Eddig úgy gondoltam, hogy a kor előrehaladtával romlik a szem.
De nem.
A napokban rájöttem, hogy sokkal kontrasztosabbnak, színesebbnek látom a világot.
Ma bementem a hentesemhez.
A szokásos, szívélyes mosolyával fogadott, mint mindig, ha meglát.
Felajzva mesélem neki, hogy pár napja nyugdíjba mentem.
Ezek a nyuggerek…
Mit csinál egy unatkozó, magyar nyugger?
Dőzsöl, kéremszépen!
Dőzsöl a szégyentelen…
Némi bánattal átszőtt örömmel tájékoztatom a Tisztelt Nagyérdeműt, hogy mától nyughatatlan nyugdíjasként tengetem mindennapjaimat. A jövőben majd banyatankkal rohangálok és tüntetésekre járok.
mint holmi üstökös húz ívet a félsz
sikoly az agyban
izmok rándulnak görcsbe
az idő álruhát ölt
felrúgva a kontinuitást
Laptopon kijelzőjén lagymatag sorokat les
és duzzogva ölel, a teltcsípőjű Éj.
Érzi,
Ma nem háljuk el frigyünk,
Akár barátok is lehetnénk,
ha térben és időben
egy asztalhoz sodor hármunkat a sors.
Hogy férhetne meg együtt két eltérő világ?
Ez meg mi a fene?
– ráncolja homlokát Hrabal.
Mi lenne? Sör.
Eeez? – húzza el száját.
Amikor beléptem a Hrabalba Pécsett,
a pincevendéglőben simogatón átölelt az ételillat.
Nem durván és bántón, mint máshol,
hallom te is nyugdíjas vagy már
vágott szemével felém Hrabal
először köthetett belém
mióta rácsaptam könyve fedelét
most félárbocon kedélyem
miközben
kávét szürcsölök
az esti félhomályban
ablakom kitárva félárván lesem
jön-e már kedvesem
kezemben Capote
asztalomon kávésibrik meg színes karácsonyisüti
az idillből csak én lógok ki
kopottas melegítőben joviális hatvanas
Sínen vagyunk
Azt hogy merre kanyarog
Senki sem sejti
Együtt utazunk a sors koszos vonatán
határtalanságom határait feszegetem
honnan jöttem hová megyek
legyek
vagy ne legyek
ez itt a tét
zsebemben elfér mindenem
ne hagyj el drága istenem
aki keres aki kutat
mutasd meg annak az utat