A jövő diszkójában a DJ (disc jockey, lemezlovas) helyett a táncolók pillanatnyi hangulatát elemezve és értékelve számítógép állítja majd össze a zenét, méghozzá úgy, hogy különböző zeneszámok hangsávjait is összekeveri egymással. Az egyik dalból veszi a dobot, a másikból a billentyűs szólamát, egy harmadikból pedig az éneket – legalábbis így képzelik el a Hewlett-Packard bristoli mesterséges intelligencia kutató laboratóriumában.
Az új DJ a cég nevére (HP) utaló HPDJ nevet kapta, lehet, hogy a négy betű hamarosan közismert rövidítéssé válik. A szoftver egyszerűbb változatát már kipróbálták a gyakorlatban, a közönség egyharmada nem vette észre, hogy intelligens automata vette át az ember helyét. Az igazi DJ-k állítólag mind észrevették a különbséget, nem is tetszett nekik, persze a kenyerük forog veszélyben.
A diszkóban az új módszer kipróbálására vállalkozó közönség karóra méretű szerkezetet csatol magára, ez méri a szívritmust, a lélegzés gyakoriságát, gyorsulásmérők rögzítik a mozdulatok jellemzőit. A parányi szerkezetekben egy adó is megbújik, ez vezetékes összeköttetés nélkül (Bluetooth rendszerrel) továbbítja a táncolók adatait a számítógépnek. A gép természetesen arról is azonnal értesül, ha a táncosok megállnak vagy elhagyják a parkettet és átmennek a szomszédos bárba. Ekkor a gép vált a zene hangulatán, ritmusán, hogy visszacsalja a közönséget. A számítógép folyamatosan elemzi, hogy „műve” mekkora tetszést arat és ennek megfelelően kísérletezik, adagolja tovább a zenét.
A számítógép memóriájában hangsávokra bontva tárolják a zenéket. Egy-egy számot akár 10 összetevőre bontva őriz a gép és ezeket tetszés szerint keveri össze. Természetesen ügyel a ritmusra, a hangnemre. Sima, észrevehetetlen átmenetet teremt két szám között. A táncosok érdeklődését, fáradtságát figyelve dönt a ritmusról, a hangulatnak megfelelően játszik gyorsabb vagy lassabb, dallamosabb vagy ritmikusabb zenéket.
A mesterséges intelligencia kutatói által kidolgozott módszert az evolúcióhoz hasonlítják. Csak a legrátermettebbek, a legalkalmasabbak élik túl a versenyt. A természetben a gének versengenek a túlélésért, a diszkóban a zenék egyes hangsávjai. Üzleti lehetőséget is rejt az új megoldás. A zenét folyamatosan CD-re írják és távozáskor a közönség megveheti az aznapi zeneműsort, amelynek formálásában maga is aktívan részt vett, kis részben társszerzője volt.
A CD-t hallgatva az ifjú otthon újra átélheti az éjszakai diszkózás hangulatát, a diszkóban megszokott hangerő persze rendkívül zavaró a családtagok és a szomszédok számára. A hangerőtől függetlenül az idősebbek valószínűleg magát a szintetikus zenét sem kedvelik. Erre a problémára is megoldást kínál a tudomány.
Közel az az idő, amikor a technika segítségével megszüntethetők lesznek azok a családi viták, melyek a túl hangos zenehallgatás miatt alakulnak ki. A New Scientist szakírója maga is megtapasztalta, hogy míg ő egy hárfa halk hangját hallgatta, addig a tőle két méterre álló társa zavartalanul élvezte a hangos gitárzenét.
Az új rendszert nemrég mutatta be feltalálója, Tony Hooley az angliai Cambridge egyik laboratóriumában. A 8 millió angol font (közel 3 milliárd forint) fejlesztési költséggel megszületett új megoldás várhatóan hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül. Ha ezen múlik a családi béke, akkor az egyelőre drága béke lesz, az új készülék induló árát ugyanis tízezer dollárra (közel 2 millió forint) becsülik.
A kiinduló hang eredhet CD és DVD lejátszóból vagy tévékészülékből. Ezt a hangot 250 darab kicsi, hagyományos dinamikus hangszóró továbbítja, a kis hangszórókat rácsszerű elrendezésben szerelik fel egyetlen lapra. A szokásos rendszerekben az elektromos áram folytonos változásából lesz a hang: a hangfrekvenciás váltakozó áram rezgésbe hoz egy tekercset, a hozzáerősített membrán pedig megrezegteti a levegőt. Az új rendszerben a folyamatos áram helyét és szerepét nagyon szapora és nagyon rövid elektromos impulzusok veszik át, egy-egy impulzus hossza mindössze a másodperc százmilliomod része. Ha a hangszórókat azonos ütemben vezérlik, akkor egyetlen mono hang születik. Ha viszont az egyes hangszórók nem egyszerre szólalnak meg, hanem egymáshoz képest kis időkülönbséggel, akkor a hangok a levegőben egymással találkozva interferálnak, hol erősítik, hol gyengítik, akár teljesen ki is oltják egymást. A végeredmény attól függ, hogy a hangok milyen fázisban találkoztak egymással. Az egyik irányban lesz hang, a másikban nem, így lehet szeparált hangnyalábokat előállítani.
Térhatású hang eléréséhez a hangnyalábokat a helyiség falának különböző pontjaira irányítják, a nyalábok a falakról visszaverődnek és a hallgatónak az az illúziója támad, hogy minden irányból körülveszi a hang. A 250 kis hangszóró nyalábjai távirányítással is szabályozhatók, így a hallgató mindig pillanatnyi helyének megfelelően optimalizálhatja a rendszert. Más nyalábirányok adják az optimumot, ha a szoba közepén vagy ha az egyik fal közelében akarjuk élvezni a térhatású zenét.
A rendszer 2,5 kilowatt elektromos teljesítményt képes nagyon erős hanggá alakítani úgy, hogy nem lépnek fel a ma elterjedt megoldásoknál elkerülhetetlen torzítások. A rendszer a 150 hertz – 20 kilohertz frekvenciatartományt fogja át. A mai házimozi hangrendszerekhez hasonlóan a nagyon alacsony basszus hangok továbbításához az új megoldásnál is szükség van egy külön hangszóróra.
A jól szeparált hangnyalábok arra is felhasználhatók, hogy velük személyre szóló üzeneteket továbbítsanak a tömegben, a sok ember közül kiválasztott, megcélzott keveseknek.
Hozzászólások