Fél év telt el a rendkívül sok áldozatot követelő és hatalmas károkat okozó indonéziai földrengés és cunami óta. Az elmúlt hónapokban a geofizikusok és más szakemberek arra kerestek választ, mit tehet a tudomány, mit kell tenni a hasonló katasztrófák megbízható előrejelzése érdekében, ha már a megelőzésük, kivédésük természetesen lehetetlen. Az elemzések nem magának a tenger alatti földrengésnek, hanem az általa kiváltott cunami terjedésének előrejelzését célozták. A cunami lényegében nagy hullámhosszú, 10-20 perces periódusú hullámzás, óránként néhány száz kilométeres sebességgel terjed. A hullámok magassága a nyílt tengeren kicsi, a partokhoz érve azonban 10-30 méter magasságú is lehet, ennek esik áldozatául mindenki, ez rombol le mindent a parti sávban.
Földrengés gyakrabban van a tenger alatt, mint ahány cunami keletkezik. Azt kell tehát kideríteni, miért vált ki az egyik tengeralatti rengés cunamit, a másik pedig nem. A cunamit általában a tengerfenék hirtelen, 10 méter nagyságrendű felemelkedésére vezetik vissza, ezt azonban sajnos nem lehet pontosan levezetni a szeizmikus adatokból. A cunamikban a hullámhossz lényegesen nagyobb az óceán mélységénél, ezért jelentős surlódás is fellép a tengerfenéken, ez tovább bonyolítja a számításokat, nehezíti az előrejelzést. Az USA Geológiai Szolgálatának álláspontja szerint csak akkor lehet biztosan tudni, hogy cunami keletkezett, ha közvetlenül megmérjük a hullámok magasságát, a hullámok terjedését. Ez ma megoldható, műholdak radarjaival és bójákra telepített felszíni állomásokkal nyomon követhető a hullámzás. Jól szervezett megfigyelő hálózatra, az adatokat gyorsan feldolgozó központra lenne szükség.
A NASA amerikai űrügynökség szakértői, B. F. Chao és R. Gross szerint önmagában a hullámmagassság mérése nem elegendő az előrejelzésehez. A cunami diagnosztizálását nem szabad a katasztrófa zajlása közben végzett tengerszint magasság mérésekre alapozni. Jobban meg kell érteni a fizikai folyamatokat, a földrengések és a cunamik összefüggését. Cunami riadót a szeizmikus állomások adjanak ki, a földrengés paramétereinek ismeretében.
2004 végén a katasztrófa hírei közé rémisztő állítások is keveredtek. „Kibillent pályájáról a Föld!” – olvashattuk, majd megjelentek az ezt cáfoló nyilatkozatok is. Az elmúlt félévben elvégezték a lehetséges és tényleges hatások higgadt elemzését, aggodalomra nincs ok. Chao és Gross számításai szerint a földrengés hatással volt a Föld forgására, a nap hosszára, a Föld alakjára és elmozdította helyéről az északi sarkot is. Ezek a hatások azonban rendkívül kicsik, az északi pólus mintegy 2,5 centiméteres elmozdulását kivéve valószínűleg nem is lehet mérésekkel ellenőrizni a számított értékeket.
A nap hossza 2,68 mikroszekundummal rövidülhetett meg, vagyis a Föld egy kicsivel gyorsabban forog, mint korábban. (A mikroszekundum a másodperc milliomod része.) A folyamat fizikai lényege megegyezik azzal, ahogy a műkorcsolyázók forgásának sebessége megváltozik, ha kartartásukat megváltoztatják. A korcsolyázó pörgésének sebessége felgyorsul, ha vízszintesen kitárt karjait törzse mellé helyezi át. A Földnél a lapultság változik meg, természetesen csak nagyon kis mértékben, a csökkenés mértéke mindössze 1 rész a 10 milliárdban. Minden földrengés ilyen hatást gyakorol a Föld alakjára, a sarkoknál belapult, az egyenlítőnél kidudorodó Föld alakja parányi lépésekkel közeledik a gömbalak felé.
Chao és Gross az érzékelhetetlen változások nagyságának szemléltetésére kiszámította egy remélhetően soha be nem következő esemény hatásait. Kínában javában épül a Három Szoros vízierőmű, a rendszerben 40 köbkilométer vizet fognak tárolni. Ha ez a víztömeg elmozdulna, akkor a nap hossza 0,06 mikroszekundummal nőne meg. A földrengés által okozott változás ennek 45-szöröse.
Hozzászólások