként ismert.
El Escorial
A világ legnagyobb szabású reneszánsz épülete kétségtelenül az 1563 és 1584 kivitelezett El Escorial, mely II. Fülöp király palotájaként vált világhírűvé. A monostor Szent Lőrinc napján a
El Escorial alaprajza
francia sereg felett aratott győztes csatával valóra vált királyi fogadalom után született. Teljes neve: Monasterio de San Lorenzo de El Escorial, és többszörös funkcióval bír. A spanyol király az ellenreformáció szimbólumává tette az épületet, mely nem csak palota, hanem képtár, szentély, kolostor, könyvtár és családi sírbolt is. II. Fülöp életében elhunyt valamennyi Habsburg holttestét ide
El Escorial tömegvázlat
szállíttatta, így lehetséges, hogy II. Lajos magyar király felesége, Mária királyné is itt nyugszik.
A több mint két évtizedes kivitelezési munkálatokat Juan Bautista de Toledo halála után Juan de Herrera irányította, amivel örökre beírta nevét az építészettörténet legfényesebben ragyogó fejezetei közé. Az El Escorial tekintélyt parancsoló és szigort árasztó hideg monumentalitása mintaképéül szolgált a következő két évszázadban az Európa-szerte gombamód elszaporodó barokk kastélyoknak.
11.
A platereszk stílus (kb. 1485–1550)
Szent Pál templom – Valladolid
A platereszk elnevezés Ortiz de Zuñiga andalúziai tudóstól származik. A név a platero (ezüstműves) szóból ered. A csak Spanyolországban honos építészettörténeti fejezetek sorában a mudéjart és az Izabella stílust követi az ún. Plateresco. A túldíszítettségéről híressé vált stílus a későgótika és a reneszánsz határmezsgyéjén jött létre a XV. század végén és élesen szemben állt a spanyolországi reneszánsz egyszerűbb formákat és áttekinthetőbb építészeti szerkezeteket meghonosítani kívánó törekvéseivel. Amellett, hogy a spanyol reneszánsz időszakának jellegzetes stílusa, hatott rá a későgótika és a mudéjar is, továbbá a bolognai és a lombard reneszánsz.
A művészettörténészek sok vita után ismerték el önálló stílusnak a platereszket a XX. század elején, de mind a mai napig vita tárgyát képezi egyes spanyolországi épületek stílusának hovatartozása.
A már bemutatott Izabella stílus mellett a platereszk esetében is elmondható, hogy a mudéjarhoz fogható épületszerkezeti újítást nem hozott, de az esetenként teljes homlokzatokat beborító kőfaragások mégis egyedivé teszik mind a spanyol, mind az egyetemes művészettörténetben egyaránt, egyszersmind az egyedi épületdíszeket felhasználó Izabella stílustól is elkülönítik.
A platereszk stílus építészeti öröksége
Az egyetem homlokzata – Salamanca
A platereszk stílus nevezhető épületszobrászatnak is; lenyűgöző az a mesterségbeli tudás és elhivatottság, ahogy a kőfaragók és szobrászok hozzáértését egyesítő, ihletett „kőművészek” egész történeteket róttak fel hosszú évek munkájával az épületek homlokzatára. Egyes templomok esetében a főhomlokzat megmunkáltsága az oltárkép gazdagságával vetekedik.
A valladolidi Szent Pál templom kosáríve fölött kezdjük az ismerkedést a stílussal, majd a Madridtól nem messze található Alcalá de Henares egyetemi városkában folytatjuk utunkat. Az 1551–1553 között épült San Ildefonso kollégium jellegében reneszánsz épület, melynek ablakai és bejárata fölött elhelyezett díszítések a platereszk egyik legarányosabb épületévé avatták Rodrigo Gil de Hontañón főművét.
