Holló Ervin | Egyedül

Szépirodalom - vers

Egyedül

Életem ismét magányos lett,
Mert szerelmünknek valami véget vetett.
Vége van életem szebb napjainak,
Üres nélküle minden pillanat.
A lelkem tipródik miért tette ezt velem,
Ezt már nem sikerül soha megértenem.
Ahogy ezt tette velem,
Szinte meghalt a lelkem.
Annyira kell ő nekem, mint az életem.
Kicsit meghaltam nélküle,
Az enyém nem olyan, mint az ő lelke.
A szakítás után, az utolsó találkozás,
Az volt számomra a végső szúrás.
Amit akkor mondott, és ahogy nézett,
Azt egy életre megjegyzem!
Akárhogy igyekszem elfelejteni,
Valami mindig az agyamba teszi!
Rengeteg az emlék, s a közös pillanat,
Ami ilyenkor gyötrelmesen hat!
Szinte mindenről ő jut eszembe,
Miközben egyedül hajtom álomra a fejem le!
Rettentő az ágyamban aludni és ébredni,
Mert ő ezt mással és máshol teszi!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Egyedül”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés