Élt egyszer egy mór király, aki felesége minden kívánságát teljesítette. Ramayquia királyné nehezen tűrte a forró andalúziai klímát, gyakran panaszkodott. A király mandulafákkal telepíttette be a Cordoba körüli dombokat, hogy a virágba borult fák a hóra emlékeztessék az asszonyt. Máskor a vályogvetéssel foglalkozó egyszerű parasztasszonyokat irigyelte meg a királyné. (Az idillikusnak tartott paraszti életet akkoriban is vonzónak vélték azok, akik sohasem próbálták.) A jó király a következő vályogvetési lehetőséget teremtette meg kedvenc feleségének. Egy vízmedencét rózsavízzel, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel, pézsmával és „minden elképzelhető jó fűszerrel és édes illattal” töltetett meg. A királyné ebből az illatos „sárból” vetett vályogot. Munka közben a megszokott illatokat élvezhette és palotája kényelmét sem kellett otthagynia azért, hogy belekóstolhasson a falusi életbe. A történetet Kasztíliai Juan Manuel (1282-1348) költeménye őrizte meg az utókor számára, én pedig egy remek új fűszertörténeti könyvben (Jack Turner: Spice, The History of a Temptation, New York 2004) bukkantam rá.
A középkori királyi udvarokban nagy mennyiségben tárolták és fogyasztották a fűszereket. Az otthoni fűszerpolcon ma grammokban, dekákban mérve sorakoznak az egzotikus tájakról származó fűszerek. A királyok udvarában mások voltak a mértékegységek. A XIV. század elején Jeanne d’Evreux, IV. Károly francia király özvegyének konyháján többek között 6 font borsot, 13,5 font fahéjat, 1,5 font sáfrányt és 23,5 font gyömbért talált a leltározó. A középkorban a párizsi font 0,4352 kilogrammnak felelt meg, tehát több, mint 10 kg gyömbért tárolt a királyné. Ez nem volt kivételes gazdagság, alig több, mint száz évvel később Angliában Humphrey Stafford, Buckingham hercege háztartása egyetlen év alatt 316 font borsot, 194 font gyömbért és más fűszerekből is hasonló mennyiséget használt föl. A háziak és a vendégek napi átlagban két font, közel 1 kilogramm fűszert fogyasztottak el! Egy összehasonlító adat: 1 font gyömbér nagyjából egy birkát ért. A XV. században Angliában Alice de Bryene báróné háztartásában személyenként és hetenként egy teáskanál borssal számoltak. Párizsban háztartási tanácsadó könyvet adtak ki a XIV. században, eszerint egy 40 terítékes vacsorához 1 font gyömbér, fél font fahéj, negyed font szegfűszeg és sok másféle fűszer szükséges. A mennyiségek nagynak tűnnek, de egy személyre csak 1,3 dekagramm gyömbér jutott, ennél többet használnak fel manapság a szakácsok egy nem túl erős indiai curryhez. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy akkoriban lassú volt a szállítás, nem volt légmentes csomagolás, tehát a fűszerek a hosszú hajó- vagy karavánút alatt sokat vesztettek ízükből, erejükből.
Ideje, hogy kiválasszunk és közelebbről is szemügyre vegyünk egyet a gazdag fűszerkínálatból. Először jelbeszéddel közöljük választottunkat. „Használja először a fűszernövények fent leírt jelét, a jobb kezét szorítsa ökölbe, emelje magasra, írjon le vele egy kört az álla körül, majd mozgassa tovább a kezét az állánál, de nyújtsa ki a nyelvét és nyalja meg a mutatóujját.” Tudják már melyik fűszerre gondoltam? Amíg tovább töprengenek, felfedem a forrást. A XI. században Boldog Vilmos, a württembergi Hirsau bencés kolostorának apátja írta le azt a bonyolult jelbeszédet, amellyel a szigorú némaságban élő barátok mégiscsak közölhették kívánságaikat. Az idézett jelbeszéd megfejtése a gyömbér. A gyömbér fontos szerepet játszott a böjtös napokon is a szerzetesek életében. A XIII. század elején évi 200 napon át kellett böjtöt tartani. Többen is leírták akkoriban, mennyire unják már a szagos heringeket, a rothadó tengeri halakat. A gyömbérről jegyezte fel, de a többi keleti fűszerre is igaz Garcia d’Orta, XVI. században élt portugál botanikus és orvos megállapítása: „halas napjainkon a gyömbér ad ízt”.
