beszélgetés Nyirati Andrással
Változnak az idők. Egyre több az érzelmeit felvállaló, gondoskodó édesapa. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy támogató és a mindennapokban is jelen lévő szülőtárs – apa – nélkül nem tud egészségesen működni a család. Na, de hogyan is néz ki ez a hétköznapokban? Íme egy valódi példa…
– Kezdjük az elején, milyen érzés volt mikor megtudtad, hogy apa leszel?
Szuper! Nem volt olyan hatalmas meglepetés, elég tervezett volt a dolog és szerencsére a biológia is úgy működött, ahogy szerettük volna. Egyébként én akkor már régóta mondogattam, hogy de jó lenne, ha lenne már gyerekünk, aztán amikor odaértünk, hogy oké, legyen tényleg, akkor én eléggé megijedtem és eléggé meg is lepődtem ezen, mert tényleg azt gondoltam, hogy én már teljesen felkészültem. Biztos ami biztos alapon buliztam még egy komolyabbat az aktuális nyári fesztiválokon, azt hiszem kitomboltam magam előre.
– Nem tudom kikerülni a kérdést, – hiszen még mindig látok, ismerek olyan apákat, akik, amikor a lánycsecsemőjük megszületett szinte összeomlottak. Én ugyan nem értem, hogy lehet ez egyáltalán fontos a felvilágosultnak mondott 21. században, de itt az alkalom, hogy megtudjam. – Még mindig ilyen fontos a férfiaknak a gyermek neme? Neked fontos volt, ha igen Te fiút szerettél volna vagy lányt?
A teljesen mindegy kategóriába tartoztam. Igazából mi a feleségemmel mindketten azt éreztük az elejétől fogva, hogy lány lesz. Például nem volt fiúnév amiben meg tudtunk volna egyezni, lány viszont több is. Van egy nagyon jó barátom, akivel elég hasonló dolgokat gondolunk a világról és ilyen mentor-féle is nekem, ő azt mondta amikor elmeséltem, hogy látszott az ultrahangon, hogy kislány lesz, hogy én igazán megérdemlem, hogy lányom legyen és ez egy hatalmas dolog. Aztán amikor megszületett Nóri és mint a családi hármasunk legkevesebbet szenvedett szereplője elmentem este „tejet fakasztani”, akkor egy másik barátom azt mondta, hogy higgyem el, ez egy egészen más dolog, mint egy fiú születése, ez egy új szerelem kezdete. Fiam nincs, de hajlok rá, hogy igazat mondott.
– Pár napja Hugh Grant-ről olvastam, hogy megszületett a második gyermeke. Elmondta, hogy nagyon szereti a gyerekeit, de nem lett más ember, nem változott attól, hogy apa lett. Te hogy érzed, változtál azóta, hogy megszületett a lányod?
Hugh Grant nem tudom mennyit lóg a gyerekeivel, de nem is tisztem, hogy piszkáljam. Én biztos vagyok benne, hogy engem megváltoztatott. Illetve talán nem is a személyiségemet, hanem a prioritásokat. Egyszerű példa, a feleségem akkor volt terhes, amikor a ZION-t újítottuk fel 2010-ben és én akkor annyira benne voltam a munkámban, hogy elmentem reggel 8 előtt és általában este 10 előtt nem értem haza. Szinte nem is találkoztunk ébren (mondjuk erre így utólag nem is vagyok túl büszke). Most meg nehezemre esik kimozdulni, ha nem családi vagy baráti ügyben teszem, azután hogy délután hazaérkeztem a munkából. Ezen túl még, praktikusan is nagyon megváltoztatott, azóta van újra fizető állásom, a mindenféle civil szervezetes tevékenységeim mellett.
– Milyen a kapcsolatod vele? Tudom, még pici és nem beszél, de valahogyan biztosan kommunikáltok. Hogy működik köztetek az apa-lánya kapcsolat?
Szerintem nagyon jól. Vár haza, azt meséli Juli a párom, ha délután nyílik az utcai kapu akkor figyeli, hogy én jöttem-e. Most már tud bújni, simogatni és ezeket gyakran kapom, szóval jók a Nóri visszajelzései. Én vagyok már jó ideje az éjszakai ügyeletes, ha szükség van rá, én fürdetek, nyáron amikor hajnalban ébredt, akkor eljártunk kakaóscsigát venni az anyukájának, hogy legyen friss reggelire, szóval vannak saját kis programjaink.
– Változott-e, ha igen, hogyan a gyermek születése óta a kapcsolatod a feleségeddel? Az „okosok” azt mondják a gyerekszületés krízis a párok életében… Valóban így van? S ha igen, milyen tapasztalatokat szereztél a krízis megoldásban?
