Márkus László
most
most kell tevékenyen jót tennünk másokkal
s nem a túlvilágon*
mondta Hrabal
te teszel valami jót egyáltalán
szegezte nekem a kérdést
füveskönyvek
mi ez a hosszú hallgatás
faggatnám a jó Hrabalt
olyan fura ez a csönd
nem szól meg nem pöröl
indulni kell
no
lassan indulni kell
komótosan lépegetve
hívogatja a fény
vakító vonzásából kilépni
nehéz
áhítat
erőt adj uram
hogy merjek erőtlen lenni
nem elesett
csak esendő
soha ne kelljen álarcot viselnem
köszönöm uram
kínok között sírva jöttem világra
remélem
nem így megyek majd el
időnként rossz utat követtem
tudom
este
menyét hozta szájában az estet
hajlékony karcsú volt teste
a mai este nem volt különös
a táj holdfényben fürdőzött
elmaradt imáid
gyötrelmes kínok közt jajongva szült anyád
február volt vasárnap kora délután
visítasz a napvilágra érve az orvos seggedre ver
míg anyád az ágyon aléltan hever
Tudod-e
Tudod-e, hol laknak az angyalok?
Buszon járnak munkába vagy gyalog?
A csodáknak most milyen az ára?
partra vetve
mint partra vetett viza varjú vájta szemürege
kiüresedve bámulja az est a holdat
nincs benne semmi élet
levél nem rezdül
én és a világ
figyu nekem te ne szamuklálj
csapott az asztalra Hrabal
úgy teszel mint aki kedvel
pedig nem hallgatsz rám
Ezek a nyuggerek… (14.)
Pár napja Kedvesemmel, Athéntól cirka 1000 kilométerre, majonézes rántotthalat ebédeltünk, kukoricás rizzsel. Eszegetés közben megállapítottuk, hogy az Akropolisz most is nagy hatással van az emberekre – ránk is –, mindenhol turisták grasszálnak és fotóznak cefetül.
Partnereink