A gyömbér egy kiterjedt, 80-90 fajt számláló, eredetileg Dél-Kelet-Ázsiában honos növénynemzetség. A közönséges gyömbér közeli rokona a kardamum és a kurkuma (indiai sáfrány). A gyömbérnek húsos, aromás illatú rizómája (gyöktörzse) van. A rizóma függőleges vagy vízszintes növekedésű, raktározó és szaporító földbeni hajtás. A lucerna függőleges rizómája gyökérben folytatódik, vízszintes rizómája van például a gyöngyvirágnak. A gyömbér virága kicsi, sárga, bíborvösös ajkú, az íriszre emlékeztet. A sima és lédús rizóma frissen is kapható, szeletelve vagy reszelve közvetlenül felhasználható. Egészben szárítva is kapható, ezt a változatot hagyományosan savanyításhoz használják. Leggyakrabban a megszárított, majd porrá őrölt változattal találkozunk, ez kerül a süteményekbe, likőrökbe. A keleti konyha a gyömbér különböző módon ízesített, tartosított változatait is előszeretettel használja, vannak édes-savanyú gyömbérek, van édes, szirupban főzött gyömbér, a szirupban eltett fiatal gyömbér is egyszerre édes és csípős.
A gyömbérgyökeret legalább ötezer éve használják főzéshez és gyógyításra Indiában és Kínában. Arab közvetítéssel jelent meg a görögök konyhájában, a nagy lakomák után kenyérrel együtt ették. Kedvelt fűszer volt a Római Birodalomban is. Középkori kedveltségére már mutattunk példákat, akkoriban nem készülhetett semmiféle mártás, szósz gyömbér nélkül. A mai felhasználási területekre csak címszavakban utalunk: a curry fűszerkeverék egyik jellegzetes alkotórésze, sokat használ belőle a likőripar, süteményeket, cukorkákat, mártásokat ízesítenek vele. Sör is készül belőle. Némi túlzással a gyömbér felhasználási módok szerint is feloszthatjuk a világot: keleten az ázsiai konyha ételeiben használja, nyugaton inkább az édességekben, cukorkákban, italokban való használat dominál. Az orvostudomány elismeri gyógyhatását, serkenti a vérkeringést és az emésztést, szélhajtó és étvágyjavító teakeverékek egyik összetevője. Illóolaját a kozmetikai szerek, illatszerek gyártásához használják fel.
A zöldessárga színű illóolaj elsősorban a rizóma külső rétegeiben halmozódik fel. Legfontosabb összetevői a zingiberén és a zingiberol, ezek adják a jellegzetes gyömbér illatot. Ezért kapták ezek a vegyületek a nevüket is a gyömbértől: a közönséges gyömbér a Zingiber officinale, a nemzetség neve pedig Zingiber.
Az évezredek alatt felgyűlt tapasztalatokhoz sajnos nemcsak a modern tudomány ad újabb járulékot. A magukat „technodruidáknak” nevezők az interneten tették közzé tanácsaikat. Szerintük a szegfűszegből és borsból sajtolt olaj bátorságot ad, a bors mindenfajta támadás elleni védelemre is szolgál. Fahéjból nyerhető az „asztrális utazás olaja”, az utazáshoz a gyomortájat, a csuklókat és a nyakszirtet kell bekenni, majd lefekve asztrálisan kivetíthetjük magunkat, akármit is jelent ez. A gyömbérolaj pedig a pénzzel van kapcsolatban. Egyelőre sajnos még nem sikerült egyértelműen lefordítani a szöveget, lehet, hogy gyors és biztos pénzre gondoltak, de a pénzszűke, a pénztelen böjt sem zárható ki.
Hozzászólások