Suhan a táj
a vonatablakban felvillanó képek
dokumentumfilm kockái a vidéknek
melyet oly jól ismersz
s ahogy dobálva zötyögteti
a poros vagonokat a fényesre
kopott sín látod a somogyi tájat
a szántókat a repceföldet az akácokat
az emlékezet úgy visz egyre messzebb
a vasúti síneken a 119/A számú bakterházig
barna ovális fotóról mosolyognak rád
némafilmek hőskorát idézve apád anyád
az esküvői képre a kettőságy fölött
jól emlékszel és a hímzett párnaszélekre
eszedbe jut a szúrós szövetű vasutas köpeny
melyből érettségi ruhád kitelt – hogy’ szégyellted! –
melyben az egyetem fagyos poloskás
pesti éveit átvészelted átéhezted
a zsebóra a napló apai hagyaték jelképei
bizonyságok indulásról érkezésről
célról múltról meg-nem-történtről
jelkép – emlékkép – tájkép
tájkép – emlékkép – jelkép
elmejáték a hosszú úton
lehunyt szemmel kinyílt lélekkel
beletörődsz: éveket suhant az idő
s még utazol még álmaid vannak –
sínnek lenni hűen végig kísérni
időt teret történetet
célba juttatni embert értéket
új állomás
kinézel az ablakon
figyeled a le- és felszállást
a szerelvény újra indulhat
a pályaőr tiszteleg: jó utat!
Hozzászólások