„Hálás vagyok a létezésnek, hogy nőként élhetek”.
Folytatjuk interjúsorozatunk, melyben pécsi nőkkel beszélgetek a hétköznapjaikról. Arról, hogyan zsonglőrködnek nyolckarú Síva Istennő módjára az idejükkel, mi az, ami segít nekik talpra állni, ha elesnek. Azaz, hogyan gondolkodnak, éreznek és léteznek a 21. században, Pécsett, Magyarországon a nők…
Mármarosi Melinda kérdésével kezdjük: Élsportolóként, hogyan tudtad összeegyeztetni a családi életedet a mindennapos elfoglaltsággal és utazással járó sporttal?
Törökországban túrázott a csapatunk, amikor egy banketten az egyik török játékos megkérdezte tőlem: – Neked családod van, és a férjed megengedi neked, hogy kosárlabdázz? Nagyon elcsodálkoztam, hogy ami nekem természetes volt, az egy másik kultúrában elképzelhetetlen. Ha elutaztam a csapattal, én tudtam a munkára összpontosítani, mert tudtam, hogy otthon minden rendben van.
– Amikor vezető beosztású nőkkel készítettem interjút, majd’ mindegyikük azt mesélte, hogy csak úgy tudta a karrierjét működtetni, hogy a férje segített neki a házimunkában és a gyermeknevelésben. Nálatok hogyan működött a családi munkamegosztás?
A családi munkamegosztás nagyon egyszerű volt nálunk, ugyanis a férjem megoldotta, hogy jóllakott mosolygós kisgyerek, rend, és tele hűtő várt otthon. Így a szabadidő óráit együtt tudtuk tölteni. Mikor édesanya lettem, úgy gondoltam abbahagyom az élsportot. A párom biztatott, hogy csináljam tovább, hiszen még sok siker vár rám. Hálás vagyok Neki ezért, mert valóban így lett.
Melinda kérdése kapcsán egy mondás jutott eszembe: „Mi nők, megszereztük magunknak a végkimerüléshez való jogot.” Te mit gondolsz erről, nem esünk túlzásba manapság? Gondolok itt arra, hogy sok nő gyermeket nevel, háztartási munkát végez, és még dolgozik is. Valóban jó ez nekünk, nőknek?
Ha egy családanya sikeres a munkájában, az sok energiájába kerül. Ami marad, azt a gyermekére és a párjára igyekszik fordítani. Ezért igen szerencsés, ha harmonikus párkapcsolatban él az ember, ahol megbecsülik. Mikor 33 évesen abbahagytam az élsportot, annak egy oka volt. Egyik este, mikor a kisfiam lefeküdt aludni, megkérdeztem Tőle, mi az, ami a legnagyobb örömet okozza Neki. Felült az ágyában, belenézett a szemembe és azt mondta. – Anya! Én annak örülök a legjobban, amikor hazajössz. Akkor este eldöntöttem, hogy változtatok, és nagyon jó döntés volt! Nagyon hálás vagyok, hogy jelen lehettem a gyermekeim mindennapjaiban. Így feltöltődve a szeretet energiáival, sokkal könnyebb dolgozni, mindennapos feladatainknak eleget tenni.
Egyszer hallottalak a sikerről beszélni és nagyon tetszett az a hozzáállás, amit képviseltél. Elmesélnéd az olvasóknak is, hogy mit gondolsz a sikerről és a sikertelenségről, és arról, hogy mi különbözteti meg – szerinted – azokat az embereket, akik sikerre visznek valamit azoktól, akik panaszkodnak?
