Márkus László
Vágóképek
Ködben vajúdik az utca,
szül néha egy-egy alakot,
foszlott farmerű lányt,
hajlott hátú kalapost,
Esti
Köröttem álmos angyalok,
elbújt a nap, már nem ragyog.
Vágyakból ácsolt nyoszolyán
tűnődő sóhaj vacsorám.
Szerelem
Egy darabig a szerelmen gondolkodtam, mit is jelenthet.
A szerelem bonyolult fogalom,
Miként ínyencnek a laposhal, vagy az óbor.
Szétzúzhatatlan kapocs
Menny és Föld között.
Farsangolós
Farsangi fánk, jaj, de kapós,
lemaradt róla az anyós.
Járjunk együtt bokázósat,
nem tudjuk mit hoz a holnap!
emelj magadhoz
hozsánna néked ó uram
emelj magadhoz
karjaim nyújtom feléd
itt lenn a porban sivár a lét
ablak a világra
kőbevésett szívfájdalmaid
tarsolyban tartott bánatod terhe alatt
nehéz a lét
hiába a hálni készülő táj színes mosolya
etűd
aludni tér az őzcsuhájú nádas
nem ad már senkinek sem árnyat
madárvilága délre költözött
új lakója van a csönd
lébecoló szél csörget avas levelet
a csönd
színházat játszik a csönd
köröttünk százféle alakot ölt
fejedre hull csillagfényként
követ mint egy fürge árnyék
más már a világ
más lett a hajnal más már az alkony
a nappal gyorsan oson az éj csak csoszog
félig telt poharam inkább félig üres
a
betűk kusza táncát
Tudom, miért dalol a kalitba zárt madár
A vadmadár szabadon szárnyal
szelíd szelek hátán,
vitorlázik moccanatlan,
mígnem a valóság véget ér
kertvárosi reggel
ásítozik még a hajnal szájából köd szitál
távolból részeg kardal
kukák koccanása káromkodás ha túl nehéz.
boltoslány esik be az ajtón
bájos arcán most nincs mosoly
megkiabált a csend
hirtelen megkiabált a csönd
elvágva a mikrokozmoszom zajától
nahát
mennyi fura kompozíció megfér benne
adventi zarándoklat
lépdelek az idő lábnyomában
fura
de cipőtalpam pontosan belefér
és lépéshossza az enyémmel megegyező
Advent fennkölt ragyogása
Napszilánkot sepregettem,
Felhőfoszlányt teregettem,
Szellőből szőtt kiskabátom,
Hogy levessem alig várom.
Partnereink
