Augusztus 2.
Az 1986. évi magyar ősbemutató után újra Andrew Lloyd Webber-Time Rice: Jézus Krisztus Szupersztár előadását láthattam a Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvényeinek sorában. A zeneszerző által újrahangszerelt – kicsit kevésbé korosztályfüggő módon befogadható, bölcsebb (szilajból kiegyensúlyozottabb) hangzásúvá vált – világhírű musicalt Molnár László, a Musical Színház alapító-tulajdonosa rendezte, a címszerepeket Feke Pál (Jézus), Makrai Pál (Júdás) és Tunyogi Bernadett (Mária) alakították és énekelték. Az evangéliumi eseményekhez hűséges történet kiterjedt teret igényelt, a szereplők a látványos díszletet teljesen birtokukba vették, életre keltették. A megfelelően megválasztott jelmezek és a célzottan alkalmazott fénytechnika felerősítették a mű által hordozott gondolati tartalmakat. A halványkékkel légiesbe távolodó Jézus nagyon is földi színekben és indulatokkal űzte ki a kufárokat az Úr templomából, elfogatása estéjén pedig a rá váró ismeretlen megpróbáltatástól való szenvedése vörös színcsóvákkal kapott színpadi súlyt. A gyors színpadi mozgások és a rockműfaj mellett a szövegek modern korra jellemző fordulatai és hangsúlyai is jelezték, hogy itt a ma embere értelmezi a krisztusáldozat örök üzenetét. Különösen Júdás – jellemében rendkívül összetettre rajzolt – alakjának megfogalmazásában jelenítődtek meg a gyarlóságát, gyatraságát is beismerő modern ember kérdései. Az érzékeny szenvedő nyugalmát, biztonságát a lírai nőiesség hordozta Mária csodálatos dallamaival. A musical minden eszközével élővé varázsolt „legszebb történet” rendkívüli katarzisát a kiteljesedőn széles, megváltást hirdető kórus oldotta fel, s jelképeket, asszociációkban gazdag jelentéstartalmat egyként hordozó fehér galamb képe zárta.
Augusztus 3.
Az 1930-ban felszentelt szegedi Fogadalmi templomban, az európai templomi orgonák harmadik legnagyobbján Szamosi Szabolcs, a pécsi Bazilika orgonistája adott jótékonysági koncertet, amivel éppen ennek a pécsi Angster József gyártotta orgonának a felújításához kívánt hozzájárulni. Koloss István tanítványa a matematika-ének szakos diploma mellé Grazban egyházzenei, művészi és orgonatanári diplomát is szerzett. Neves mesterek kurzusain képezte magát tovább.
A 33 éves művész tehetsége, komoly tanulmányai eredményeként a koncerten két alapos munkát igénylő, virtuóz technikát követelő Bach-mű (D-dúr prelúdium és fúga, G-dúr szonáta) mesterien precíz bemutatásával teremtett barokkos hangulatot, majd a Bach zenéjére is hatást gyakorló Buxtehude prelúdium és fúgája (e-moll) következett. Marcel Dupré a XX. század első felében híven és sikerrel interpretálta Bach műveit, a párizsi Saint Sulpice templom orgonistájától Szamosi Szabolcs szintén a „Tisztelgés Bachnak”-gondolat jegyében választott művet, ezen az estén a Változatok egy karácsonyi dalra ciklusból hangzott fel néhány kiválasztott tétel, szándékoltan téli, hűsítő kedvességgel. Bellini szonátája újabb párizsi zenei sétára invitált patetikus hangjaival. Franck Andantino-ja széles lírai ívekkel romantikus színekkel pompázott a művész tolmácsolásában. S amikor már betöltötték lelkünket a gazdag tremolós színek, himnuszok, akkordok és modulált hangorkánok, szélesre tárta szívünket az orgona által önmagában teremtett szimfonikus hangzás, akkor addig elképzelhetetlen csillogással szólalt meg Max Reger: Fantázia és fúgája (d-moll), újabb és újabb erőre találva, egyre terebélyesedő crescendóval, monumentális hangzatokkal. A szegedi Dóm 9040 sípos orgonájának adottságait Szamosi Szabolcs teljes skálájában mutatta meg nekünk. Bizonyára az Úr is örömét lelte ebben a hangversenyben, mi állva tapsoltunk a művésznek a lenyűgöző élményért.
Augusztus 4.
A szegedi Városháza Muzsikáló Udvarának programjában az 1979 óta Rolla János koncertmester vezetésével működő, már az alapító Sándor Frigyes vezetése alatt nemzetközi hírnevet is szerzett, éppen 40 éve zeneakadémistákból szervezett Liszt Ferenc Kamarazenekar vendégszerepelt. A 17 tagú zenekar hangosítás nélkül adta elő műsorát, a természetes hangkeverést a kiváló akusztikájú udvar végezte. A műsort a nyári esték hangulatához igazodóan Mozart Kis éji zenéje, Dvorák É-dúr szerenádja és Liszt II. Magyar rapszódiája alkotta. A zenekar virtuóz precizitással, szigorú alkotó- és kottahűséggel
tisztelte meg a zeneszerzőket és a közönséget egyaránt. Tudatosan emelte újra magas művészi színvonalra az egyébként közismertségük miatt más előadásokban már kicsit lazán fegyelmezetlenre, megtévesztően individualizáltra, néha túlzó megjelenítésűre formált műveket. Mozart művének hihetetlen pontosságú bemutatása az újra felfedezett eredetiség gyönyörűségét nyújtotta. Dvorák szerenádja jól illeszkedett a műsor és a hely hangulatába, a díszlet színváltozásaiba is belefeledkezve hallgattuk. A Liszt Ferenc Kamarazenekar Liszt rapszódiájának előadása elkerülte az indulatos, rosszízű magyarkodás csapdáját, a verbunk rendkívül feszített ritmusához való egzakt ragaszkodás, a hangsúlyok arányossága méltóságteljesen emelkedett, bizalommal-telin öntudatos, éppen ezért fergeteges összhatással elhangzó művet eredményezett. A közönség magasra értékelte a művészi minőséget: vastapsára előbb két ráadás hangzott el, majd a teljes zenekar levonult, de a szűnni nem akaró tapsra egy harmadik ráadáshoz újra a színpadra kellett hozniuk hangszereiket. Azután még sokáig üldögéltem a Széchenyi tér fái alatt a sejtelmes nyári estében, lelkemben a muzsika varázsával, amely kimélyítette az eget.
Hozzászólások