Salamanca az egyedi spanyol stílusok városa, természetes, hogy a legfontosabb platereszk emlékek is itt találhatók. A Szent István templom monumentalitása már a barokkra utal, az impozáns homlokzaton bibliai jelenetek kelnek életre. De a templomnál még fontosabb az ősi salamancai egyetem homlokzata, mely 1529-re készült el. Az alkotás Enrique de Egas-hoz köthető. Ezen a homlokzaton végigvonul a spanyol történelem számos fontos történése, kezdve a kettős kapuzat fölötti, a Katolikus Királyokat ábrázoló domborművel,
A koponya fején ülő béka – Salamanca
mely fölött V. Károly Habsburg címere látható, majd a párkányzat alatti domborművön V. Márton pápát láthatjuk. Ő volt az a pápa, aki az 1254-ben alapított salamancai egyetemnek fontos kiváltságokat adott. A fő díszítéseket a természetből vett motívumok veszik körbe, és az egyik oszlopfőn feltűnik a koponya fején ülő béka. Kétségtelenül ez a leghíresebb spanyol béka, melyet mindig felkeresnek a látogatók, akik talán nem is tudják, hogy egyfajta Carpe diem, azaz „élj a mának” jelentés fűződik a szimbólumához.
Érdekes, hogy ezt a Carpe diem-et hirdeti az örökkévalóság kapujában…
12.
A spanyolországi barokk építészet (1600-1800)
Granadai katedrális
A XVII. század az ellenreformáció kora, soha nem volt nagyobb szüksége a katolikus egyháznak arra, hogy hatalmát megszilárdítsa, mint ezekben az évtizedekben. Bár Spanyolországban a reformáció soha nem rendítette meg a katolicizmust, a reneszánsz átmeneti dísztelensége után az építészek ismét örömmel fordultak a burjánzóbb stílus felé.
A spanyol barokkban négyféle hatás érvényesült. Az El Escorial-nál alkalmazott, egyszerre világbirodalmi dimenziójú és aszketikus „desornamentado” stílus utóhatása. (Méretei miatt az Escorial-t többen barokk építménynek tartják, de keletkezésének ideje és formavilága egyértelműen a reneszánszhoz sorolja.) A spanyol barokkra Franciaország és Itália klasszicista áramlatai és a dinamikusan mozgalmas itáliai építészet gyakorolt hatást, különösen Bernini és Borromini művei. A XVII. század második felében XIV. Lajos mai formájában átépíttette a versailles-i kastélyt, amely meghatározta a következő száz év európai kastélyépítészetét. A spanyol barokkon belül hatott az ún. „churriguerizmus” is, ez a túláradó díszítést előnyben részesítő spanyol rokokó stílus. A spanyol barokk kisugárzott a latin-amerikai gyarmatokra, hiszen fel kellett építeni a monumentális, leggyakrabban kéttornyos barokk templomokat, ahol a bennszülötteket megtéríthették. A korszak legfontosabb építészei: ifj. Francisco de Herrera, Juan Gómez de Mora, Fernando de Casas y Novoa és José Churriguera.
A legfontosabb barokk emlékek Spanyolországban
Valenciai katedrális
Salamancai városháza
Az első barokk épületek, illetőleg épületrészek között említhetjük a granadai székesegyház főhomlokzatát és a valenciai Santa Catalina-templom hatszögletű tornyát. Az előbbi Alonso Cano, az utóbbi pedig Juan Bautista Viñes nevéhez fűződik.
Összességében elmondhatjuk, hogy a barokk az egyházi építészetben hatott először, innen jutott el a világi építészethez. A salamancai La Clerecía jezsuita kollégiuma jó példa erre, melyet 1617-ben kezdtek el építeni.
A barokk templomok között az egyik legfontosabb a santiago de compostela-i zarándoktemplom, mely a legnagyobb alapterületű román kori templom, de az Obradoiro térről látható főhomlokzat mai formájátFernando de Casas y Novoa tervei alapján nyerte el a XVIII. századi átépítéseket követően.
Sokszoros átépítésen esett át a zaragozai Oszlopos Miasszonyunk (Nuestra Señora del Pilar) templom is. A helyén állt az első Mária-templom, amelyet Jézus kereszthalála után hét évvel, 40-ben emeltek. Ez a fatemplom több ízben leégett, mígnem hosszú századok után a XVIII. században az egyik legnagyobb hatású barokk templommá alakították át ifjabb Herrera és Ventura Rodríguez tervei alapján.
