Tám László fotóművész úrnak
A Lenau Házban nemrég megtartott vetítettképes előadásodkor, ez egyben a Keresztek, szentek, kálváriák, temetők csodálatos könyved bemutatója is volt, Ami a könyvből kimaradt címmel vetítettél sok-sok képet, köztük egy kör alaprajzú sírról készültet. A szokatlan forma, és az addig ismeretlen megoldás miatt azt kérted, aki erről tud valamit, mondja el.
Így kapcsolódik ehhez az én történetem, ami ugyan térben és időben máshol játszódott le, de a megidézés szellemisége tér és időn túl – szinte azonos lehet.
*
Az 1960-as évek legelején népi építészeti kutatóként jártam a Kárpátokon túli Bukovinában, ahol akkor még a csángó magyarok fellelhetők voltak, de ahol a keleti szél hidege csontig hatolt, megdermesztve testet-lelket, mert a Kárpátok ölelő karja ott már nem véd. Gyönyörű kolostorokban jártunk, ahol fekete apácák a töltött káposzta húsgombócait szőlőlevélbe göngyölték, és ahol a hitvilág, a mese és a valóság együtt élt. A falvak temetőibe mindig kimentem, mert a sírok, sírkeresztek, kopjafák néha többet mondtak, mint az ott élők nyelve. A temetőkben festett keresztek voltak. Fehér színű volt, akit kisgyermek korában temettek el, vörös, akit erőszakosan küldtek el az árnyékvilágból a fény világába – vagy fordítva. Kék volt a fiatal asszonyoké és fekete az öreg embereké. És ott találkoztam a temető árkában lévő kör alakú sírral, ami apró és nagyobbacska kövekkel volt körberakva, se fejfa, se évszám nem volt rajta, csak a története élt.
A falu melletti csordakútba ölte magát újszülött magzatával egy kis cselédlány – még a nevét is tudták: Katuszia – éppen szent karácsony éjszakáján, s mint öngyilkosnak nem járt egyházi temetés, így a falu temetője árkába hantolták el. A történet szerint valaki a kútra emlékezve, lehet, hogy bűnbánattal a sírt kővel körberakta és évekig szent karácsony éjszakáján 17 gyertyát (ahány éves volt a lány) gyújtott meg az éjféli mise után.
*
A történetem még nem ért véget, hazafelé tartva Erdélyen át a szilágysági Érmindszenten betértünk Ady Endre szülőházába – és ott belelapozva verseskötetébe, szinte véletlenszerűen nyitottam ki és találtam a versét
Kató a misén
Pompás, fehér karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve.
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
„Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek.
Az a gyermek, ott Betlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
*
Nem tudom, van-e ott még valaki, aki emlékezik a történetre, gyújt-e valaki gyertyát karácsonykor a gyűrűs síron? Biztosan már nem, mert a sírok besüppednek, a fejfák elkorhadnak, a gyertyák csonkig égnek, egyedül csak a csillagok – benne a betlehemi is – ragyognak és emlékeztetnek…
Szóljon hozzá!