Vacognak a fogak a hideg éjszakában,
a nyomor érzik minden kínzó szavában.
Dohos a szoba párás levegője,
ez a megtört lelkek temetője.
Talán majd eljön egyszer egy könnyebb reggel,
mikor a fájó éhséggel törődni nem kell,
mert akkor a bőség lesz az igazi úr!
Szívük a szép álomtól összeszorul.
De hamar visszatérnek a valóság medrébe,
s belenéznek életük eltorzított tükrébe.
Ugyanolyan reggel, ugyanaz az üresség,
hol minden kincset felülmúl az egészség.
A gyermekek rongyos ruháikban némán állnak,
és mint szüleik: a jeltelen csodára várnak.
Hozzászólások