A Nyugat-Európában közismert és közkedvelt szerzőnek immár negyedik magyar nyelvű kötetét forgathatja az olvasó, de az emberek többsége – beleértve a természetirodalom szerelmeseit is – az erre hivatottak vétkes közömbössége miatt mégis igen keveset tud az alkotóról és munkáiról.
A neves, magyar arisztokrata családból származó író 1945-ben, tizennyolc évesen, a pécsi Pius Gimnáziumban szerzett érettségivel zsebében kényszerült elhagyni otthonát, Csákberényt. Még ugyanabban az évben visszatért – ellenállhatatlanul vonzotta a szülőföld -, de 1948-ban, Rákosiék internálási parancsa elől Ausztriában keresett menedéket. Ettől fogva nyugati szomszédunkat – pontosabban a stájerországi Grazot – tekintette (második) hazájának.
Kezdetben fizikai munkából tartotta fenn magát. (Kinn élő, gazdag rokonaitól – akárcsak szülei és testvérei – ő sem kapott támogatást.) Véletlenül fedezte fel az Eggenberg kastélyban működő múzeum vezetője, akinek rövidesen utódja lett az igazgatói székben.
Négy évtizedes kemény munkával létrehozta Európa legrangosabb és leglátogatottabb vadászati múzeumát és vadasparkját, amelyet nyugdíjba vonulása után a hozzá nem értők tönkretettek, felszámoltak.
Intézményvezetői tevékenységével párhuzamosan sokat utazott, olvasott, az osztrák nemzeti koronglövő bajnokság döntőjét követően több alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára. S eközben rendszeresen írt is. Könyveiért – számos osztrák és európai díj, kitüntetés mellett megkapta a CIC (Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács) legmagasabb kitüntetését, a Pro Merito díj arany fokozatát.
Napjainkig tizenöt német, négy magyar és egy cseh nyelven írott könyve látott napvilágot. Európában és kontinensünk határain túl is mindenütt szép számmal akadnak barátai, tisztelői, olvasói. Jelenleg – hetvenhatodik életévében járva – is aktív vadász, termékeny író.
Legújabb nálunk megjelent kötete – akárcsak a korábbi három (Elindultam Csákberényből, El nem múlt ünnepek, A vadászat megmaradt) – nem egyszerűen vadászkönyv. Természetélményeit bőséggel átitatják az egykori, csákberényi emlékek, s a ritka történelmi dokumentumok között szívesen tallózók is szép számmal találnak a könyv lapjain kedvükre való csemegét. Históriánk olyan részleteiről is teljes nyíltsággal – és tegyük hozzá: rendkívüli objektivitással – szól, amelyekről a korábbi évtizedekben nem volt szabad vagy legalábbis nem illett beszélnünk.
Néha a politika területére is átruccan, de e kitérők nem unalmassá, vontatottá teszik írásait, hanem éppen ellenkezőleg: színesítik, mélyebb tartalommal töltik meg azokat. Politikai állásfoglalásai egy világot látott, bölcs ember megállapításai, mentesek a pártos fanatizmustól. Minden oldalnak elismeri erényeit és ostorozza hibáit. A Kelettel és a Nyugattal szemben egyaránt kiáll két hazája – Ausztria és Magyarország – érdekeiért, becsületéért. Szavaiból kicseng neves elődünk klasszikussá vált mondása: „Egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!” Elmarasztalóan nyilatkozik a fiatalságot és az egyszerű, tisztességes embereket megmételyező, uralomra törő Médiáról és szövetségeseiről, a demokráciát papoló, de totalitárius diktatúráról álmodó gazdasági és politikai szervezetekről.
Vadásztörténetei színesek, változatosak, és ami a legnagyobb erényük: életszerűek, valósághoz ragaszkodóak. Ismeri a természet minden apró titkát, rezdülését, végtelen szeretettel, az avatottak – s titkaikat másokkal megosztani kívánók – szemléletességével, közérthetőségével tárja elénk élményeit. S mindezt mélységesen áthatja a nagyon sok auktor egyéniségéből és műveiből hiányzó pozitív jellemvonás: a klasszikusainktól ismert, olvasó iránti nemes alázat és tisztelet.
Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy a számos megpróbáltatást, igazságtalanságot megélt tollforgatót érdessé, keserűvé formálta a Sors, el kell mondanom, hogy mondataiból lépten-nyomon előgyöngyözik a derű, az optimizmus. Nem idegen tőle a szolid, egészséges humor sem, hanem éppenséggel intelligenciája alkotórésze.
A kötetbe szervesen illeszkednek a zömében archív, fontos kortörténeti dokumentumnak számító fotók, melyek többségét maga a szerző készítette. A felvételek másik csoportja a Merán család megmaradt fotóalbumából származik.
Könyveinek kiemelkedő érdeme és erénye az a szép, választékos, napjainkban követésre méltó magyar nyelv, amelyet nemzeti hovatartozásának bizonyítékaként öt évtizednyi külhoni tartózkodása ellenére is megőrzött és használ. Már csupán ezért is megérdemelné, hogy szülőhazája – amely hazafiságán és anyanyelvén kívül mindenétől megfosztotta – felfigyeljen munkásságára, és a művelt Nyugat példáját követve, ha lemaradva is, de még nem későn elismerje tevékenységét. Ennek első, közvetett lépéseként értékelhető, hogy Csákberény lakói néhány évvel ezelőtt – a háborúban megsérült, majd később lebontott Merán-kastély helyén – felállíttatták az író édesapjának, id. Merán Fülöp grófnak életnagyságú szobrát. A talpazatba vésett felirat önmagáért beszél: „Élete ez volt: jót tenni. Öröme: kötelességét teljesíteni.”
Jelen kötet – a szerző korábbi magyar nyelvű munkáihoz hasonlóan – a küllemre és tartalomra egyaránt igényes Dénes Natúr Műhely gondozásában jelent meg. Egyetlen apró szépséghibája az esztétikus, művészi borító hátlapján olvasható két téves évszám, amely feltehetően szedési hibából ered, és elkerülte az egyébként lelkiismeretes lektor figyelmét.
Merán professzor hozzám adresszált, legutóbbi karácsonyi levelében az alábbiak olvashatók: „Idén megjelent a tizenötödik német nyelvű könyvem is. Állítólag a CIC díjra fogja felterjeszteni a helsinki közgyűlésen. Én nemigen hiszek benne.”
Nos, a szerzővel ellentétben én bizakodom. Mi több, szurkolok, hogy a jó – a mese után a valóságban is – elnyerje jutalmát. Az érdekes, sokoldalú olvasmányok kedvelőinek pedig bízvást kívánom, hogy az elkövetkező időben minél több Merán-kötetben leljék meg örömüket, hasznos kikapcsolódásukat!
Hozzászólások