Flórikának
Vennék mosolyt
Flórikától,
hogyha nem adná
magától.
Vinnék érte
kis verseket,
huncutokat,
kedveseket.
Plágium
Elindult egy költemény
és bolyongott a féltekén.
Két költeménybe ütközött
és bennük megtörülközött.
Azóta is bolyonganak,
de már hasonló rím alatt.
Feltűnés nélkül
Éreztem,
mosolyra vágyik: adtam.
Mikor szenvedtem,
szelíden visszakaptam.
Ragaszkodás
Este, mihelyt megérkeztem,
a lelkemet átöleltem.
Reggel óta voltunk távol,
mikor elvált önmagától.
Padlón
Nagyon mélyen alszik.
A padlón.
*
Padlóra küldtek.
Takarítok.
*
Padlóra küldtek.
Táncolok.
Névhasználat
Számolom az éveket,
hogy hányszor használtam
a nevemet,
s el mégsem kopott,
csak az ember mögötte,
aki voltam,
s talán még vagyok.
Civakodás
Falhoz csaptam
két szép poharat,
az egyik eltört,
a másik ép maradt.
A tört pohárnak
száz szilánkja pattant,
az épet észrevétlenül
zsebembe raktam.
A két pohár
nem borral volt tele:
egyikben én voltam,
a másikban te.
Éjszakai műszak után
Színes szappanok szaga érzik,
keveredik a vizes gőzzel,
hajnali napsugarakkal.
Gépek egyhangú zaja fütyül,
verekedik a fehér csönddel,
álmosan ejtett szavakkal.
Csak, aki reggel indul aludni
tudja, miként.
Hozzászólások