1.
Ha szembeköpnek taknyosok, ne lázadj,
Töröld le bölcsen, kérj bocsánatot!
Törd szét gerinced, fogd be öntelt szádat;
Ezt várják tőled országló nagyok.
Míg más lazított, te vétkes tudással
Zsúfoltad tele oktalan fejed.
Torz farsangja annak van most, ki mást vall,
Ki mocskot szór rád tisztesség helyett.
Tudás és munka: üldözendő szégyen
Emberjog s liberalizmus nevében.
Jó, hogy Széchenyi ezt nem látja már!
Léhűtő nemzet nő mákony-mocsárból,
De vigasztalódj, az anarchiától
Nem csak te szenvedsz majd, bolond tanár!
2.
Tedd kezedet népünk ütőerére!
Érzed, mily lázasan lüktet s kihagy?
Iskolán át áramlik ország vére,
S te a nemzet szívbillentyűje vagy.
Ifjúságunk jelentős része – látod –
Mentális rokkant, szenvedélybeteg,
S azt követelik hamis hangú bárdok:
Tegyünk MÉG vétkes engedményeket.
Önpusztító „jogról” hazug az ének;
Hibbant orvos szól így a betegének:
„Tombolj, vedelj, s majd… meggyógyulsz… talán…”
Ím, vadnyugattá züllött honi földünk,
S mi fuldokolva, belülről dübörgünk
Már lebocsátott koporsónk falán.
3.
Tudom, mily átkot szórnak rám s mivégre,
Szemforgatók, sanda modernkedők,
Kik jeltelen, bölcs Tiborcok fölébe
Így ácsolnak rontó törvény-tetőt.
Az iskola: mindennapok modellje,
Ha munkára, kötelmekre tanít,
De most áltudós, önámító lelkek
Benne élik ki perverz álmaik.
Ész-lajtorjáján sok-sok ilyen Jákob
Soha nem jutna Isten trónusához,
S mivel ma már nem történnek csodák,
Felheccelt szülőt, jegyzőt, zugügyvédet
Öltenek pucér vétkeikre vértnek
Farizeusok, álszent ostobák.
4.
Régen iskola óvta a diákot,
S verejtékünk az eredményt megérte.
Ma vak „ősökből” folynak ránk az átkok,
Mert munkánkért munkát várunk cserébe.
De vétkes, cinkos majomszeretetnek
Sok nekünk címzett szitka visszahull:
Szülőjét csapja arcul majd a gyermek.
(Lenézett tisztességet nem tanul.)
Lesz belőle harsány, pökhendi jenki,
Ökölhatalmú, üres fejű senki.
Hurrá, utolértük Amerikát!
Valóra válik Madách víziója:
Egymást ölik, ha kevés lesz a fóka,
És szűk a rájuk kiszabott világ.
5.
Szemétbe jut, mi klasszikus, mi érték.
Számok regnálnak: pénz, statisztika.
Elvándorol – nem kell Európa-térkép! –
Megint „a népségből a nép fia”.
Kit érdekel a tizenévesekből,
Ki volt Petrarca, Einstein vagy Kodály?
Kötelmek s gondolkodás alól ment föl
Kábszer-barlang, füstös diszkó-hodály.
Tudás helyett nő kóros öntudat;
Az érettségit ráerőszakolja
„Fenn az ernyő, nincsen kas”-iskola.
Bár ne látnám e felperzselt utat:
Turánná válik mindennel dacolva
Vasarely s Szentgyörgyi otthona.
6.
Egy életet tettem fel a kockára,
Melyet úgy hívnak: pedagógia.
Búcsúzom mindkettőtől nemsokára,
Mért aggaszt a jövő-agónia?
Mért ágálok gyöpös fejű bolondként?
Sok tülekedő úgyis eltemet,
Ki kutya-alázattal húsos kondért
Kerülgetve lel olcsó érdemet.
Élet és munka csalfán elszalad,
Ha megvetsz langyos megoldásokat,
S nem vagy cinkelt lap rongyok asztalán.
Tettekért köszönetet sose kértem,
De utam végén meghajlítom térdem:
Hagyjátok élni hitem és hazám!
Hozzászólások