lenézem a világot
felhő szélén lógatva lábam
miközben csillagokat majszolok
alant templomtornyok legója
réztarajú szélkakasok
széltyúkokra vágynak
bámulom
a fejveszett futkosást
ami talán az élet
vagy melyet annak gondoltok
hová tűntek a szép remények
elillantak mint a múlt
miként pincénkből az óbor
na meg a kosbor
mit tavaly csodáltam
kebleid halma fölött
halványlila fénycsíkok
szűrődnek át foszladozó lelkemen
tavasz van
fák ágaira tündérek huncut hada
ragaszt apró rügyeket
melyekbe virágszirmokat hajtogattak
én mégsem érzem gerincemben
hangyaseregek masírozását
mint korábban annyiszor
szemem is fárad
már nem rebben combvillanásokra
mini szoknya helyett maxi szuszogás
gyöngyöző sör helyett forró tea
terem beszűkül
bennem szűköl ingadozó létem
vérnyomásom mellett csak kedvem magas
miért is ne
hisz itt ülök kevélyen
egy bolyhos bárányfelhő
puha peremén
lapok nélkül játszok pókert
kalapot emelek a sasnak
ki nem kapdos ily csóró légy után
– diétázik talán
aranyeső ágra döglégy szállt most
pápaszem nélkül is jól látom
bár hozzám nem ér fel
nem fog rajtam por
meg holmi savas eső
már kortalanul élek itt fenn
miközben
szél hajtotta felhőm
lágyan ringatózik
Hozzászólások