Hálás vagyok a sorsnak, hogy megélhettem sportpályafutásom során csodás sikereket. A sikernek meg kell fizetni az árát! Nem adják ingyen, és nem szerencse kérdése. 18 évesen Varga Ferenc mesteredző indított a siker útján. Elmondom hogyan. Közölte velem, hogy ő NB I-es játékost csinál belőlem, ha akarom. Naná hogy akartam! Azt kérdezte: vállalod? Csillogó szemmel mondtam igent. Rendben! Akkor taknyodon-nyáladon, véreden fogsz kúszni, mászni a pályán… ezt is vállalod? Erre is egy nagy igen volt a válaszom. Szavatartó ember volt a mester, és egy idő múlva azt vettük észre, hogy már nem két ember ül mérkőzésen a lelátón – az egyik drága nagymamám volt – hanem megtelnek a szektorok. Az embereknek tetszett az, amit a pályán láttak. Küzdöttünk, harcoltunk, és soha nem adtuk fel! Keményen megdolgoztunk a sikerért, az emberek elismeréséért. Egyre több ember köszönt, és mosolygott ránk az utcán. Bajnoki aranyérmes Rátgéber Laci vezénylete alatt lettem. Az ő mottója a következő volt: Harcolj, mint egy katona, Dolgozz mint egy bányász, Viselkedj úgy mint egy hercegnő. A hibázástól való félelem sok embert visszatart attól, hogy sikeres legyen, pedig csak a hibáinkból tanulunk! Javítsuk ki azokat, és ami nem megy, azt gyakoroljuk. Ez a hozzáállás előrevisz. Számtalan kudarcot is megéltem, és a közönség mégis állva tapsolt, mert látta, hogy mindent megtettünk a győzelemért. Emelt fővel hagytuk el a pályát, és a következő edzéseken a hibák kijavításán dolgoztunk. Ha valaki sikeres akar lenni, legyen egy célja, és szenvedélyesen, olthatatlan vággyal dolgozzon érte.
Élsportoló voltál, annyira sikeres, hogy a mai napig megismernek a szurkolók az utcán. Nosztalgiázzunk kicsit! Hogy emlékszel vissza a kosárlabdás évekre, milyen érzés 5000 ember előtt játszani, mi az, amit sosem fogsz elfelejteni?
Az a siker, amit hosszú évekkel ezelőtt elértem egy csodás csapattal, a mai napig áldásként kíséri az életemet. Egy esős kedd este párommal álltam a buszmegállóban, és arról beszélgettünk, hogyan lehetnék sikeres a vállalkozásomban. Megfogalmaztam, hogy már nagyon vágyom a sikerre. Alig hogy kimondtam, a semmiből, a szakadó esőből elénk ugrott egy fiatalember, a nevemet skandálta, ahogy fénykoromban a B közép. A következő pillanatban már ott sem volt. Hogy honnan jött, ki volt, nem tudom. Talán egy égi segítő próbált hitet adni. Ott álltam ledöbbenve, könnyeimmel küszködve, boldogan. Hány embernek adatik ez meg? Milyen megtiszteltetés volt kifutni a pályára, a csodás pécsi közönség elé! Mikor ezer torokból szólt a biztatás! Ezt az érzést hordozom magammal, hogy bármikor elővegyem a kincsesládámból.
Mi történt veled azóta, mióta visszavonultál? Mi tölti ki az életed, a hétköznapjaid?
Miután visszavonultam, vállalkozók lettünk a férjemmel. 2002-ben megszületett második gyermekünk, Attila. Miután kibabáztam magam, sokmindennel foglalkoztam. Jelenleg a világ egyik legjobb hálózatépítő csapatában vagyok, csak tőlem függ, hogy mikor lépek pályára.
Az interjúsorozatban mindenkitől megkérdezem, miért szeret nő lenni, miért örül, hogy nőnek született. Te mit gondolsz erről?
Jól érzem magam a bőrömben, ha lehet így mondani. Hálás vagyok a létezésnek, hogy nőként élhetek, mert így megélhettem az anyaság szépségeit, fiatal nőként sikeres, átlagon felüli életet élhettem, párkapcsolatomban kiteljesedhettem. Terveim vannak, álmaim, és új céljaim. Szeretek annyi melegítőben eltöltött év után csinosan, nőiesen öltözködni. Imádok főzni, virágot ültetni, szeretem, ha jó a frizurám, szeretek edzeni – naná azért, hogy jól nézzek ki! – egyszóval szeretem a nőiségemet úgy, ahogy van! Az hogy mostani életemben nőként élhetek, az nem véletlen, és ha már így alakult, hozzuk ki belőle a legjobbat!
És végül, kitől kérdeznél és mit?
Füsti Molnár Évától: Keke, most melyik életed éled?
Hozzászólások