Fúú, persze… Nem hiszem, hogy egy ekkora újdonság – hogy egyszer csak hárman vagytok a kettő helyet, ráadásul az új jövevény az elég nagy figyelmet igényel és sok időre leköt mindkettőtöket – szóval nem hiszem, hogy ez lehetséges változás nélkül. Az okosok meg okosok. Sokkal kevesebb időt tudunk mi ketten együtt tölteni, emiatt előfordul, hogy nem a kapcsolatunk érzelmi oldala erősebb, hanem a közös feladatmegoldás. Meg aztán velem nem mindig túl egyszerű megbeszélni ilyen lelki dolgokat – Juli lehet, hogy erősebben is fogalmazna, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem feltétlen lehet velem a megfelelő időben, hanem néha kicsit később. De szerencsére azért eddig mindig meg lehetett mindent végül, úgyhogy éljük a kis hullámvasutunkat és közben nagyon szeretjük egymást. Lényeg a lényeg, mindkét lány nagyon jófej aki körülöttem van, örülök, hogy ők a kis családom.
– Milyen a családi munkamegosztás? Azaz, kerülöd a kakis pelenka, taknyos zsepi és bababüfis kisruhák körzetet vagy kiveszed a részed mindenből?
A biológiailag eldöntött dolgokon túl, mint a szülés, vagy a szoptatás, semmiből sem vonom ki magam, azt hiszem. Azt nem mondom, hogy soha nem szisszentem fel egy rendesebben megpakolt pelusnál, vagy mondjuk az orvosnál, amikor két oltást kapott Nóri, de igyekszem helyt állni. Ami szerintem irtózat durva, és a megszokott nemi szerepek miatt a legtöbb apa nem, vagy csak nagyon rövid időre találkozik vele, az a kicsi gyerekkel egész napok eltöltése egymás után. Én simán elvagyok egy napot a hétvégén, ha mondjuk a feleségemnek van valami dolga, de estére végem van mint a botnak. Egész nap szórakoztatónak, kedvesnek maradni, közben kielégíteni mindkettőtök igényeit az nagyon kemény, és az anyák ezt csinálják egész héten, baromi hosszú hónapokon keresztül. Ezt sokszor elmondtam a páromnak, hogy ezért (is) minden tiszteletem jár neki.
– Indult egy klub munkahelyeden az Esélyek házában, amit ketten vezettek – Juhász Szabolcs pszichológus barátoddal – Apának lenni a 21. században… Mesélj az első tapasztalatokról, hogyan kezelik a férfiak az apává válást?
Nekem nagyon tetszik a dolog, a második alkalomra készülünk, ami március 12-én lesz. Egyenlőre ismerkedtünk egymással, meg arról beszélgettünk, hogy kit mi hozott ebbe a csoportba. Én nagyon meglepődtem, hogy a saját sztereotípiáim ellenére, a férfiak milyen gyorsan megnyíltak. Legalábbis azok, akik vették a bátorságot, és eljöttek egy ilyen csoportba. Azért szerintem ez még mindig nem feltétlenül fedi a macsó közízlést, hogy apák és leendő apák összejönnek beszélgetni, mert vannak kérdéseik, problémáik, beismerik, hogy nem tökéletesek, sőt azt is, hogy esetleg van olyan dolog, amit egyedül nem tudnak megoldani. Én még nem hallottam ilyen csoportról Pécsen, viszont azt látom, hogy van rá érdeklődés, ami engem őszintén meglepett. Ez lehet, hogy furán hangzik, hiszen én vagyok az egyik vezetője a csoportnak, de mégis voltak kétségeim, hogy lesz-e bárki, aki eljön. Sokféle apa jött, mind a gyerekek számát, mind az életkorukat tekintve, és mindenki mondott pozitív és negatív dolgokat is, ahogy szerintem a valóságban is működik. Engem megerősített az első alkalom, hogy van helye egy ilyen kezdeményezésnek.
– Végül, elmesélnéd a kedvenc közös pillanatod, élményed a lányoddal?
Nehéz egyet kiválasztani, ez olyan, mint amikor zenészeket megkérdeznek, hogy kedvenc album és akkor összevissza beszélnek, hogy van legalább húsz. Ami most újdonság és nagyon élvezem, hogy lehet nyakban vinni a Nórit és nagyon tetszik neki, meg elkezdtünk játszózni is, amit szintén nagyon vártam. Várj, nem is, megvan a kedvenc, na akkor éreztem, hogy apa lettem! Asszem a Nóri második napos volt a kórházban, amikor bent voltam náluk és nagyon sírt. Én meg elkértem az anyukájától és kimentem vele sétálni a folyosóra, ringattam meg énekeltem neki és szépen elaludt. Én meg közben elpityeredtem. Olyan borzongató érzés volt, most is átfut rajtam a hideg! Na ez egy örök élmény.
Hozzászólások