Múltamba forduló jövőmből
tétován integetek a mának.
Hiába kutatom a végtelent,
nem ad semmiféle választ,
miféle állat is az ember.
Ki koncerten képes
vérrel szennyezni
ártatlan ifjak arcát,
kiknek halotti imája
nem szállhat vissza
gyilkosaik fejére.
Miféle téboly görbít
saskaromként ujjakat
haláldalt ugató fegyverek
billentyűire, hogy hazug,
kiforgatott hitet szolgálva.
Miféle anyaméh hordta ki
az ifjú orgyilkosokat,
kik gügyögő gyermekből
lelketlen mészárossá
nőtték ki magukat.
Miféle népek laknak
most e vén sárgolyón,
kik bamba bárányként hagyják
alig szárba szökkent vetésüket
idegen kezek által lekaszálni.
Nehezen ébred a vén Európa.
Öntelt arcát nem terhelik ráncok,
míg dacos fejét porba dönti
a gyávaság s a megszokások.

Megosztás

Tweet