Madrid királyi várossá válásának egyik legfőbb záloga volt a királyi palota megépítése a XVII. századtól.
Salamancai főtér
Pamplonai főtér
Ez a nagyszabású munka itáliai származású építészek nevéhez fűződik. A Bourbon családból származó királyok irányítása alatt álló XVIII. századi Spanyolországban a környező városokban (Aranjuez, El Pardo, Segovía mellett a La Granja de San Ildefonso kastély) sor került további királyi rezidenciák felépítésére is.
A gazdag homlokzati faragásokkal és a belső terekben lenyűgöző mennyiségű arany díszítéssel ellátott templomok, a páratlan változatosságot felmutató, gyakran több mint száz szobás kastélyok mellett a főterek kialakítása vált meghatározóvá a spanyolországi világi barokk építészetben. Kétségkívül a legimpozánsabb főterek közé tartozik a valladolidi, a madridi (Juan Gómez de Mora), a salamancai (Alberto de Churiguera) és a pamplonai Plaza Mayor. A főterek jelentőségét emelte, hogy gyakran itt helyezték el a városházát is.
A barokk stílus az 1780-as éveknek szerte Európában fokozatosan átadja helyét a klasszicizáló formáknak.
13.
A churriguerizmus (kb. 1690–1750)
Madrid: Városi Múzeum kapuzat
A csak Spanyolországban honos építészettörténeti fejezetek sorában a mudéjart, az Izabella stílust, a Plateresco-t követi az ún. churriguereszk, vagy churriguerista stílus. Ritka, bár nem kivételes a művészettörténetben, hogy egy stílus építészről kapja a nevét. Sokkal gyakoribb, hogy uralkodók válnak egy-egy stílus névadóivá (pl. a már tárgyalt spanyol Izabella-stílus, a Manuel-stílus Portugáliában, az Anna királynő-stílus Angliában stb.). Építészről kapta nevét Angliában a későgótikus palladianizmus (Palladio), a György-korabeli Adam-stílus (Adam-család), Spanyolországban pedig a herreriánus stílus (Herrera) és cikkünk tárgya a churriguerizmus (Churriguera-család).
José Benito de Churriguera (1665–1725) szobrász és építész volt, aki négy öccsével (Manuel, Joaquín, Alberto és Miguel) együtt gazdag díszítésű homlokzataival, oltáraival új korszakot nyitott a spanyol barokkon belül.
Madrid: Montserrat templom
Minden kétséget kizáróan ez volt a spanyol rokokó, mely óriási hatást fejtett ki a dél-amerikai spanyol gyarmatok építészetére is, és az ottani bennszülött építészettel keveredő barokk stílus visszahatott az anyaországra.
A Churriguera-család Madridból Salamancába költözött a XVII. század végén. A család
San Sebastian: churriguereszk részlet
építészei, városépítészei és oltárképkészítői önálló arculatot
adtak
Salamanca számos egyházi és középületének. Salamancát emiatt a „churriguerizmus hazájának” is nevezik.
Joggal, hiszen egyetlen spanyol városban sem található ennyi hozzájuk fűződő alkotás, mint éppen itt. Ezen kívül Madridban található még számottevő emlék, ahol Pedro de Ribera (kb. 1862–1742) által faragott kapuzatok őrzik a Churriguerák hatását. Többek között a mai Conde Kultúrközponton és a Városi Múzeumon csodálhatók meg alkotásai. A már bemutatott Izabella és platereszk stílusok mellett
Churriguera-kapuzat
a churriguerizmus esetében is elmondható, hogy a mudéjarhoz fogható épületszerkezeti újítást nem hozott, de a
San Sebastian: katedrális
homlokzatokat meghatározó díszes kapuzatok, és a templombelsők oltárképei mégis egyedivé teszik mind a spanyol, mind az egyetemes művészettörténetben. A korábban dehonesztáló „churriguerista” jelző pedig ma már egy elismert stílussá nemesedett.
(Megjelent: 2006. augusztus-2007. decemberben 1-7. rész, 2008. márciustól 8-13. rész, a 14. (záró rész) 2009. július 10-én)
Hozzászólások