a virágok árny-koszorújában
a víz ívelten omlik alá,
és játszik az éjszakában
a színek pompájában

piros –
hegyesen-hevesen tör felfelé
megmutatja csodás csúcsát,
szerelmesen tárulkozik ki,
s visszaborul az éjszaka ölébe

zöld –
leveleivel zizegő sudár jegenyét mintáz
hajlik finoman a suhogó vízoszlop,
a békés estet méltóságteljesen
átszövi a lét színe-ereje

sárga –
a nyugodt kemenceidéző
a meghitt, bensőséges tuz –
a megtartó hit küldi fényét
s ragaszkodó melegségét

kék –
a felszabadult lélegzés –
tükrös tömegbe olvad össze a víz,
visszatér elemébe, huséges szívébe,
fenséges körforgásban kiteljesedve

szikráznak a színek újra sorban –

a nyári éj sötétjében
pajkos hangok, kamaszkezek,
és merengő tekintetek
alámerülnek az időtlen nyugalomba.

Megosztás

Tweet